a védőnéni

Azt nem is meséltem, hogy a védőnőnket, akit (talán emlékeztek) beköptem a felettesénél, mert többször is elkésett vagy nem jelent meg a megbeszélt találkozóinkon, azóta mindketten imádjuk. Az első alkalommal, mikor jött hozzánk, már a balhé után, Barni fel volt húzva, hogy majd jól beolvas neki, vagy legalábbis tesz valami megjegyzést (én nyilván tudtam, hogy nem fog, mert túlságosan jólnevelt és udvarias az ilyesmihez), aztán miután becsukta mögötte az ajtót, közölte, hogy ő nagyon akart rá haragudni, de ez a néni NAGYON cuki! És tényleg az, én is nagyon megszerettem, iszonyúan kedves, támogató és pozitív, bármikor hívhatom és nagyon segítőkész, nekem rengeteget segített lelkileg is. Kifejezetten szeretem, mikor találkozunk, mindig nagyon jó érzéssel jövök el tőle (nem úgy, mint a gyerekorvostól). Azt is szeretem benne, hogy sosem elvakult, hanem (a kora ellenére) tök nyitott mindenben, maximálisan azon van, hogy csináljam úgy, ahogy nekem jó, sokszor megerősít pozitívan, de közben vezetget azokban a dolgokban, amik homályosak, vagy épp fogalmam sincs róluk, és mindig megbeszéli velem, hogy mire számíthatok a közeljövőben, és akkor mi a teendő. Azt megtanultam, hogy aznap reggel rá kell írni, hogy kedves védőnéni, ma ekkor és ekkor jövök/várom, és akkor visszaír, hogy jaja. Így utólag már bűntudatom van, hogy felnyomtam őt, haha.