Winter is coming

Hétvégén itt nálunk is ugyanolyan sarkvidéki időjárás volt, mint nálatok, iszonyú hideg van, basszus, kérem vissza a kora nyarat. Mondhatnám, hogy ez elkeserítő, és tény, hogy jó lett volna bicajozni, csavarogni meg az arcomat süttetni a nappal a Duna-parton, de az az igazság, hogy egy pillanatig sem szomorkodtam. Már nem is emlékeztem, milyen az, mikor kint süvít a szél és zuhog az eső, te pedig úgy érzed, hogy ez a világon a legjobban van így, hiszen egész nap ágyban lehet maradni, fel sem kell öltözni, a legnagyobb problémátok pedig, hogy épp filmet nézzetek, aludjatok, főzzetek, egyetek vagy összebújjatok, esetleg ezeknek különböző kombinációja. 

Pénteken itt nálam voltunk, szombaton-vasárnap pedig nála. Még nem mutattam be őt itthon, de mielőtt először eljött volna, elmondtam anyuéknak, hogy jönni fog valaki, még nagyon az elején vagyunk, és ne kommandózzanak, ők pedig teljesen tiszteletben is tartják a privát szférámat, mondjuk ezzel nem is volt gond soha. Pedig gyanítom, hogy drukkolnak, örülnek és kíváncsiak is egyszerre, de nagyon korán van még, és ez most (még) csak kettőnkről szól, nem akarom sem őt, sem magamat stresszelni (még) a családdal. Ha úgy alakul, kap majd a nagy olasz famíliámból épp eleget. 

Amúgy még mindig igencsak beteg vagyok, de talán már közeledik a vége. A Cataflam annyira kikészítette a gyomrom, hogy már semmit nem tudok/akarok bevenni, mert nagyon fáj tőle, úgyhogy már csak kézrátételes gyógyítás van, ráadásul most épp úgy köhögök, hogy hihetetlen (how to be sexy for your man).