Apa

Barni elképesztő érzékkel bánik Danival. Ő egyébként az a típus, aki társaságban szemlélődő, csendes, viszont ha velem van, rengeteget beszél és iszonyúan szórakoztató és vicces. Ő nagyon vágyott gyerekre, és tudtam, hogy nem maradok egyedül a gyerek körüli teendőkkel, de az, hogy ha itthon van, megfürdeti, átpelenkázza vagy elviszi sétálni, sokkal kevésbé nyűgöz le, mint az, hogy hogyan tudja szórakoztatni a gyereket. Ő nem az a típus, aki gügyög a babáknak, hanem teljes természetességgel mesél neki sztorikat mindenféléről a legviccesebb stílusban, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg, hogy mi az a foci és hogyan fognak majd együtt meccsre járni, hogy hogyan kell bánni a lányokkal, de legfőképpen anyuval, hogy mi fog történni holnap, szinkronizálja Dani imádott plüss jegesmedvéjét, aki orosz akcentussal beszél, rappel neki Dani életéről... Néha pedig halkan beszél neki, és olyankor tudom, hogy nagyon szép dolgokat mod neki rólam. Imádom hallgatni, és nálam már csak a Miniatűr szereti jobban. 

Biztos vagyok benne, hogy rengeteget számít ez az időszak abban, hogy mennyire szoros viszony alakul ki köztük. Kicsit vérzik a szívem, mert nem sokkal a születésem után apa kiment dolgozni Indonéziába, így nekünk ez a korai időszak teljesen kimaradt, és amikor nem sokkal az első születésnapom után családostul utána mentünk, apa számomra tulajdonképpen egy idegen bácsi volt. És nem tudom, hogy ez volt-e az oka, de nekünk sokáig nem volt valami jó a viszonyunk, én nem bírtam közel engedni őt magamhoz, tinédzserként sokszor voltam gonosz, tiszteletlen, ellenséges vele. Már bőven felnőtt voltam, mikor ez helyre került bennem, és a mélypontjaim, amikor teljes mellszélességgel mellettem állt, döbbentettek rá, hogy nincsen nála önzetlenebb ember, és apa bármit, tényleg, bármit megtenne értem. Azóta nagyon jó a viszonyunk, de sajnálom azt a sok elpazarolt évet.