2017. január 3., kedd

hello, new year

Annyira jó volt a tegnapi nap. Tonynál aludtam, ő már dolgozott tegnap, így reggel kivitt a vasútállomásra, vettem jegyet, de közben már befutott a vonat. Nagyon elöl állt meg a peronon, sprinteltem egy óriásit, hogy elérjem, de mikor olyan 10 méterre voltam, elindult. Számítottam rá, hogy nem vár meg, de azért nem esett jól, elindultam visszafelé, majd mikor olyan 30 méterre lehettem valami gyanús lett, visszanéztem, és bent állt a vonat. Visszasétáltam minden sietség nélkül, felszálltam és elindult - engem várt. El sem tudom mondani,  milyen jó érzés volt. 

Aztán hazajöttem, sétáltunk a kutyival, kicsit takarítottam, anyuékkal ebédeltem, majd feltelepedtem a kanapéra és kijavítottam vagy 100 dolgozatot, ez olyan négy órámba telt, közben megnéztem két filmet. Volt egy csirkemellem, amit meg kellett már főzni, csináltam belőle curryt rizzsel, csak nem volt otthon ananász, pedig imádom benne, szerintem a fűszerek mellett az adja meg az egzotikusságát. Viszont volt otthon egy mangó, és azt tettem bele, kókusztejet meg cukkinit - úristen, nagyon finom lett. Azt hoztam ma ebédre, és már alig várom, hogy fél 1 legyen, amikor is lesz egy lyukasórám. 

Ma 8-ra jöttem, de rögtön utána volt két lyukasórám, nem írtak be helyettesíteni, úgyhogy hoztam edzős cuccot, autóval jöttem, és elmentem edzeni. Nem mondom, hogy éreztem magamban a kakaót hozzá, és közben is szenvedtem eléggé, de most úgy érzem magam, mint aki újjászületett. Vettem bérletet is az Erzsikékből, szóval muszáj lesz járni. 

Délután kivételesen nincs tanítványom, és így, hogy már letudtam az edzést, hirtelen azt sem tudom, mihez kezdjek a szabad délutánommal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése