2014. április 30., szerda

Switching OFF

Ma rövidített órák voltak, délben hazajöttem a suliból, és most másfél hétig nem kell tanítanom, azaz május 12-ig. Be kell mászkálni, meg kell felügyelni az érettségin, de konkrét munka nem lesz, szóval azt hiszem panaszra így sincs semmi okom. A ma délután meg zseniális volt, csavarogtunk, fotóztunk, fagyiztunk és macaront ettünk a blökivel meg az unokahugimmal, aztán meg barátnőztem, és beültünk egy olyan hangulatos kávézóba, hogy legszívesebben azonnal beköltöznék, és ott beszélgettünk, nevetgéltünk, meg ettük a padlizsánkrémes kenyeret mézes-gyömbéres sörrel, míg kint durván leszakadt az ég, és elmosta a fél világot, legalábbis onnan bentről úgy tűnt. Aztán hazafelé esőillat, őrületes felhők és fények, naplemente, meg bicajozás.


Azért koncentrál ennyire, mert ő kezelte a távkioldót. Hogyan tegyünk boldoggá egy négyévest.

1 megjegyzés: