2016. április 25., hétfő

Pff

Annyira szar napom volt, úristen. Nem kellett ma még dolgozni mennem, de mivel ma volt az osztályomnak az utolsó tanítási napja (holnap, holnapután csak különböző programok lesznek), így bementem délre, elkértem őket az igazgatónőtől az utolsó három órájukról, és elvittem őket sétálni meg sütit enni. Mert megígértem nekik, és nem akartam csalódást okozni, csak mert beteg vagyok, mert fontosak nekem, és ki akartam ezt mutatni, és mert tudtam, hogy számítanak rá. Akinél nem volt pénz, azt meghívtam a saját kis pénzemből. 

És bazdmeg a 20-ból 5 ember időközben nem ért oda a cukrászdába, hanem hazamentek, vagy nem tudom, hova. Semmi magyarázat, csak nem jöttek el. Egyszerűen hihetetlen, hogy a szíved-lelked kiteszed értük, azt hiszed, örömet okozol, ők pedig szarnak a fejedre. Iszonyúan szarul esett, és tök rossz kedvem lett, pedig azt hittem, hogy ez egy szupi kis program lesz. Úgy volt, hogy csinálok róluk menő osztályképet is szép helyszíneken, de ezek után nem csináltam. 

Na mindegy, aztán hazajöttem, a délutáni diákomat már korábban lemondtam, pedig az érettségik miatt a héten mindenki triplán jönne, és szétkereshetném magam, de inkább aludtam, meg infralámpáztam meg kiköhögtem a tüdőmet. Szörnyen idegesítő, hogy akadályoztatva vagyok a dolgaimban, és nem tudok edzésre menni meg dolgozni meg randizni meg barátkozni meg pörögni, ahogy szoktam. Úgy érzem magam, mint egy nyugdíjas. 

Aztán este bejelentkezett a lovagom, és elnyüszögtem neki a bajaimat, és annyira édesen megvigasztalt, hogy azóta igazából már nincsen rossz napom, mert akinek ilyen pasija van, mint nekem, annak szerintem sosincs rossz napja. Mindegy, a hétvégére maximálisan meggyógyulok, és a nyár is biztosan visszatér. 

13 megjegyzés:

  1. Ez elég nagy szemétség volt tőlük. :-(

    VálaszTörlés
  2. Hát ez tényleg gáz :(. Sajnálom és jobbulást! <3

    VálaszTörlés
  3. remélem számon lesznek kérve. egyébként csinálhattál volna azért még menő képeket, a többiek is meg te is megérdemelted volna. akik meg nem értek oda, hát, kész is a bünti...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ez jutott eszembe. Eléjük tenni a menő osztályképet és érdeklődni, hogy "srácok, miért is nem vagytok rajta"? Egyébként ha ilyenkor, tanórákról átkért időben mondjuk baleset ér egy gyereket, vagy más gubanc történik, azért felelősségre vonható a tanár? (Nem tudom, de ezt sem ártana tisztázni, amellett, hogy szó nélkül lelépni bunkóság.)

      Törlés
    2. hát persze, h engem vonnak felelősségre, ezt tudják a gyerekek, ezt mindig elmondjuk, ha el akarnak kéredzkedni előbb.

      Törlés
  4. Rebellis korosztály, de ettől még lehetett volna annyi eszük, hogy nem tesznek keresztbe vagy szólnak, hogy bocs tanárnő, "felszökött a láz".

    Kíváncsi vagyok, mivel magyarázzák majd. Remélem, megírod! ;)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem fogalmuk sincs, hogy mennyire elkeseredtel ettöl. Ha beszelnel veluk, es szomoruan elmondanad, hogy egy szar huzas volt, valoszinuleg pocsekul ereznek magukat, es egne a burajuk. Bumburnyak korosztaly :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. van egy osztálycsoport, és ott azonnal megírtam, hogy mennyire rosszul esett és h milyen szomorú vagyok most, hogy az én felelősségem, ha valami történik velük, hogy mit kapnak ezért, meg ha találkozom velük, kapnak persze fejmosást. De érted, ez volt az utolsó napunk együtt, és akkor ez.

      Törlés
    2. Persze, hogy ertem! :( <3 <3 <3

      Törlés
  6. amúgy én simán beírnék nekik három igazolatlan órát, nem érdekel, hogy utolsó nap volt-e vagy sem. nem azért kérted el őket, hogy ki tudja hol legyenek, hanem, hogy az osztályfőnökkel töltsenek egy kis időt. oké, hogy kamaszok meg minden, de tanulják meg, hogy a tetteknek következménye van és vállalják a felelősséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolhatod, h ez azonnal megtörtént, osztályfőnökit is kapnak.

      Törlés
    2. egyébként nem tudom miért húztam fel magam ennyire ezen, hát nekem pl semmi közöm az osztályhoz de még most is (!) ideges vagyok ha eszembe jut :D hálátlanok :(

      Törlés