2017. szeptember 13., szerda

Hiccups in the system

Csuklórögzítőt kell hordanom, mert ínhüvelygyulladásom van. Nem tudom, mitől, szerintem semmi olyasmit nem csináltam, amivel megerőltethettem, illetve hát talán edzésen. 

Tegnap este későn, 8 körül jöttem haza a tanfolyamról, és nem volt nálam a szemüvegem, amit amúgy szinte kizárólag tévézéshez és olvasáshoz használok, de szürkületben, sötétben vezetéshez is kell. Kifejezetten rossz érzés volt nélküle vezetni, pedig világosban teljesen jól látok. Néhány éve úgy derült ki, hogy szükségem van rá, hogy kora hajnalban kivittem a pasim a reptérre, és hazafelé nehezemre esett elolvasni a táblákat. Az optikusnál a vizsgálat után összeraktak nekem egy szemüveget, fölvettem, és nem hittem el, hogy ilyen tiszta is lehet a kép. Mint kiderült, én valószínűleg mindig így láttam, de annyira nem rosszul, hogy ez zavarjon, meg hát nem volt mihez viszonyítanom. Viszont ahogy öregszik az ember, a többi érzékünk is lanyhul, így ez is elkezd zavaróbb lenni. Akkor csináltattam két szemüveget, de keveset használom, főleg moziban, színházban, olvasáshoz és ha este kell vezetnem. Pedig gyanakszom, hogy egyre többet lenne rá szükségem, és szerintem romlott is azóta a szemem. Nem akarok szemüveges lenni, hiú vagyok, na.  

26 megjegyzés:

  1. Kontaktlencse? :)

    Off: tegnapelőtt szinte tök véletlenül jártam a Szputnyikban, nem tudom, ismered-e, egy elég drága, de nagyon szuper bolt a Dohány és a Síp utca sarkán - rengeteg molnárilonkás cuccal! :)

    VálaszTörlés
  2. Ugyanilyen a szemem mint Neked :) én is szürkületben vezetéshez, mozihoz használom néha, 18 évesen derült ki de azt mondta a tök jó szemorvos specialista, hogy ne hordjam rendszeresen, mert hozzászokik a szemem és akkor hamarabb romlik. Viszont amikor felveszem én is úgy vagyok vele, hogy "wao, vannak a fáknak kis levelei amiket látni lehet élesen a fákon is? És azok a felhők, meg a részletek.." :D
    Én is azon aggódom amúgy, hogy talán romlik a látásom és nem akarom szemüveges lenni...:) és a kontaklencsével sem bajlódni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ugyanez nálam is, azt mondták, hogy a rendszeres használattól elkényelmesedik a szemem.

      Törlés
  3. Én most vagyok túl egy ínhüvelygyulladáson. Kineziológiai tapasszal kezeltettem, szuperjó volt! Pedig két kisgyerek mellett nem tudtam annyira kímélni, mint kellett volna. Ildi

    VálaszTörlés
  4. Szia! Én most vagyok túl egy ínhüvelygyulladáson. Kineziológiai tapasszal kezeltettem, szuperjó volt! Két kicsi gyerekkel nem is tudtam annyira kímélni, mint kellett volna, de viszonylag hamar rendbe jött!

    VálaszTörlés
  5. Pedig a kontaktlencse nagyon jó, nem bajlódás! Persze, amíg jól láttok nélküle, addig annak tűnhet, és alkalmi használatra én sem szántam volna rá magam, de én 9 éves korom óta nagyon rosszul látok és igazi gamechanger volt a kontaktlencse. Kényelem, praktikusság, sport, hiúság - minden szempontból tuti :)
    Van olyan ami 30 napig hordható folyamatosan, és azzal pláne nincs bajlódás. Csak olyat nem gyártanak bizonyos dioptriákhoz és egyéb nyavalyákhoz, szóval nem mindenkinek lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát nem tudom. elméletileg nekem is csak alkalmanként kell. még rá kell szánnom magam.

      Törlés
  6. Én 19 éves korom óta vagyok szemüveges de csak akkor vettem fel mindig is ha muszáj volt. Sajna 5 éve már a számítógép monitort se látom nélküle, a lakásban viszont nem hordom. Férjem is így van, mindketten rövidlátók vagyunk. És döbbenetes hogy a gyerekünk miket meglát a lakásban. Kis pókot, hangyát, minden egyéb részletet vagy tárgyat amit elkér és mi sosem értjük hogy hogy látja? A szoba másik végében.

    VálaszTörlés
  7. PEdig egy jó Wewood keret nagyon menő, én ezért várom, hogy egyszer szemüveges legyek :D :D :D :D

    VálaszTörlés
  8. Én imádom a szemüvegem nagyon, mindenki dicséri :) Most divatba jönnek lassan a neked kedvező nagyon színes, fém keretek, szerintem jól is állna. Manapság öltöztet is :)

    Nekem a bringától volt ínhüvelygyulladásom. Túl erősen szorítottam a kormányt, ez okozta, ún. majomszorítás miatt majdnem megműtöttek :D Vettem marokerősítőt és elmúlasztottam :)

    VálaszTörlés
  9. en meg szeretnek szemuveges lenni :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyömbi, barátnőmnek tavaly vettünk gyerekcsinálós szemüveget otthonra, játszósnak :) ki kellett a keretet fizetni, de nem cserélték ki a lencsét benne :)

      Törlés
    2. én meg irigyellek, h jól látsz!

      Törlés
  10. nee ne írjatok olyat hogy szeretnétek szemüvegesek lenni csak azért mert vannak trendi szemüvegek. kerekesszékesek se akartok lenni csak azért mert akkor nem kell gyalogolni. és nemcsak a látászavar miatt, hanem azért is, mert drága mulatság. vegyetek menő napszemcsit vagy bármi mást és élvezzétek a jó szemeteket :)
    (ja mellesleg szemüvegesen napszemüveget se hordhattok, ha olyan rossz a látásotok és nincs kontaktlencsétek...)
    szemüvegesnek lenni szar, de szerencsére a divatipar kihozta belőle a legtöbbet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kerekesszék és a szemüveg nem valószínű, hogy egy kalap alatt említhető :D

      Törlés
    2. nem ugyanaz, de szerintem is örülni kell, ha az ember jól lát és nincs szüksége szemüvegre.

      Törlés
    3. Persze, tudom, túloztam, csak azt akartam kifejezni, hogy ha egy tárgy, segédeszköz kell ahhoz, hogy az ember gond nélkül végezhesse a legalapvetőbb mindennapi tevékenységeket, az nem irigylésre méltó, még akkor sem, ha lehet "trendin" csinálni...

      Törlés
  11. Pedig pont te jutottál eszembe, mikor az utolsó szemüvegemet vettem nyáron, ugyanolyan zöld desi kabátom van, mint neked, a szemüveg pedig zöld fémkeretes apró fémbe nyomott virágokkal.

    VálaszTörlés
  12. A rossz szem kurva drága. De a kontaktlencsével és a menő szemüvegekkel teljesen jól túlélhető.
    Akinek meg jó a szeme, hordjon 0 dioptriás szemüveget, és örüljön, hogy lát.😊

    VálaszTörlés
  13. Én gimis korom óta vagyok szemüveges...akkor kezdtem nem jól látni a táblát. Egyébként én szeretem :) A kontaktlencse viszont nem jött be, mondjuk azzal nem is látok olyan jól... ;) A keretválasztás szokott vicces lenni, mert mindig mutogatják nekem a rózsaszín, strasszköves "női" darabokat, amire elég rpnda grimaszokkal szoktam reagálni.

    VálaszTörlés
  14. -6 & -8 dioptriával az orromig sem láttam iskolás koromtól. 16évesen kontaktlencse, 31évesen szemműtét, azóta 120%-os a látásom és kinyílt a világ! Minden nap imádom, hogy MINDENT látok, a rakparton a Duna másik oldalán ablakban könyöklő néni ráncait is :) jó, nem :)

    VálaszTörlés
  15. Hétfőn rendeltem meg a szemüvegem. Cilinderes a szemem, ami ugye szabálytalan, nem gömb alakú szemgolyót jelent. Emiatt pl a kontúrvonalakat homályosabban látom annak ellenére, hogy nem rossz a szemem. Ezt vezetéshez fogom hordani és számítógépes munkához. Egy olyan spéci üveget rendeltem bele, amelyik kivédi a képernyő negatív sugarait. Na majd meglátjuk hétfőtől, mekkora lesz a változás.

    VálaszTörlés