2016. február 18., csütörtök

Smile

A héten 3 programom lett volna: fogorvos, 2 kollégám búcsúztatója, egy kiállításmegnyitó, és persze mindegyik szerda délután, ugyanabban az időpontban került megrendezésre. Mivel én tudok élni, fogorvoshoz mentem. Úgy fél éve voltam utoljára, eltüntettem a fogköveimet meg felpolírozták a fogaimat (?) és most csiliviliség van. Viszont vissza kell térnem a rendes fogkeféhez, mert az jobban tisztítja a fogközöket, pedig én imádom az elektromos fogkefét (főleg, mióta vettem egy gyönyörű ibolyaszínűt is), és sokkal tisztábbnak érzem a fogaimat, mióta barátkozunk, meg nem is olyan uncsi, mint a hagyományos fogkefével sikálni. Csak hát mivel a zizegős fogkefe körkörös mozgást végez, a fogközökbe nem jut be, mert oda fel-le mozgás kell. Ilyen problémáim vannak. Viszont semmi más gond nem volt, yay. Amúgy azóta van ez a gondtalanság, mióta néhány havonta akkor is elmegyek kontrollra, ha nincs semmi baj. Jó, hát nekem van Jude Law-m, meg a cuki asszisztensnői, és nekem nem kell időpontra várnom, mert mindig kapok VIP időpontot néhány nappal későbbre, főleg innen jön a lelkesedés.

9 megjegyzés:

  1. mi épp tegnap vettünk egy elektromosat (volt régen csak elromlott és évek óta nem volt rá keret..) és akkor láttam hogy rá lehet rakni normál alakú fogkefe fejet is az elektromosra. Az nem jó Neked?

    VálaszTörlés
  2. mi épp tegnap vettünk egy elektromosat (volt régen csak elromlott és évek óta nem volt rá keret..) és akkor láttam hogy rá lehet rakni normál alakú fogkefe fejet is az elektromosra. Az nem jó Neked?

    VálaszTörlés
  3. Én az elektromossal is szoktam mindenfele sikálni, úgy, mint a hagyományossal. A fej így hamarabb elhasználódik, de még az én nagyon szoros fogközeimet is kipucolja :)

    VálaszTörlés
  4. elektromos plusz fogselyem?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én eddig úgy nyomtam, de ez állítólag nem elég jó, meg az ember (én legalábbis) nem fogselymezik minden egyes fogmosás után. Fel a fel-le mozgás.

      Törlés
  5. Nekem is szó szerint ugyanezt mondták, amikor pár napja fogkőleszedésen voltam, pedig olyan büszke voltam rá, hogy az elektromossal milyen jól megpucolom.

    Mondta is a csajszi, hogy néhány helyen sikerült jól legyalulnom, felejtsem el az elektromosat. Kaptam puha fejű fogkefét, meg kis fogköztisztító kefécskéket, mert állítólag a fogselyem sem pucolja ki rendesen a fogközöket.

    Nekem még azt is megmutatta, hogy kell jól tartani a fogkefét és milyen mozdulatokkal kell mosni, hogy minden lepedék lejöjjön. Nehéz, mert nem ezek a mozdulatok rögzültek 40 év alatt. De azóta nagyon odafigyelek és igyekszem. :)

    VálaszTörlés
  6. Na, hát nekem azt mondták, az elektromos jobban tisztít (és amikor úgy mentem, hogy nem azzal mostam, észrevették), a fogselyem pedig kell, mert az fér be oda..

    VálaszTörlés
  7. Fogmosás közben ezen gondolkodtam, de aztán rájöttem, hogy azért fura, amit írsz, mert az enyém nem körkörösen mozog (csak pár hete van meg). Ahogy Mrs. Sway Jesse James írta normál fogkefe formájú.
    De persze a fogorvos csak tudja mit beszél. :)

    VálaszTörlés
  8. http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=828298

    VálaszTörlés