Ma este egy barátomnak, illetve inkább haveromnak volt a kiállításmegnyitója egy helyen itt a városban. Esett nagyon, jól eláztam a bicajon, mire odaértem, de volt kedvem emberek közé menni. Sokan nem jöttek el, korai is volt a kezdés, meg a randa idő, ugye. Viszont az a fura helyzet állt elő, hogy csak fiúk voltak, és azok sem közeli barátaim, hanem csak haverok, egyetlen lányismerősünk sem jelent meg. Megvolt a megnyitó, majd egy darabig csapódtam ide, oda, beszélgettünk nagyon felszínes dolgokról, edzésről, időjárásról, a kiállításról, borokról, egy új helyről a városban - még a dohányzókhoz sem tudtam csapódni, mert egy ideje már a kocadohányzást is abbahagytam. Aztán mikor rájöttem, hogy ez most nekem egyáltalán nem megy, felhúztam a dzsekim, a nyakam köré tekertem a sálam, és ahogy szoktam, szépen, angolosan, búcsúzkodás nélkül távoztam.
A mai napom legszebb pillanata az imént elfogyasztott, rizstejből készült forró csoki volt. Akkor most legyen jövő június, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése