:)

Na, hát. :) Annyira úgy érzem, hogy érdemes volt várni, és megadni neki az esélyt, meg elhívni őt (mert persze én mondtam, hogy nem iszunk egy fröccsöt este? és aztán félre kellett néznem, mert annyira kellett vigyorognom, hogy that awkward moment, mikor kimondtam), mert tényleg olyan ez a fiú, mint a hagyma a kis rétegeivel, amik potyognak le róla, minél többször találkozunk, és aztán ott van a lényeg alattuk. És most már ő is tudja a fontosabb dolgokat, a válást például, és olyan jól reagálta le, és ő is rengeteget, rengeteget mesélt. És számtalan fröccsöt ittunk, az utolsót a konyhámban, és aztán, mikor kikísértem, állt a kapuban hosszan, már a gyönyörű kék Csepel versenybringáján (awwww), és azt mondta, hogy reméli, lesz folytatás, és akkor már úgy voltam vele, hogy most már húzzuk, ha eddig húztuk, és nem tettem meg a lépést, amire várt, pedig nagyon egyszerű lett volna. Aztán elment, beterelgettem a szimatoló állatokat az utcáról, leültem a maradék fröccsömmel a teraszon, és elszívtam két szál szegfűszeges cigit - jelenleg ez a legnagyobb titkom előtte.

I'm a very happy girl tonight.