staying home means christmas songs

Bennem furcsa módon megkönnyebbülést hozott az, hogy újra bezár az ország. Nyilván látom a hátrányait, és tudom, hogy milyen nehéz lesz ez egy csomó mindenkinek, és hogy milyen jó dolgunk van, hogy nem az egészségügyben dolgozunk, és tudom, hogy elképesztően szerencsés vagyok, hogy most szültem, és nem kell tanítanom ebben pokoli helyzetben. A mi sulink is 6 osztályos, és mivel a kicsiknek továbbra is be kell járniuk, a kollégáim ugyanúgy bemennek a suliba, a kicsiknek IRL tartanak órákat, és a többi, online órát is az iskolából vezénylik le. Értitek, még annyi könnyebbség sincs, hogy legalább otthon maradhassanak, és pizsiben, a kanapéról taníthassanak/készülhessenek/javíthassanak. 

Rejtély, hogy Barni munkájában mit hoz a jövő, simán van esély rá, hogy megint leállás lesz. De igazából már annak is nagyon örülünk, hgy augusztus óta újra dolgozott, és így kicsit megint fel tudtuk magunkat szívni - simán volt rá esély, hogy idén már nem tud a szakmájában dolgozni. Most is dolgozik még kicsit, heti néhány napot, de elég lazán, és ez így tökéletes. Én nem bánom, hogy nem nagyon mehetünk sehova, jó lenne, ha mehetnénk, de engem most maximálisan kielégít, hogy itt van nekünk a kis Miniatűr a sármos kis félmosolyával meg a cuki hangjával, és hogy hárman bandázhatunk egész nap.

Most, hogy voltak ezek a gyönyörű, napsütéses őszi napok, egy csomót kirándultunk. Hétvégén voltunk például a hűvösvölgyi Nagyréten, nekem meglepő volt, hogy hogy bír egy kirándulóhelyen ennyi ember (és kutya) lenni egyszerre - mondjuk igaz, Királyrét és Törökmező, gyerekkorom két fix kirándulóhelye is képes ilyesmire. Igény mutatkozott, ezért megetettem Danit a dzsekimen ülve, a Nagyrét közepén, hát esküszöm, az összes kutya odajött megnézni, hogy mit csinálok. Nem tudom, csak én vagyok-e ekkora hippi, vagy csak nem szúrom ki őket, de nem nagyon szoktam mást ilyen helyzetben látni. Mondjuk egy másik barátnőmtől is pont ugyanezt hallottam, hogy mindig csak ő szoptat mindenhol. 

Barni itthon volt délután, dolgozott a kanapén ülve, mellette a baba rágicsálta a kis játékait, én meg meggyújtottam néhány mécsest, elindítottam a John Legend-féle karácsonyi albumot, és sütöttem egy adag csokis, fahéjas, kardamomos banánkenyeret. Aztán Barni egy fontos telefon miatt megkért, hogy kapcsoljam ki kicsit a zenét, de megkönyörültem rajta, és már nem kapcsoltam vissza. Szegény, nem érti, hogy bírok már november elejétől pörögni ezen a hangulaton. Megjegyzem, az előző barátnője olyan hamar szokta felállítani a fájukat, hogy karácsonyra le is hullott róla az összes tűlevél - szegény, meg van velünk áldva.