mellow yellow

Nyár van, engem a kánikula sem visel(t) meg különösebben, élünk, mint hal a vízben. Barni is egészen sokat itthon van most, én pedig tudatosan igyekszem visszatalálni a folyamatos gyerekezés előtti énemhez, nyilván nem megy teljesen, de próbálok visszaemlékezni, hogy ÉN, Milonka, ki is vagyok, ha épp nem (csak) egy miniatűr ember életben tartásáról és szórakoztatásáról szól a napom. Egyébként ilyen szempontból nagyon el vagyok kényeztetve, mert sokan vagyunk körülötte, és pont olyan jól elvan órákig az apjával,  nagymamával, a nagypapával, a bátyámmal vagy az unokahúgaimmal, mint velem. Többször is volt Dani a Balatonon a nagyszüleivel, egyszer 4 éjszakát aludt ott nélkülünk és nagyon jól érezte magát. Csütörtökön mi vittük le, így próbálva ki az új autót, ebéd után még csobbantunk egyet, majd mi hazajöttünk, ő maradt, és én hétfőn mentem le hozzá újra, sőt, még az unkahúgaimat is levittem. A két lány nagyon lelkes volt, de a kisebbik éjjel rosszul lett, és aztán pár óránként hányt és enni sem tudott, sosem jöttünk rá, hogy mitől, mert senki másnak nem volt baja. Így kedd este inkább hazahoztam őket, hazafelé már Székesfehérvárnál megálltunk hányni, de aztán utána már kibírta hazáig. Nagyon sajnáltam őket, mert a legnagyobb tesójuk, Vince szalagszakadást szenvedett úgy két hete, így úgy tűnik, a családi nyaralásuk így elmarad, és még a minibalatonozásuk is ilyen hányósan alakult. 

És amíg Danit mások szórakoztatták, én edzeni jártam, voltunk a Vénégy fesztiválon Carson Coma és Morcheeba koncerteken (a Carson Coma meglepően jó volt, a Morcheeba megdöbbentően unalmas), voltunk randizni és vacsizni, ültünk hétköznap éjfélkor egy bár teraszán spiccesen röhögcsélve, voltunk Thievery Corporation koncerten (imádtuk, tökéletes volt). Nagyon jókat főzök, volt időm a lakásra, megnéztem a leárazásokat és beújítottam néhány egészen milonkás, örök darabnak ígérkező cuccot az eredeti ár feléért. Voltam párszor fogorvosnál, meg van is még egy alkalmam a jövő héten - persze ez nem a mulatság kategória, de annyira jó érzés letudni, és aztán örülni, hogy most egy darabig rendben van megint minden. 

Danit szinte minden nap levisszük a Dunára, bár leginkább csak késő délután. Voltunk többször is a homokszigeten (legeslegkedvencebb helyem), azt nagyon-nagyon élvezi mindig, szerintem egy hatalmas, vizes homokozónak gondolja. Nem egy sellő amúgy, a vízbe csak térdig megy be, de ez szerintem nem baj, majd elérkezik a komolyabb pancsolás ideje is (jövőre, gondolom). Volt szó róla, hogy elmegyünk Horvátországba néhány napra, de egyrészt most Barni minden munkát elvállal, amit tud, hogy gyűjtögessen a lakásfelújításra, másrészt a kicsi gyerekkel mi tudunk itthon is vízpartozni, ott sokkal bonyolultabb (és drágább) lenne, majd jövőre.