It's good

Tudjátok, van az a stádium, mikor ismerkedtek, és kettesben jártok vacsizni, meg sétálni, filmeket néztek, meg romantikáztok, és az szuperjó, mert imád, okos, vicces, és udvarol. És aztán van az, amikor itt a nagy, sodró-pörgő olasz családom, meg a gyerekek, akik halálosan kíváncsiak, és nem rejtegethetem őt, hanem mélyvíz van, és neki kell ezt teljesen egyedül megoldania, és ilyenkor derül ki igazán, hogy milyen arc is ő, mert a többiek szemén nincsen rózsaszín szemüveg. És jött tegnap, és pont itt volt a két gyerek, és csak néztem, hogy úgy bánik velük, mintha világ életében gyerekeket szórakoztatott volna, elmentünk csavarogni, és én konkrétan nem fértem oda hozzá, mert mindkét oldalon egy-egy gyerek csüngött rajta. És tudta, hogy hívni fog az ügyvéd, és mondtam, hogy lehet, hogy kicsit sírdogálni fogok, de aztán épp főztem, ő a nappaliban a kicsikkel, mondta az ügyvéd, hogy minden sikerült, jogerős az ügy, leraktam, semmi sírás, csak megkönnyebbülés, benéztem a szobába, és épp elvarázsolták a Pankát, szakadtak a nevetéstől, és én is velük. Aztán kijött, és mondtam neki, hogy képzeld, közben elváltam, megölelt, és megkérdezte, hogy akkor ő elvehet-e feleségül. 

Annyira jó, nagyon szeretem. Hihetetlen, hogy majdnem elsétáltam mellette.