Voltunk itthon két napot, ami csodás volt, tényleg, 12 nap bőröndből élés után (amúgy nem, mert én a szállásokon szépen kipakolok a szekrénybe és onnan öltözködöm mindig) nagyon értékeltem a saját ágyban alvást, meg hogy nem csak limitált cuccokat lehet használni. Én valahogy nehéznek és extrém módon stresszesnek tartom a nyaralásra való pakolást, főleg, mivel szétszórt ember vagyok, és van ugyan egy fajta rendszerem ebben is, de szerintem azt kizárólag én látom át. A ruhákat és a piperéket logikusan rakom össze magamnak és Daninak is, a többire (gyógyszerek, töltők, Kindle stb) van egy állandó lista a telefonomban.
Régen, amikor elkezdtem utazni 20 évesen (hátizsákkal, vonattal 1-1 hónapra), akkor még ilyen dolgokat is csomagoltam, mint pl. a kedvenc bögrém, hogy majd abból tudjam szexin inni a reggeli tejeskávémat. Aztán egyrészt majd' megszakadtam, mikor fél Európán keresztül kellett cipelni a hátizsákot, ami kétszer akkora volt, mint én és literally alig bírtam el, másrészt egyszer arra ébredtem a nápolyi vasútállomáson, hogy ellopták a hátizsákomat a kedvenc bögrémmel együtt, és onnantól kezdve már nem volt mit cipelni. Egyébként 1-2 nap gyász után felszabadító érzés volt a nehéz csomagom nélkül folytatni az utazást, vettem két pólót meg két bugyit, és nyomultam tovább Palermo utcáin, mintha mi sem történt volna. Ráadásul volt utasbiztosításom, és mivel ott kint tettem rendőrségi feljelentést, a papírra hivatkozva itthon akkora összeget utalt nekem a biztosító, amekkorát én még korábban egyetemistaként még sosem láttam, és megint tudtam belőle utazni.
Miután ellopták a cuccaimat a Sziget fesztiválon is a sátorból KÉTSZER (két, egymást követő évben, egyszer minden eltűnt, másodszorra minden meglett egy bokorba bebaszva), sportot kezdtem abból űzni, hogy a legminimálabb módon pakoljak, és azt imádtam. Mondjuk néhány hét utazás után már mindig irtózatosan untam azt a pár ruhadarabot, ami nálam volt, de ha hazatér az ember, újra ott a szekrénye a többi cuccal, szóval kibírható. Én amúgy ezt a módit továbbra is szívesen követném, mert amúgy kijelenthetem, hogy nekem soha nem volt még olyan érzésem nyaralás alatt, hogy bárcsak több cuccot hoztam volna, soha nem hiányzott semmi, sőt, mindig voltak nálam felesleges dolgok, mosni meg kb mindenhol lehet már. Nem akarok senkinek megfelelni, nem viszek cipőket, ruhadarabokat csak azért, hogy az instára szép fotók készülhessenek, és 6 éves a gyerekünk, így elegáns helyekre sem járunk vacsizni, az a fontos, hogy kényelmesen legyek és ÉN jól érezzem magam. De Barninak sajnos van egy olyan mondása, hogy nyugodtan pakolj, úgyis elviszi az autó. Mekkora felelőtlenség ilyet nőnek mondani, nem? Na és én ezért nem fogom különösebben vissza magam, nem viszek túl sok cuccot, de azért van nálam minden bőven. Daninak külön szoktuk rakni a kis dolgait egy kisebb sporttáskába, Barni pedig magának pakol be kb 4 perc alatt, ennyi időt szán kb erre a projektre, nagyon irigylem ezért. Egyébként ha én nagyjából összepakoltam, akkor segít átgondolni, átpakolja a táskákat hogy jobban elférjenek a cuccok, és aztán betetriszez mindent az autóba, de a lényegi szorongástól nem tud megóvni sajnos.
És akkor van az a barátnőm, akivel a múltkor strandolni mentünk Szigetcsúcsra, és nem hozott magának fürdőruhát (milyen szerencse, hogy nálam volt kettő!). És akkor mesélték, hogy egyszer nyaralni mentek a két gyerekkel együtt, és már félúton voltak, amikor eszébe jutott, hogy mindenkinek szépen bepakolt mindent, de magának semmit, nada, még egy fogkefét sem, egyszerűen nem jutott eszébe. Nem fordultak vissza, mert állítólag az szerencsétlenséget jelent. Mondjuk nem tudom, mennyire szerencsés cuccok nélkül nyaralni.
home sweet home
Persze azóta már megjártuk a Balcsit, de most épp megint itthon vagyok egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése