Ma voltam a legszarabbul, gratulálok magamnak az időzítéshez. Aztán több liter gyógytea, neocitrán, kamillás gőzölés, infralámpázás és az elmaradhatatlan ebéd utáni alvás (na ez nagyon fog hiányozni) után egészen jól lettem. Ja, és a kedvencem, a reszelt gyömbér mézzel és citrommal, no ez a trió remélhetőleg minden bacilust kiűz belőlem, taknyom-nyálam összefolyt tőle, de azért finom. Remélem, holnap reggel nem érzem magam olyan szerencsétlenül, mint ahogy ma reggel ébredtem, mert mindenképp kell mennem dolgozni. Mondjuk hála az égnek már nem tüsszögök és az orrom sem folyik, akkor nem mennék.
Teleírtam a határidőnaplómban a jövő hetet mindenféle színes tudni- és emlékeznivalókkal. Szerencsére a lazább héttel kezdünk, lesz néhány lyukasórám, és nagyon lelkes vagyok, izgi újra suliba menni. Ilyenkor még tiszta erőből készülök és szervezek, kikészítettem a ruháimat, kifestettem a körmöm (az egyik kezemen zöldre, a másikon pirosra), összeraktam, amiket vinni kell, aztán persze majd néhány nap után megint az lesz, hogy mikor lesz már pénteeeeeek.
Még az is eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha Magyarországon is olyan fizetések lennének, hogy simán megengedhetnénk magunknak, hogy januárban vagy februárban huss, elreppenjünk két-három hétre valami trópusi országba kókuszdióból inni a pina coladát a tengerparton. Szerintem az én náthámnak most ez tenne a legjobbat, meg úgy simán kihúznám tavaszig. És hát azt hiszem, mindannyian megérdemelnénk.
Annyira vágyom én is a tengerpartra, valami hihetetlenül. Emlékszem, tavaly januárban is pont ez volt. Aztán nyáron is el akartam menni, de nem volt kivel. Akikkel meg szerveztem volna, rajtuk nem látszott az őszinte lelkesedés...
VálaszTörlésBár szép most ez a hó is, de ha valaki elém tolna egy repülőjegyet egy meleg, tengerparti városba, kiugranék a bőrömből.
Szia Ilonka! Már régebben érdeklődtem nálad, de végül valahogy elkavartam az infót. Pillanatnál olvastam, hogy valami eszement jó a parfümöd. Aztán mondtad, hogy a Chloe-t használod. Megkérdezhetem, hogy azon belül egészen pontosan melyiket?
VálaszTörlésKöszi! :)
See by Chloé. Persze kinek a pap, kinek a papné:).
Törlés