all kinds of love

Tegnap volt az első napunk az iskolában. Megkaptam az osztályomat, a 9/4-et, és gyerekek, awwwww. Olyan cukiiiiiik. Fele-fele arányban vannak fiúk és lányok, és én már most úgy imádom mindet, mintha a saját gyerekeim lennének. Bemutatkozott szépen mindenki, és jó volt hallgatni, amiket meséltek, van néhány nagyon komoly egyéniség. Ami pedig a legjobb, hogy már most látom, hogy milyen szépen formálódnak közösséggé. Egész nap nincs egy percem sem, mert rengeteg meló van velük, de szerintem eddig profin vettem az akadályokat, mindent elintéztem, amit kellett. Irtó szimpatikusak, értelmesek, kedvesek. Úgy látom, hogy kifejezetten bejövök nekik, mert nagyon örülnek mindig, mikor meglátnak, és ma megkérdezték, hogy ki tanítja majd az osztály másik felét angolra, mondtam, és megkérdezték, hogy ő is olyan kedves, mint ön? Én úgy örülök, hogy osztályfőnök lettem, és hogy őket kaptam. Jó, hát biztosan kinyílik majd a csipájuk, de nem baj. 

Tegnap délután elmentem edzésre, vettem bérletet, most nagyon nagy bennem a lendület, ma is megyek a csajokkal. Este pedig randiztam, az építész spontán bejelentkezett, hogy eljönne hozzám, sétáltunk, vacsiztunk, dumáltunk, nagyon jó volt. Amúgy nem is autista, tiszta hülye vagyok, kicsit művészlélek valóban, de nem extrán. Most van két lyukasórám, aztán még két óra, rohanok edzésre, aztán vééégre hétvége. Ma este búcsúztatjuk egy barátnőmet, aki Párizsba költözik az egy éve a tideren talált francia pasijához (szóval tinderezzetek csak), én meg holnap elutazom az építésszel hétvégéra. Ez mondjuk extrán durva, mert kb egyáltalán nem ismerjük egymást, szóval mélyvíz, izgulok, de hát olyan kis nyugodt, nyitott és gondoskodó(nak tűnik). És ő is izgul. Ez mondjuk jó jel, nem?