2018. február 28., szerda

Szibéria

Hétfőn reggel fizikai fájdalom volt, amikor csörgött az óra 6-kor. Az meg még inkább, mikor ki is kellett mászni az ágyból, magamra húzkodni a ruháimat, és nem lehetett melegítőnadrágot meg kapucnis pulcsit felvenni, ahogy azt az összes porcikám kívánta volna, hanem aránylag össze kellett rakni magam, és még sminkelni is kellett. Szerencsére a hajam az most pont olyan, hogy nem kell vele semmit se csinálni, mert tudja a dolgát magától is. 

Szóval ja, tudom, hogy mindenki emiatt sír, de én is nyűgös vagyok, hogy megint a tél végén jön el az igazi Szibéria, nekem sincsen már kedvem a mínuszokhoz, meg úgy egyáltalán, semmihez, reggelente legszívesebben magamra zárnám az ajtót és visszamásznék a takaró alá. Úgy tartom magam életben, hogy délutánonként megpróbálok találni rá egy órát, hogy aludhassak a kanapén egy kicsit, de nyálcsorgatósat. Az mindig csodálatos, és feltölt annyira, hogy a délután-este további részében ne csak bambuljak ki a fejemből, hanem elmenjek gyúrni, takarítsak, főzzek másnapra és elvigyem mászkálni a kutyát. Az egyetlen vigaszom, hogy nagyon nyugis és pihentető volt a hétvége, együtt töltöttük majdnem az egészet, aludtunk, filmeztünk, ettünk, kicsit kirándultunk, majd fetrengtünk újra. 

Ami viszont durva, hogy úgy néz ki, hogy ha nem veszek ki egy egész napos betegszabit, egyszerűen nem tudok bejutni a dokihoz, hogy kivegye a varratokat az alkaromból. Ma suli után harmadszor fogok próbálkozni, aztán ha ma sem sikerül, akkor tényleg nem tudom, mi van, örökké póklábacskák fognak kiállni a bőrömből? 

Most épp itthon vagyok, mert kiderült... Mindegy, úgy alakult, hogy lett két lyukasórám, felszaladtam az sztk-ba, majd dolgom végezetlenül hazajöttem, hogy főzzek egy kis gyümölcsös zabkását, picit morzsolgassam a kutya fülét és ücsörögjek a kanapén. Ma délutánra pedig azt tervezem, hogy új módszer szerint rakok rendet a szekrényben, kicsit vasalok, meg sütőtökös rizottót főzök.

Ti hogy vagytok?


12 megjegyzés:

  1. ùúúú a sütötökös rizottóhoz van recepted? *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. többet is néztem, de szerintem ez lesz:

      https://zemagazin.hu/receptek/vegetarianus-etelek/perfekt-sutotokos-rizotto/?view=full#showfull

      Törlés
  2. Én minden reggel eljatszom a gondolattal, hogy beteget jelentek es visszabujok a takaro ala.
    Es ott maradok amig ki nem tavaszodik!

    VálaszTörlés
  3. tudom, tudon, közellenség, de nekem nagyon tetszik ez a hideg, hiányoltam volna, ha erre a szezonra nem jut...
    utána úgyis itt a tavasz :)

    VálaszTörlés
  4. ez de jó pulcsi <3 <3 <3 ettől például jókedvem lesz (amúgy én kábé csak hisztikézni tudnék az időjárásról és az egész télvégi punnyadtságról, úgyhogy inkább hallgatok)

    én úgy örülök, hogy idén divat ez a szín, úgyhogy lehet kapni ilyen cuccokat <3 (úgy szeretem másokon is ezt a színt és végre rájöttem, hogy ennek is vannak olyan árnyalatai, amiben vállalhatóan nézek ki)

    VálaszTörlés
  5. Hello, milonka,

    https://www.zara.com/hu/en/tweed-coat-with-faux-fur-collar-p02013887.html?v1=5341535&v2=408501

    VálaszTörlés
  6. A varratot kiszedni nem nagy dolog. Az otthoni bőrvágó ollót és a szemöldök csipesz tökéletes hozzá csak le kell lefertőtleníteni, nagyon könnyen kijön.

    VálaszTörlés
  7. Vagy a háziorvos is ki tudja szedni általában, hátha hozzá könnyebb bejutni.

    VálaszTörlés
  8. A nyálcsorgatós napek a legjobbak :)

    VálaszTörlés