2017. február 27., hétfő

Not to forget

Annyi minden történt - illetve semmi érdekes, apróságok, amiket mind-mind el akartam mesélni. Jegyzetelnem kell, hogy ne felejtsem el őket.


  • Megnéztük a Patersont, nem a Cirkoban, ahová legjobban szeretek járni, hanem a Toldiban, de persze ott is jó volt. Tündéri film, kicsit Amelie-hatása volt rám. Mondjuk 9/10, ha megnéztétek mindannyian, akkor majd elmondom, miért csak ennyi. Mindenesetre nézzétek meg mindannyian, én is meg fogom még, nagyon szerettem.
  • Szuper az idő, már a könnyebb kabátjaimat hordom, a sárgát például, persze veszek hozzájuk óriási sálat. Délutánonként újra járunk hosszabb sétákra a városba kedvenc sétapartneremmel, tessék, ő az, meg a friss, SS 2017-es kollekciós puliruhája: 


  • Hétvégén végre bevásároltam, voltam a Tescoban is, és kicsit körül szoktam nézni a home részlegen, és basszus voltak piros pöttyös evőeszközök, egy az egyben az a termék, amit én mondjuk 6 éve Svájcban vettem. A régiek már nagyon megviseltek, meg meg is fogyatkoztak kissé (szerintem időnként kidobok ezt-azt véletlenül), és bár láttam egyszer ilyet a Zara Home-ban, de arany árban volt, nem vettem meg. Ezért nagyon örültem, hogy most végre tudtam pótolni, szerintem én sosem fogok felnőni fogom őket megunni.

  • Vasárnap főztem sütőtöklevest, meg Jamie-féle, tökéletes sültcsirkét salátával, és olyan szép volt az asztal, megörökítettem: 


  • Ezt meg ma vadásztam a Lidlben, a fagyasztott cuccok közt találtam, lehet, hogy nem új termékük, de én annyira megörültem neki, hogy van ilyen, hogy felvásároltam a készletet (jó, nem volt belőle sok). Fagyasztott ananász-papaya-mangó (volt eper-nemtudommilyen is, az nem hozott lázba), cukor meg minden nélkül, egy csomagban 3 adag van, és smoothie alapként hirdetik, én is annak fogom használni. Egy ebből (meg 2 marék spenótból) készült turmixot vacsoráztam. Folyékony nyár. 

  • Most már hivatalos: nálunk sehol nem kapható koriander. :( (avagy borzalmas problémáim)

19 megjegyzés:

  1. Heló, Tescoban sincs? Mert én vagy ott, vagy az Auchanban szoktam venni. Utóbbi mondjuk nem annyira elterjedt, de a Tesco azért csak nem hiánycikk arrafelé :) van, hogy cserepest is kapok, de sokszor lenejlonozva, frissen csomagolva veszem. Én mondjuk jobban szeretem helyette a petrezselymet, de néha megkívánom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én gyanítom, h ilyen friss fűszerek csak Tesco Prímában (v hogy hívják) vannak, nálunk egy sima van, ott nem árulnak így fűszert, semmilyet. Cserepes meg csak 2-3 fajta van, de ilyen egzotikus semmi.

      Törlés
    2. Tesco online házhozszállításban is van koriander. https://bevasarlas.tesco.hu/groceries/hu-HU/products/2004008847948

      Törlés
    3. Nálunk nincs Tesco házhozszállítás. Mondjuk kérdéses lenne akkor is, ha nincs ilyen termékük a helyi boltban, akkor házhozszállítás útján lenne?

      Törlés
  2. Tudtam, hogy ezt a könyvet olvasod, kb. az életemet tettem volna rá, nem tudom miért. Tegnap néztem meg a filmet, imádtam és már nagyon sajnálom, hogy nem a könyvre vettem rá magam előbb (már borzasztó régóta tologattam a gépen a filmet, hogy maaaaaaaaaaaajd elolvasom, na de nem tudok mindent elolvasni, így rászántam magam). Na de előtted még ott a könyv élménye, irigyirigy vagyok. :)

    VálaszTörlés
  3. U, ez a lidlis sarga-mix, imadom, en Neha fagyit csinalok belöle ugy, hogy összezummentem robotgeppel nemi görög joghurttal es pici mezzel, nyami!

    VálaszTörlés
  4. Ananasz-papaya-mango??:o o te jo eg, koszi az infot, megrohamozom oket!!!:) En mindig csak a szokasos erdei/eper/malna/meggy csomagokkal talalkoztam a boltokban, de ez nagyon izgin hangzik!

    VálaszTörlés
  5. de jó ez a fagyasztott cucc még sosem láttam a Lidlben, de első köröm oda vezet a mélyhűtő pulthoz ezentúl :)

    VálaszTörlés
  6. A Metroban tuti van koriander, mert a múlt héten vettem. Ha valakitől tudsz metros kártyát szerezni, ott tuti kapsz, és rengeteg friss fűszernövény van most a zöldséges résznél.

    VálaszTörlés
  7. A metroban tuti van, mert a múlt héten láttam, ha valahonnan tudsz metros kártyát szerezni, akkor ott tuti kapsz. Rengeteg friss fűszernövény van most náluk.

    VálaszTörlés
  8. hát ezt a sárga gyümölcsös cuccot én sem láttam még, de tuti beugrok megnézni..viszont te akkor ilyen fagyasztott állapotban csinálod belőle a turmixot? vagy megvárod míg kiolvad? mindig nézem pinteresten is, h az amcsik lefagyasztják az alapanyagot, h reggel ne kelljen darabolgani, csak elővenni, de ott sem értem, h akkor most ki kell olvasztani vagy fagyosan? minden reggel turmixot reggelizek és télen eszembe nem jutna jéghidegen..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leturmixoltam fagyottan, majd vártam negyed órát és úgy ittam meg.

      Törlés
    2. ohh, igen, tök jogos megoldás, ami egyáltalán nem jutott eszembe.. köszi :)

      Törlés
  9. akkor nincs más hátra, mint koriandert nevelni! (nem bonyi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, ezt fogom tenni, elvégre is itt a tavasz:)!

      Törlés
    2. Pont akartam írni! Olyan kis guszti fűszernővények voltak az aldiban, gyönyörű cserépben (mondjuk épp nem volt koriander), de nekem még várnom kell egy évet a nevelgetésre :)

      Törlés
  10. A Lehel piacon van koriander (osszel volt), ha szeretned csekkolom, es veszek neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, de aranyos vagy, köszönöm! Járok amúgy Budapesten, csak sajna mindig rohanok. De ha találkozunk, akkor ne emiatt! <3

      Törlés
    2. Voltam a ma Lehelen, és van koriander! Lehet kapni zacskóban néhány szálat, és cserépben is, sok más remek fűszernövénnyel együtt :)

      Az iroda ott van tőle három percre, tényleg szívesen veszek neked :) Ma hazamenekítettem egy cserepeset én is, éljen a mexikói étel!

      Törlés