Barcelona

Már egy ideje mondogatja Barni, hogy nézzem ki, hova szeretnék menni és húzzunk el valahova egy hétre, míg el nem kezd újra, éjt nappallá téve dolgozni. Én valami jó meleg helyre szerettem volna menni, kb Sri Lankára, de mindenhova sok óra repülőzés az út, meg átszállás, és Danival nem mertem ilyen hosszú utat bevállalni. Aztán kinéztem a Kanári szigeteket, ami hőmérsékletre tetszett, de némi tanulmányozás után számomra nem tűnt érdekesnek/vonzónak, és már a repülőjegy is szörnyen drága lett volna, plusz az autóbérlés, szállás stb, és oda is 5 és fél óra az út, szóval elengedtem, pedig már egészen beleéltük magunkat. Közben ment köztünk ez a menjünk-ne menjünk-menjünk-ne menjünk, mert nagyon-nagyon vágytunk rá, de közben utazás gyerekkel, covid stb. 

Azért nézegettem a repülőtársaságok oldalait, és kiszúrtam, hogy Barcelonába 20 ezer egy repjegy és 16 fok van meg csodás napsüti. Barni azonnal lelkesedett, és persze én is. Leültünk és tök spontán lefoglaltuk az utazást és a szállást is,  3 nappal későbbre, 12 napra. Másnap a családunk megtalált azzal, hogy megőrültünk, hát COVID, és mit ráncigáljuk keresztül ezt a szerencsétlen kisgyereket reptereken meg országokon, ő nem fogja élvezni, mi meg kileszünk. Tök érdekes, mert régen semmi ilyesmit eszembe nem jutott volna fölvenni, én tudom magamról, hogy laza vagyok és kaland az élet, de így, hogy Daniról volt szó, teljesen elbizonytalanítottak, hogy szar és önző szülők vagyunk, azonnal azon gondolkodtam, hogy hagyjuk a picsába az egészet. Szerencsére Barni nagyon jó társ ilyenkor is, és azonnal visszarángatott, hogy ja, persze, nem ideálisak a körülmények, de Daninak bárhol jó, ahol mi vagyunk, szuper lesz, menjünk. Egyébként ez gyakran van köztünk, hogy ha valamelyikünknek épp nem megy valami, vagy elbizonytalanodik, a másik rögtön lép, és ott van kősziklaként, ezt nagyon szeretem a kapcsolatunkban.

Csütörtök este 6-kor indult a repülőnk, én azért izgultam, hogy mi lesz, nekem az útóbbi két évben picire zsugorodott össze a komfort zónám, komoly stresszt okozott elhagyni, de aztán mikor ott voltunk, már sikerült lelazulnom, hogy hát a világ két legjobb pasijával utazom Barcelonába, milyen jó nekem. Dani teljesen odáig volt, hogy pepülő, meg pepülőtér, odanyomta a kis orrát a nagy üvegfelülethez és tátott szájjal bámulta a kivilágított gépmadarakat. A reptér iszonyat flottul ment, mindenütt azonnal előrevettek minket a gyerek miatt, tényleg, szavunk sem lehetett. Barni pedig tök rutinosan intézett mindent, meg hát én is. Dani pedig szépen, kedvesen mindenkit levett a lábáról. 

Fostam tőle, hogy hogy bírjuk majd rá a másfél éves örökmozgót, hogy egy helyben üljön 2 és fél órán keresztül, de tök gyönyörűen megértette, hogy most ez a szitu van, Apa ölében kell ülni bekötve, ott viszont lehet játszani meg olvasni meg enni, és hibátlanul, jókedvűen elvolt végig, nagyon megkönnyebbültem, bár jó lett volna, ha alszik is, de nem. Mire odaértünk, már túlvoltunk a pizsamaidején, ráadásul teszteltek minket, és várni kellett rá elég sokat, na akkor ilyen minidémon módjára, sikongatva száguldozott fel és alá a reptéren, ezt az oldalát még nem láttuk, kicsit ijesztő volt. A taxiban a tenyerembe temette az arcát és úgy aludt el kb azonnal, a szálláson jól megnézett mindent, betömte az arcába a szendvicsem felét (sosem eszik kenyeret), majd elájult a kiságyában, este 11-kor.

És ekkor indult a nyaralás. 

folyt. köv.