too cute

Az, hogy Barni itthon van, mikor ébredünk, délután normál időben hazajön, van, hogy tudunk délutáni programot szervezni, és este nem alszik el 8-kor, sőt, vannak napok, mikor egész nap velünk lehet, olyan érzés, mintha karácsony lenne, vagy mintha valami hatalmas, csodálatos ajándékot kaptam volna. A múlt héten egyik nap Pilláéknál ebédeltem a miniatűrrel, Zseni rendelt nekünk szusit, aztán hazafelé fölvettem Barnit és elmentünk az okmányirodába személyit csináltatni a babának. Annyira jó volt így hármasban császkálni napközben az őszi, kicsit esős városban. Mondta a néni, hogy akkor csináljunk fotót a gyerekről, aki épp az igazak álmát aludta, felvettem, felébredt, majd hárman próbáltuk rávenni a frissen ébredt babát, hogy oda nézzen, ahova kell. Azt is mondták, hogy kiírta a program, hogy olyan nagy a feje, hogy nem fér el a képen, de aztán gyilkos tekintetünkre a hölgy gyors mentegetőzésbe kezdett, hogy ja, nem, nagyon aranyos, nézd, Marika, milyen aranyos!

Mostanában az a kedvencünk, hogy ha a karomban van Dani, és szól valami jó zene, akkor ugrabugrálva táncolok vele, amibe Barni is be szokott szállni, és a gyerek ezt imádja. Nagyon érdekes egyébként, hogy a baba milyen felszabadultságot hoz elő belőlem, lehet, hogy fura, de Barni akkor hallott először élőben énekelni, amikor már megvolt Dani, még terhesen is csak akkor énekeltem a hasamnak, amikor kettesben voltunk. Azóta viszont rengeteget énekelek, tojok rá, hogy ki hallja még, és a nap bármely pillanatában képes vagyok táncra perdülni. 

És amikor sétáltunk vissza a kocsihoz az okmányirodából, megálltunk a Budai Pékségnél, Barni beugrott citromos-vaníliás croissant-t venni, én meg közben kint vártam a nagyon jókedvű, bárány-bundás babával a karomban, kicsit szemergett az eső, én pedig elkezdtem táncolni vele, hogy megnevettessem, és egy idő után azt vettem észre, hogy körülöttünk mindenki nevet és mosolyog ránk.