lights off

Barni szokta mondani, és ez a lakás tényleg olyan így télen, mintha egy síparadicsomban laknánk valahol Ausztriában. Itt bent meleg van, kényelem és otthonosság, ha pedig kinézek az ablakon, a szemben lévő dombon a havas, jeges fákat látom és a cuki, cukormázzal borított házikókat, az aranyló ablakokat meg a füstölő kéményeket. Nagyon szeretem. 

Tegnap Daniért ketten mentünk el, nyilván autóval, mert zuhogott az ónos eső. Ő utána a nagymamájához szeretett volna menni, Barni meg ráhagyta. Én nagyon nem akartam volna autóba ülni az időjárás miatt, meg mert a csapból is az folyt, hogy tényleg csak az üljön autóba, akinek muszáj, de ki vagyok én ebben a családban, hogy megmondjam, mit csinálunk délután, nem? Leszavaztak, így átgurultunk a 2. kerületbe Barni anyukájához, én közben beugrottam a Deichmannba olyan meleg, vízálló csizmát venni, ami ott maradhat az oviban az udvaron való gengszterkedéshez. A Nagyinál Dani elviselhetetlenül pörgött. Kapott Barni nagynénjétől egy pici, cuki hógömböt, 5 per múlva törte össze. Nem bírom, mikor ilyen, gondolom, nem nagyon aludt az oviban. 6 után értünk haza, már messziről kiszúrtam, hogy az az egész környék tök sötét, nem volt áram, és ez egész este így maradt. Az első reakcióm az volt, hogy baszdmeg, nem tudunk így csinálni semmit, de végül gyújtottunk mécseseket, vacsiztunk fasírtot kiflivel, gyurmáztunk a konyhaasztalnál a gyertyafényben, felmentünk, fogat mostunk, majd mindenki 5 perc alatt kidőlt, Dani már 8-kor, mi 9-kor. A legnyugisabb, leghangulatosabb csütörtök esténk volt evör. Megbeszéltük, hogy tarthatnánk ilyet heti egyszer, legalább spórolunk kicsit, meg valahogy összébb is hozott minket a sötét. 

Nemsokára megyek a kisfiúért, készültem némi adventi dekorral, egy Lindt adventi naptárral, sőt, egy nagy manót is vettem, meg előszedtem a piros ikeás kecskét. Délután sütit sütünk, meg átmegyünk felköszönteni a szülinapos szomszédasszonyunkat.