oh fcuk

Fú, hát reggel óta jó nagyot fordult velem a világ. Reggel elmentünk reggelizni, végre találtunk egy nagyon-nagyon kedves és hangulatos reggeliző-kávézót a közelben, kb a sarkon, ami kívülről abszolút semmilyen, de így kipróbálás után azt gondolom, hogy a törzshelyünk lesz,  majd Barni kirakott a kórház előtt, ahol a szokásos heti vizsgálatok meg egy UH várt rám, ő pedig indult tovább, hogy egy barátjával idén először wakeboardozzanak 2 órát. Délben pedig már sírva hívtam, hogy a doki két lehetőséget ajánlott fel: vagy itt maradok azonnal, hogy befeküdjek megfigyelésre már a szülésig, vagy még otthon töltöm a hétvégét, és hétfőn bejövök egy főorvosi konzíliumra, ahol eldöntik, hogy be kell-e feküdnöm (valószínűleg igen). Aztán délután visszahívott a dokim, hogy a megbeszélés végül holnap lesz, hogy gyorsabban reagáljanak, és ne kelljen hétfőig izgulnom. 

Mivel akár 1-2 hetem is lehet még a szülésig, nyilván nem örülök, ha ezt az időszakot már kórházban kell töltenem, de ha ez van, hát ez van. Anyukám azt mondta, bízzak az orvosokban, örüljek, hogy figyelnek majd rám, és ne szomorkodjak, mert akkor a baba is szomorú. Úgyhogy most igyekszem nem elkeseredni. Még jó, hogy tegnap újra átnéztem a csomagokat, mert már annyira régen össze vagyunk pakolva, hogy nem is emlékeztem, mi van a táskákban. Meg legalább nincs már karantén, Barni naponta be tud jönni, hogy meglátogasson, vagy dolgokat hozzon nekem, ha bármi hiányozna. 

Aztán a zaklatott lelkiállapotom miatt lemondtam a védőnőt (aki amúgy holnap úgyis jönne hozzánk), majd elmentünk pizzát ebédelni a Fragolába, amit már ezer éve akartunk, meg kaptam egy csokor virágot is. Remélem, bevihetem magammal, ha esetleg tényleg be kell holnap feküdnöm.