2016. március 6., vasárnap

Okay

Nem tudom, nálatok mi újság, én nem vagyok valami nagy formában, pedig már az idő is egészen tavaszi ruhát öltött, ma láttam, hogy rügyeznek a fák, a kocsibejárónknál pedig egy rigó költi a rigógyerekeket, ücsörög a tojásokon, apa kicsit meg is erősítette a fészket. Ezzel csak az a baj, hogy amikor a minirigók repülni tanulnak majd, a macskám sorban mindet meg fogja ebédelni, és tapasztalatból tudom, hogy ez ellen senki nem tehet semmit. 

Pénteken este nagyon keményen rá kellett beszélnem magam, hogy elinduljak valamerre, aztán persze jó volt találkozni a barátaimmal kicsit. Szombaton dolgoztam, aludtam, pihentem, mostam, takarítottam, ma pedig főztem (apu pedig hozott a cukiból somlóit), családoztam, sorozatot néztem, este pedig sétáltunk egy nagyot. Relatíve sokat voltam a hétvégén egyedül, és nem keveset agyaltam azon, hogy jól vannak-e a dolgaim, mit csinálok rosszul, min kellene változtatni. Többet kellene társaságba járnom, ismerkednem, de valahogy nincsen hozzá elég energiám/kedvem/időm. Ráadásul azt vettem észre, hogy minél többet vagyok egyedül, annál kevésbé vágyom mások társaságára. Vagy csak túl sok a munkám meg a gyerekek a suliban - nem tudom. 

Reggel Pilla egyik rendkívül szimpatikus (ja, nem) névtelen olvasója megsértődött, miután írtam, hogy Pillának be kellene tiltania az anonim kommentelést, és kiírta a nevemet (már az igazit) egy kommentben (persze Pilla azonnal törölte). Erről az jutott eszembe, hogy egyrészt, ha nem vagyok (vagyunk) szimpik, akkor miért nem olvas a blogjaink helyett mondjuk Románát, másrészt meg hogy komolyan a fél életemet kiteregetem itt (jó, mostanában nem annyira), persze nem nehéz kitalálni, hogy ki is vagyok, nem mintha én lennék James Bond, és óriási baj lenne, ha fény derül a személyazonosságomra, biztosan sokan ismertek, de hát értitek. Kiírni egy blogger nevét, hát nem nagyon tudok elképzelni ennél aljasabb húzást. Amúgy nem számít, szegény, milyen száni kis élete lehet, hogy ilyesmivel kell szórakoztatnia magát, de közben persze az is eszembe jut, hogy megéri-e nekem, van-e értelme a blogolásnak. Ofkorsz van, tudom, senkit nem szerethet mindenki, trollokkal meg tele az internet, ezt el kell fogadni. Az én életem sokkal szomibb lenne, ha nem lenne miattatok ilyen szupp kis virtuális, és emiatt igazi életem: úgy tűnik, lehet, hogy Violet egyik barátnője lesz az új kolléganőm a suliban (németest még mindig keresünk, valaki?), a Violettől kapott teát ittam a reggeli omlettem mellé, Gyömbi lehet, hogy randizni fog az egyik barátommal, Pillával pedig este egy csomót röhögcséltünk, szóval kell nekem ez a blog. 

Nagyon nehéz hetem lesz, de kedden megyek moziba a haverokkal, aztán meg hosszúhétvége, ilyenekre próbálok koncentrálni.     

35 megjegyzés:

  1. nem ismerem a cicádat, biztos mindent kipróbáltatok már, de azért megkérdem: a madárvédők ilyenkor azt szokták kérni, hogy a reptetési időszakban a cicák csak sötétedéstől reggelig legyenek kiengedve, mert akkor a fiókák mozdulatlanul fekszenek a fészekben. így is levadássza őket? szögesdrótot lehet tekerni a fa törzsére/a fészek alá valahová, ha nem fán van, és nem tud felmászni. ezek sem segítenek? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell felmásznia, a repülni tanuló madarak téblábolnak a kert különböző részein. Egy macskát nem tudsz 0-24-ben szemmel tartani. Nagyon oda szoktunk figyelni, ha lehet, bent tartjuk, de elég 5 percre nem odafigyelni, egy jó alkalom, és megvan a baleset.

      Törlés
    2. Egyetérek Milonkával.
      Mi pl. nem etettük a madarakat, amikor lett cicánk, mert az etető kvázi svédasztallá vált. A cicából nem lehet kivenni az ösztönt, hát igyekeztünk azt a mesterséges helyzetet megszűntetni, hogy tele legyen a diófa általunk odacsalogatott kismadarakkal. És még így is előfordult, hogy elkapott vagy behozott egy-egy madárkát.

      Törlés
    3. tudom, hogy a fiókák mászkálnak. :) ezért írtam, hogy ilyenkor azt kérik a madárvédők, hogy ebben az időszakban csak sötétedéstől reggelig legyen kiengedve a macska, mert olyankor a fiókák a fészekben vannak. illetve, hogy kiengedés előtt legyen megetetve, mert akkor kevésbé van kedve vadászni, és mivel hang után megy, a csöndben fekvő fiókákat így nagy valószínűséggel nem bántja. ha nem megy, nem megy, nem akartam megmondani, csak gondoltam, hasznos információ lehet. nekünk is van macskánk, ezért mi így csináljuk. vele beválik, de valószínűleg akkor ő a kivétel. szép napot!

      Törlés
    4. (a "nem megy"-et úgy értettem, hogy napközben is sok a ki-be járkálás, és szökik, nem úgy, hogy "képtelenek vagytok".)

      Törlés
    5. esetleg meg lehetne próbálni a nyakába tenni egy cicacsengőt. Franzen Szabadság című regényében javasolja ezt a főszereplő, aki nagy madárbarát (ahogy egyébként Franzen maga is), mert a csilingelés elriasztja a madarakat - bár a kis béna fiókák ellen lehet nem annyira hatásos...azért lehet egy próbát megér, ha elvisel magán a macsek ilyesmit

      Törlés
    6. W: a csengő nem rossz ötlet:)

      Törlés
    7. nekem ugyan a szobacica nyakában van csengő de elmondom nektek h mikor lehet hallani: ha vakarózik vagy ha rákiabálok mikor tilosban jár és ijedten elrohan. ennyi. egy puhatalpú kis ninja lett belőle. suhan meg minden. azért a csengő jó ötlet, hátha nálatok beválik, ahogy az andersen mesében is mikor az egerek ajándékoznak csengős nyakörvet a macskának :)

      Törlés
  2. Szia, szerintem ne törődj a trollokkal. Bár én is úgy kerültem ide, hogy a kolléganőm a ma már pöcegödörré vált index egyik topikjában talált rá a linkedre, képedre. Társkeresés topikban ahol a pasik azon köpködtek hogy nem társat, hanem spermadonort keresel már, mert cseng a biológiai órád. Én meg csodálkoztam, hisz egy bájos arcú nő volt a képen + kezdtem olvasni a blogod is.

    Szerintem örülhetsz neki, hogy csak a nevedet írta ki. Pár éve a politikai topikokba netszerte lazán benyomták a másik facebook oldalát, szabályosan üldöző hadjáratot folytatott egyik nicknév a másik ellen. Moderátorok nem győztek törölni.Létre hoztak zárt topikokat. De azokat meg feltörték! Téboly, hogy az emberi hülyeség milyen határtalan. :(

    Szóval azért valamelyest óvatosan kell kezelni ma a netet, mert nem lehet tudni milyen gonosz vagy épp elmebeteg akad ránk.
    Régen én sokat fórumoztam. Ma a net a legolcsóbb szórakozási lehetőség így mindenki számára hozzáférhető.:( Nálam az utolsó csepp a pohárba az volt, amikor egy skizofrén férfi kinyomozta a zárt közösségünkből az egyik csaj kilétét és az utcán "rátámadt". Azóta kevesebbet fórumozok és rendszeresen törlöm a nicknevemet.

    Egyébként tetszik a blogod. :) És itt is ragadtam!

    Ha időd engedi receptet teszel fel majd? :)

    Köszönöm
    Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy mi???? Indexes fórumon ilyesmi? Atyaég. Az a baj, ha nem blogolsz, akkor is bárhova felkerülhet a fotód, csak egy kellően primitív ember kell hozzá.

      Törlés
    2. mi a faszt olvasok?? te jó ég.

      Törlés
    3. ne mar! ilyen letezik? hat mar mindenkinek elment az esze?!

      Törlés
    4. Ez több mint ijesztő :(

      Törlés
  3. Jajjjdejóóó most már sokkal nyugodtabban alszom (nem). :((( hátbazdmeg. Képpel??? Linked nincs?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehogy küldj, csak vicceltem;)

      Törlés
    2. Pontosan melyik társkeresést érintő topikban volt azt már nem tudom. Sajnálom.

      Azt viszont sajnálattal tapasztaltam, hogy a hírhedt HUSZ szektoron kívül mára már mindegyik behalt. Így az átlag ember kénytelen belekóstolni azokba a topikokba. :(

      6-7 évvel ezelőtt még a társkeresős topikokban volt színvonal. Aztán brutál nagy szólásszabadság meg maga mutogatás lett a divat.

      Bűntetlenül lehet garázdálkodni a neten. :(

      Törlés
  4. Bakker, nem térek magamhoz, ez azért nagyon durva sztori. Mondjuk tényleg milyen kis szánalmas élete lehet annak, aki ilyesmiben leli az örömét. Az ilyeneket mindig úgy képzelem el a fejemben, mint Gollamot a gyűrűk urából.

    VálaszTörlés
  5. Egyszer egy társkeresős pasival nem találkoztam vagy csak visszaszóltam neki keményebben, már nem is emlékszem és elkezdett blogot írni rólam, a teljes nevemet használta végig és igen hosszan fejtegette, hogy miért vagyok az evolúció csődje: ronda vagyok, buta, hisztérikus, túl sokat iszom, nem értek semmihez, engem nem lehet szeretni, de szerencsére nem is szeret senki, stbstb...persze tagadta az egészet, de IP cím alapján beazonosítottuk, teljesen egyértelmű volt, hogy ő az. Szomorú dolgok ezek igazából, persze a net meg a blog alapvetően nagyon jó, csak jól kell használni és másokat is erre kell nevelni:)

    VálaszTörlés
  6. Válaszok
    1. igen, ez az osszes sztori egyszerre a hihetetlen es tokelkeserito kategoria, uristen :(

      Törlés
  7. Jézusom, ilyen nincs! Nevet kiadni egy blogban?! Nyilvános fórumokon névvel együtt trollkodni?! Megáll az eszem. Mégis milyen emberek ezek? Komolyan nem hiszem el, hogy szerető családjuk lenne vagy boldog életük, mikor nyilvánvalóan az élteti őket, hogy minél nagyobbat rúgjanak a másikba, természetesen a névtelenség és arctalanság (arcátlanság) mögé bújva.

    VálaszTörlés
  8. Teljesen le vagyok dobbenve! De min is csodalkozom?! En pont azert nem blogolok es nincs fent a FBon egyetlen kep sem rolam, rolunk es foleg nem a gyerekunkrol, mert kozel 10 even keresztul zaklatott egy bunny-boiler idiota picsa. Volt minden, szakmai lejaratastol, ejszakai telefonig, csengorol a nevem lekaparasaig. Utoljara 2014 szilveszter hajnalban telefonalt:) Szoval vannak ilyenek, es itthon kb lehetetlen tenni ellenuk.

    VálaszTörlés
  9. Teljesen le vagyok dobbenve! De min is csodalkozom?! En pont azert nem blogolok es nincs fent a FBon egyetlen kep sem rolam, rolunk es foleg nem a gyerekunkrol, mert kozel 10 even keresztul zaklatott egy bunny-boiler idiota picsa. Volt minden, szakmai lejaratastol, ejszakai telefonig, csengorol a nevem lekaparasaig. Utoljara 2014 szilveszter hajnalban telefonalt:) Szoval vannak ilyenek, es itthon kb lehetetlen tenni ellenuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ilyen volt nekem is, Ilonka ismeri a sztorit- én emiatt zártam be a blogom. És volt olyan is pár éve, hogy valaki az iwiwről lelopta a fotóimat és egy romániai iwiwen kreált egy másik identitást a fotóimmal, persze más néven, és hónapok óta létezett az oldal, mire valaki szólt hogy nézzem már meg. egyhetes kanosszajárás volt bizonyítani az oldal üzemeltetőjénél hogy én vagyok az igazi, és ő a kamu, de a mai napig fel nem foghatom, mire jó az ilyesmi.
      szóval netre feltöltött saját profilfotókat érdemes néha megfuttatni a google képkeresőjében, ami közel sem 100%ig hatékony, de azért több mint a semmi.

      Törlés
    2. 10 évvel ezelőtt a testvérem számát feltették egy szextárskereső oldalra. Céges számát. Akkoriban nem lehetett csak úgy számot váltani. Projekteken, weboldalakon az szerepelt. Nemzetközi cégek azon hívták szegényt munkaügyben.

      Ő szólt a szolgáltatónak, hogy azonnal vegyék le a számát, de kiröhögték. Nekik az oldal kattintás a lényeg. Rendőrség, ügyvéd meg közölte, hogy úgy se tudnak mit tenni rövidtávon. Várjon aztán lecseng az egész, az új regek lenyomják az övét és majd nem hívogatják. Végül ez lett.

      De olyan durva, mocskos lihegős pasikat/nőket kellett egy csomószor elhajtania, hogy én féltem mikor mesélte. Belegondolni is rossz, hogy kik élnek közöttünk.

      Az meg külön kiakasztó, hogy akinek a sérelmére elkövetnek ilyet annak semmi jogorvoslat nincs a kezébe, még neki kell kitérnie, neki kell tűrnie.

      Törlés
  10. Amúgy ha meggondoljátok abszolúte biztonság nincs manapság az okos telefonok korában.

    Bárkit, bármikor tudta nélkül lefényképezhetnek nyilvános helyen bolt,utca, cukrászda, park, játszótér, fesztivál stb vagy felvehetnek a kamerára és ezzel vissza lehet vele élni a neten. :(

    Leginkább ezt a fiataloknál tapasztalom. Látnak az utcán pisilő csövest, egy ciki nőt vagy pasit, kiröhöghető embert, verekedést stb már nyúlnak a telefonhoz rögzítik és küldik is át egymásnak.

    VálaszTörlés
  11. Most már értek mindent (lemaradtam egy kanyarral). Ez tényleg borzalmasan buta dolog. :-(

    VálaszTörlés
  12. ohh, kicsit ne figyelek és mik történnek. Mármint lemaradok a horrorsztorikról. Vagy hát nem, csak utólag olvasom. De ez nekem erősen a húbazeg kategória. Ehhez képest tök laza volt, amikor az edzős hivatalos oldalamra beírta valaki, hogy látott ám az utcán fornettit enni és mennyire gáz vagyok.

    nezárdbeablogodténylegnesosenem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja, kurvára érdekes a névkiírós meg a spermadonoros meg stalkolós meg mindegyik sztori tényleg,

      jajajaja

      de nem is ez a lényeg, hanem hogy




      MIKE BAZDMEG TE FORNETTIT ESZEL AZ UTCÁN????

      :))))

      Törlés
    2. az az igazság, hogy már villamoson is előfordult, de azt nem kommentelte be senki, úgyhogy tekintsünk el tőle, nem is létezik ;)

      Törlés
    3. Na majd most. Kölcsönadom valamelyik trollomat:).

      Törlés
    4. Hálásan köszönöm :))))

      Törlés