2022. július 18., hétfő

a day off

Vasárnap. Nagyon régóta ez volt az első olyan napom, hogy egyedül vagyok itthon, Dani a Balatonon, Barni a barátaival, én pedig egész délután csak innivalóért és kajáért másztam le a kanapéról. Szombaton egy esküvőn voltunk a Klebelsberg kúriában, idén nyáron ez az egyetlen, nem mondom, hogy bánom, hogy nem lesz több. Egy nagyon cuki barátunk vette el a barátnőjét, akivel egy ideig együtt voltak, aztán tavaly pár hónapra szakítottak, majd (mindenki meglepetésére) újrakezdték, és akkor már gondolták, hogy mit szarakodjanak, legyen ebből házasság. Hajnal egy körül már otthon voltunk, Barni szüleinek a lakásában aludtunk, akik ugye lent vannak a Balcsin Danival. Vasárnap reggel 9-ig sikerült aludnunk, ami nagyon nagy szám tőlünk, mi mindketten ébren vagyunk már sokszor hajnal 5-6 körül, ami agyfasz. Nekem azért legtöbbször sikerül visszaaludnom, amíg Dani engedi, de Barni sokszor el is indítja a napot olyankor, és igazából én is szeretem, ha mire Dani felébred 8 körül, én már lezuhanyoztam, hajat mostam és felöltöztem. Reggel összeszedtük magunkat, Barni hazahozott, elmentünk reggelizni, aztán ő ment a dolgára, én pedig kivettem a mai napot. Előrelátóan összekaptuk a lakást, mielőtt elmentünk itthonról szombaton, annyira jó volt úgy fetrengni, hogy rend van, tisztaság, és nem borítanak mindent kisautók és kisvonatok, a dohányzóasztalon pedig csak egy illatgyertya ég.

A héten levágattam a hajam, nagyon megnőtt (végigszedtem egy revalid kúrát, nem tudom, volt-e ennek köze hozzá), teljesen elvesztette a formáját és meg akartam igazíttatni az esküvő előtt. A fodrászomhoz viszont nem kaptam időpontot a hétre, ezért egy számomra ismeretlen lányhoz írtak be. Jó ez a szalon, tudom, hogy a többiek is szuperek, de azért izgultam kicsit, hosszú évek óta nem nyúlt más a hajamhoz. Végül iszonyú szimpi volt ez a lány, annyira jót beszélgettünk, több mint egy órán keresztül vágta a hajam, és nagyon-nagyon jó lett, szerintem jobb, mint szokott. Szívesen járnék hozzá is (Betti a Cultban), nem tudom, mennyire sértődne meg a fodrászom, akit egyébként szintén imádok, de úgy látszik, néha nem árt egy kis vérfrissítés. 

Az edzőmnek kisbabája született, úgyhogy azóta én sem jártam az edzőterem felé, eléggé leengedtem, mintha legalábbis én szültem volna, sok programunk volt, meg hát meleg. Megfogadtam, hogy a héten visszatérek oda is, elmegyek úszni, meg kicsit összekapom magam újra. 

Szóval mindig, mindenütt gyerekjátékok vannak, és itt még a kisautók nem is látszanak. Bár mikor panaszkodom emiatt, Barni csak annyit szokott mondani: ja, minden jel arra mutat, hogy itt egy kisfiú lakik!

4 megjegyzés:

  1. hú egy pár percig törtem a fejem, miért gátol az edzésben, hogy a meleg edződnek babája lett, aztán nagy sokára leesett, hiába no, ez a meleg nekem is az agyamra megy :)

    VálaszTörlés
  2. Marcus (12) kàrtyàkból hoz létre különböző alakzatokat a nappaliban és elég gyakran kis katonàkat (több hadseregnyit) is felsorakoztat melléjük; a mi nappalink ezért aztàn folyamatosan olyan, mintha éppen betörtek volna...én àllati boldog lennék, ha vmi ilyesmi volna nálunk is, mint a képen.🙄😃

    VálaszTörlés