2016. április 24., vasárnap

okay

A múltkor Phoebe nem tudott eljönni edzésre, és egyedül voltam az edző csajjal. Jól kikészített, mondjuk én nagyon bírom a kemény edzéseket, meg ilyenkor dumálunk is sokat. Ő most szakított 5 év után a pasijával (ez a lány mondjuk 26 éves lehet), és én is szoktam mesélni neki(k), ha valami van. És most pont úgy találkoztunk, hogy 2 nappal előtte randiztam először a fiúval, azóta pedig folyamatosan ment a cukiskodás, úgyhogy úgy estem be edzésre, hogy kis szívecskék repkedtek a fejem körül. 

Én nagyon bírom ezt az edző csajszit, mondhatom, hogy a közös edzések során barátok lettünk, de volt két olyan megjegyzése a randimmal kapcsolatban, hogy igencsak megemeltem a szemöldököm. 

Az egyik, hogy megkérdezte, hogy mivel foglalkozik a srác, mondom, közgazdász. Erre ő: úúú, és mit szólt, hogy te tanár vagy? (Ford: akkor ő biztosan jól keres, és ő mit szólt hozzá, hogy te pedig szarul?) 

A másik, hogy azt mondta, hogy légyszi, azért még ne éld bele nagyon magad, de olyan hangsúllyal, mintha mondjuk nem sok esélyem lenne arra, hogy valami legyen ebből. 

Én mindkét kommenten nagyon meglepődtem, egyrészt, mert az esetek nagy részében egy férfi (remélhetőleg) nem a keresete alapján keres barátnőt (meg ő közben honnan tudja, hogy én mennyit keresek), ráadásul a világ legmenőbb hivatása az enyém, büszke vagyok rá, és remélem, hogy a partnerem is büszke lesz rá, hogy ez a munkám. 

Másrészt a fiú reakcióját, kommunikációját én érzékelem, merek bízni az ítélőképességemben, hogy jól látom, hogy nagyon tetszem neki, kíváncsi még rám, és miért ne élném bele magam? Persze, csalódhatok benne, de akkor ezzel az erővel sose bízzak meg senkiben?

Harmadrészt ha valamelyik barátnőm ilyen lelkes lenne egy randit követően, hát én tutira csak bátorítanám és lelkesíteném. Szóval fura volt. 

24 megjegyzés:

  1. szamtalan oka lehet annak hogy ilyen keseru, pl. most szakitott. Nem kell vele foglalkozni, en mondjuk ezek utan ovatosabban osztanam meg vele a dolgaimat.

    VálaszTörlés
  2. Hű. A csaj első kérdése baromság bár vannak pasik akiknek ez gond sajna.
    A második kérdését annyiban értem meg, hogy én is ilyen hiperrealista vagyok, nehezen lelkesülős. De....ezt nem szabad a masik bolog ember arcába tolni. Egyszerűen nem illik, sőt bunkóság. Mert oké nem értek vele egyet, de a másikat nem szabad lelombozni!!!!

    VálaszTörlés
  3. Nem is biztos, hogy a keserűség miatt mondta ezt. Lehet, hogy csak félti Ilonkát és óvatosságra intené... Bár ez szerintem ilyenkor teljesen felesleges, ráadásul inkább csak rosszul esik..Nekem az első terhességemnél volt ilyen, mikor iszonyú boldogan felhívtam a barátnőmet, hogy osztozzon az örömömben és Ő azért a beszélgetés végén megjegyezte, hogy azért még nagyon az elején vagyok, ne éljem magam bele túlságosan. Tudom, hogy féltésből mondta, nem rossz szándékkal, mégis rosszul esett, de nem borultam ki, mert éreztem, hogy nem lesz baj. Te is így érzel, nem? Minden oké (lesz).. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem tudom..én ezzel sokkal kevésbé vagyok toleráns, mert az ilyen típusú "féltésből" jutott elég, és kösz, inkább ne féltsenek, ha ez ilyen:) szerintem ez inkább manipuláció. nem lenne szívem pusztán féltésből elrontani a repeső barátom kedvét- inkább akkor lennék mellette, ha esetleg jön a koppanás.

      Törlés
    2. Egyetértek, nekem sem lenne szívem elrontani más boldogságát. Csak magyarázatot kerestem és mást nem találtam, mert tudom, hogy az én barátnőm sem féltékenységből/keserűségből mondta..

      Törlés
  4. az első kérdésével kapcsolatban, pont ma gondolkoztam ezen reggel, mert hallottam ilyet, hogy a srác, aki amúgy jól keres, dobta a csaját rövid idő után, mert ő még csak valami kis asszisztens volt, viszonylag alacsony fizuval, és hogy nem tud magának venni dolgokat, és a fiú meg nem szándékozza eltartani.
    és hogy ez mennyire gáz, piti, kisstílű hozzáállás már?
    még sz. is mondta, hogy milyen jó, hogy én jól keresek, és nem neki kell engem pénzelnie. WTF? hát kurvajó.
    mi van ezekkel az emberekkel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, nem mintha azt várnám el, hogy nekem bárki pénzt adjon, vagy dolgokat vegyen. sőt, ez olyan sokadrangú szempont, és utálom, ha férfiak ennek alapján ítélnek meg.

      Törlés
    2. ez mondjuk nagyon kemény. :( milyen szimpatikus arcok. de hát miért, te is úgy ismerkedtél tinderen, hogy megkérdezted, h ugye gazdag-e a matched? :)

      Törlés
    3. na jó ez igaz :D
      de végül egyik se volt gazdag :(

      Törlés
  5. Mindenki maradjon meg a kaptafájánál. Ő segítsen az edzésben, spanoljon, vidítson, de legfőképp hallgasson. - mielőtt az irigység szólna belőle.

    VálaszTörlés
  6. mondjuk azért én egy kicsit nevettem is a csaj első kommentjén, mert ha személyi edzőt ki tudsz fizetni, akkor gondolom nem kenyéren és vízen élsz a hónap utolsó napjaiban, na... mindenesetre én is azt gondolom, hogy ehhez aztán senkinek semmi köze, még akkor sem, hogyha "jó barátok" lettetek. totálisan két ember magánügye, hogy hogy oldja meg az anyagiakat.

    ne éld bele magad... nemtom, nekem anyám mondta ezt legutoljára, amikor elmondtuk nekik a gyereket (olyan 9-10 hetes lehettem) és ja, nagyon rosszul esik az ilyen.
    vedd úgy, hogy a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve, biztosan nem akart rosszat a csaj!

    mi meg itt azért nagyon drukkolunk neked meg a cuki pasidnak, meg hogy meggyógyulj meg visszajöjjön a jóidő, meg minden :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amúgy pont ez a poén, hogy szerintem abszolút nem rosszindulatból/irigységből mondta ezeket, sőt, drukkol ő nekem nagyon, hanem egyszerűen tök komolyan gondolta mindkettőt. hogy egy fiú nem fog veled szóba állni, ha kiderül, hogy rosszul keresel (amúgy meg igen, pont ő tudhatná). meg hogy ha valaki tetszik, jobb, ha nem éled bele magad, mert úgyis eltűnik.

      Amúgy már volt máskor is olyan, h kérdezte, hogy hány éves is vagy, Ilonka, huszon...?, hát mondom aha, haha, 38. Erre ő: ú, hát akkor tényleg nagyon kéne neked már egy pasi, vagy inkább egy férj. Kösziii:(. Szóval nem egy nagyon tapintatos típus, na.

      És köszi! <3 :)

      Törlés
    2. eki ami feedbacket, hogy ezek a mgejgyzései kicsit rosszul estek? Vagy tényleg "felvontad a szemöldököd" neki? :) Mert elhiszem, hogy nem rosszindulatból mondta, de ez akkor is tapintatlanság a ti kontextusotokban, és lehet, hogy ö nem is sejti.

      Törlés
    3. Bocs: "Adtál neki valami feedbacket..."

      Törlés
    4. hát az elsőre valami olyasmit mondtam neki, hogy szerintem, ha ilyesmi alapján dönt egy pasi, akkor az már rég rossz. a másodiknál viszont annyira meglepődtem, hogy csak annyit mondtam, hogy oké:). nem esett rosszul, mert baromságnak tartottam mindkét kommentet, csak őszintén meglepődtem, hogy bárki ilyesmit mond egy ilyen helyzetben. nem ismerem én annyira ezt a lányt. illetve de, ez a ha már 38 éves vagy, akkor tényleg kéne neked egy férj, ez mondjuk rosszul esett (ő nem tudja, h már elváltam, meg az egyéb sztorikat)

      Törlés
  7. Az a baj, ha keveset keres a nö?? Ennél már csak az a nagyobb baj bizonyos egyedeknek, ha többet...

    VálaszTörlés
  8. jajj, én ezektől a kérdésektől kész vagyok. Ez jól párba lehet hozni azzal, hogy "ja, tanítasz csak, akkor nem is dolgozol?". Amúgy meg attól, hogy tanár valaki, lehet még rémgazdag. Van ismerősöm, aki 8000Ft-os óradíjjal dolgozik magántanárként, nyilván nem éhezik. Jó, nem is lógatja a lábát, de az, hogy egy tanár "csóró" tök nagy sztereotípia.

    És szerintem az egy pasit sokkal ritkábban zavar, ha a lány keveset keres, mintha többet nála. Mert akkor meg "te némber, elférfiatlanodik melletted, hiszen te jobban keresel". Sehogy sem lehet jó.
    Kivéve, ha a fiú cuki és kurvára nem érdekli, hogy a) mennyit keresel b) mások mit gondolnak. És ez a fiú nekem cukinak tűnik és én drukkolok és nem mondom a második gondolatát, hanem inkább az ellenkezőjét meg még azt is, hogy "na végre, már kellett egy ilyen fiú"

    VálaszTörlés
  9. De ha barátok lettetek, akkor miért nem kérdezted meg, mire gondol, miért mondja? Egyszerűbb, mint találgatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. figyi, azért mi annyira nem ismerjük egymást, jóban vagyunk, ennyi. szerintem ezen nincsen mit találgatni, neki teljesen már az értékrendje, meg a hozzáállása ezekhez a dolgokhoz, mint az enyém, és ez nekem meglepő volt, hogy bárki így reagál egy ilyen helyzetben.

      Törlés
    2. OK, értem. A posztból ugy tűnt nekem, hogy barátok lettetek, de nyilván rosszul értettem.
      Engem mindig érdekel, hogy miért mondanak az emberek bizonyos dolgokat, ezért vagyok a kérdezés híve. Persze nem mindig és nem mindenkitől, csak ha valamit fontosnak érzek.

      Törlés
  10. Nekem van egy barátnőm, aki proletár őszinteséggel kommentál mindent és én pont ezért imádok vele beszélgetni. Persze a rosszindulat meg az őszinteség nem ugyanaz. A beszólásaiból inkább azt vonnám le, hogy náluk gond volt a pénzzel (mennyiség, kezelése mindegy is mi) és baromi rosszul esik neki a szakítás. A harmadik beszólásra meg az jutott eszembe, hogy 20 évesen azt gondolod, 30 az már öreg, aztán 30 leszel és akkor 40 az már azért sok. Aztán 40 leszel és elkezded lesz*rni hány éves vagy:)

    VálaszTörlés
  11. Merylla, teljesen igaz a 20, 30, 40. (Én már a leszaromban tartok, ezért tudom.)

    Milonka, régen az frusztrálta a férfiakat, ha a nő többet keresett. Most meg fordítva baj. Jövőre hogy lesz?

    VálaszTörlés
  12. Jézusom, mikor lett ez a világ olyan, hogy egymás fizetése alapján ismerkedjünk? Vagy mindenki Vajna Timi? Rég kurva szar, ha egy pasi a nőtől várja az anyagi biztonságot, meg az is, ha egy nő a pasitól.

    VálaszTörlés