aprés ski II.

Csütörtökön reggel már tudtuk, hogy Lulu, Dani kis barátnője olyan beteg lett (tüdőgyuszi), hogy nem tud jönni síelni velünk sem ő, sem az anyukája. Végül, hogy ne vesszen el az összes befizetett pénz, az apukája és a nővére jött el csúszni. Hó útközben nem volt semmi, így aggódtam is, hogy mi lesz így, de a pályák havasak voltak. Jót vacsiztunk, aludtunk egy nagyot, reggel megszereztük a bérelt cuccokat és kimentünk a hóra. Danival együtt be voltunk iratkozva a saját kis tanfolyamainkra, és lelkesen, jó hangulatban csúsztunk, Dani a kis törpék között, én meg 4 másik lánnyal, Barni elment csúszni Lulu apukájával meg a lányával. Nekem gyorsan visszajött minden és nagyon élveztem az egészet, ráadásul elkezdett zuhogni a hó és gyönyörű volt minden, a hegyek, a hütte, a felvonók, a ski in ski out szállodánk, igazi Last Christmas hangulatom volt. 11-kor volt vége mindkettőnk tanfolyamának, megbeszéltük, hogy Barni addigra visszajön, hogy átvegye Danit, hogy én még síelhessek kicsit szabadon. 

Nem jött oda 11-re, ami nekem nagyon rosszul esett, mert ő szuperjól snowboardozik és szokott is, és ez most tényleg arról szólt volna, hogy Dani és én is megtanuljunk. Összeszedtem Danit, ekkorra elfáradt, fázott és nyűgös volt, levettük a cuccainkat és visszamentünk a szobába, közben próbáltam hívni Barnit de nem vette fel, majd felvette de nem hallott, majd küldött üzenetet, hogy a hüttében van. Ekkor már majdnem felrobbantam dühömben, hogy kösz baszdmeg, ráadásul ő sosem késik sehonnan, mindig lehet rá számítani, bezzeg most, mikor kicsit jól érezhetném magam, nem volt ott, amikor megbeszéltük, szóval vérig voltam sértődve. Visszahívott, mondta, hogy a hüttében ül, és azért nem jött oda, mert elesett. Én ekkor még nem gondoltam semmi komolyra.

Megjelent fél óra múlva, és tényleg elesett, méghozzá úgy, hogy ordított a fájdalomtól minden mozdulatra, úgyhogy elég hamar arra kellett tippelnünk, hogy eltört a kulcscsontja. Bennem váltakozva hullámzott a düh, az aggódás és a megoldásra való törekvés, hogy most valamit csinálni kell. Danit átvették tőlünk a szervezők, és fél óra múlva már a kocsiban ültünk a kórház felé csúszkálva a hegyi szerpentineken a zuhogó hóesésben - nagyon ellentmondásos élmény volt a csodálatos alpesi tájban autózni a vacogó, fájdalomtól nyögdécselő Barnival, miközben vissza kellett fognom magam, hogy ne rakjak be valami hangulatos karácsonyi playlistet. 

Nagyon jól jött a bajban mindig előkerülő nyugodtságom, hidegvérem és józan eszem, mert kb magán kívül volt a fájdalomtól. Terelgettem és intéztem mindent, megröntgenezték, kapott egy rögzítőt és elengedték - csúnyán eltört a kulcscsontja, szerencsére volt biztosításunk, bár azt mondták, az alapellátás uniós állampolgárként alap jogon jár nekünk. Végül nem hajlandó azonnal hazajönni, nagyon nagy bűntudata volt, hogy elhozott minket és így tönkretette az utazást, hiába ellenkeztem, végül maradtunk még két napot, ő nyögdécselt az ágyban, mi meg Danival síeltünk. Voltak szép pillanatok, Danival ülni a felvonón, síelni a szép tájban, nézni a naplementét a hegy tetejéről, látni, ahogy cukin tanul síelni és táncolni vele a hütte előtt a hóban a retro slágerekre - ezek olyan első élmények volt, amiket sosem fogok elfelejteni, de közben meg borzasztó volt látni, hogy Barni szenved, meg aggódni, hogy mi lesz most. 

Egyik este elszabadultam egy órára, végre beültem a hüttébe, kikértem két forralt bort (nem egyszerre), írtam a support lányoknak, elengedtem a tartást és kicsit végre átadhattam magam az elkeseredésnek. 

folyt. köv.