2018. június 25., hétfő

look at that view




Kicsit így érzem magam, mint mikor ez a kép készült. Álltam az Arab Intézet tetején Párizsban, lábaim előtt az egész gyönyörű, izgalmas város, és nem tudtam, merre nézzek, hogy minél több látnivalót be tudjak fogadni. Közben körülöttem a kis barik, akik társaim minden kalandban, és akikre mindig számíthatok. Ha utazom, sokszor érzem nagyon tisztán, mennyire pici vagyok, egy porszem csak a nagyvilágban, és ennek ellenére tisztán érzem, hogy számítok, fontos vagyok, mert sokan szeretnek, várnak haza. Számít, hogy mit teszek, hogyan csinálom, hiszen sokan figyelnek rám, sőt, azzal, ahogy élek, példát mutathatok, segíthetek. Fura, hogy néha, ha távol vagyok az otthonomtól, akkor tudatosul bennem a legjobban, hogy mindegy, hogy hol vagyok, mert a helyemen vagyok. Otthon vagyok. 

Kicsit reménykedtem benne az utóbbi időben, hogy jön majd valami isteni szikra, vagy esetleg  magától megoldódik a dilemma, hogy mi legyen, hol, hogyan költözzünk össze, és ha Budapesten, akkor mi lesz a munkámmal. A suli is okozott már jónéhány álmatlan éjszakát, és egyre kilátástalanabbnak érzem a rendszert, egyre többet vagyok kedvetlen miatta - tudjátok, meséltem már, de ha lehet, azóta még nagyobb a káosz. Szóval reménykedtem, hogy majd jön valaki, aki megmondja, mi legyen, mit csináljak. 

De arra nem számítottam, hogy tényleg ez lesz, kapok egy e-mailt valakitől, aki olvassa a blogomat, és azt gondolja, hogy sokkal jobb helyem lenne abban az alternatív, gyerekközpontú, hiperszuper iskolában, ahol ő dolgozik, ami minden szempontból ezerszer közelebb áll hozzám, mint a jelenlegi sulim, mert igazán az én közegem, és ahol - micsoda véletlen -  épp angoltanárt keresnek. És hogy egy nap múlva túlesem az interjún, ahol végig csorog a nyálam attól, ahogy a sulijukról mesélnek, és másnap jön is az üzenet, hogy enyém az állás, ha akarom. Kaptam egy hétvégét, hogy eldöntsem, mit szeretnék, és nem mondom, hogy könnyű volt meghozni a döntést, hiszen ott kell hagynom a régi sulim, a gyerekeket és a kollégáimat, de nem is volt nagyon nehéz, mert mindenki, aki körülöttem van, azt mondja, nem kérdés, micsoda lehetőség ez, csinálni kell. Valljuk be, nem gyakran fordul elő, hogy az uncsi, vidéki tanárnénit megkeresik egy ilyen menő iskolából, anélkül, hogy munkát keresne, vagy egy szalmaszálat is keresztbe tenne a dolog érdekében. És nem mondom, hogy nem izgulok, de leginkább óriási, színes-szagos kalandnak látom azt, ami rám vár. Tudom, hogy az lesz.

A legizgalmasabb az egészben pedig, hogy így egyértelmű lett, hogy be kell költöznöm Budapestre, és össze kell, hogy költözzünk - illetve hát nem muszáj, de minek laknánk külön, ha minden sokkal jobb, ha együtt vagyunk.

Szóval így érzem magam, mint a képen: csak állok, igyekszem befogadni a látványt, és alig hiszem el, hogy ilyen jó nekem. Pont, mint ott, a tetőn, most is tudom, hogy van körülöttem egy csomó ember, akik támogatnak abban, amit teszek. És azt is, hogy mindegy, hogy Budapesten lakom-e, vagy vidéken, mert mindenütt jó helyen, a helyemen vagyok, és mindig, mindenütt vannak, akik örülnek nekem és hazavárnak. És közben meseszép a kilátás. 

59 megjegyzés:

  1. De jó! Mindent bele és kívánom, hogy nagyon jól sikerüljön minden! Vannak ilyen "dolgok" néha :D  Velem is történt egy - két ilyen, és érdekes, hogy a megoldás akkor született meg amikor letettem a görcsölésről. Kb ilyesmi módon oldódott meg a mi külföldre költözésünk. Nem voltam hajlandó kutya nélkül menni, de kutyástól olyan drága lett volna a lakhatás, hogy nem bírtuk volna megfizetni. Így maradt a várakozás amíg meglesz a pénz, vagy "valami" adódik. És adódott, egy ház ahova mehettünk kutyástól... :D   

    VálaszTörlés
  2. yaaaay ne mondd már ezt az uncsi vidéki tanárnénit összetettem volna a két kezem ha nekem ilyen uncsi vidéki tanárnénijeim lettek volna mint te. egyébként pedig nagyon nagyon gratulálok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. persze, némileg viccelek ezzel (bár bizonyos szempontból valóban az vagyok, haha), de közben tényleg, meg mennyi esély van arra, hogy pont engem keresnek meg egy ilyen iskolából?

      Törlés
  3. Igazan jo hirek ! A legjobbakat kivanjuk :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, ez nagyon szuper! :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok! Tudom, hogy nem árulhatod itt el az iskolát, de most lesz középsős a Lány és jövőre be kell izzítani az iskolakeresést, minden hírre ugrok :)

    VálaszTörlés
  6. Milonka ezek annyira csodálatos hírek <3 nagyon gratulálok és veled örülök <3

    VálaszTörlés
  7. Jajj én csak amiatt izgulok, hogy abbafejezed a blogolást, tök önző dolog tudom, pedig valami ilyesmit kívántam neked magánéletileg, szóval sok boldogságot :)

    VálaszTörlés
  8. Jupiii!es ha lehetek kicsit ize, a kiskutya marad videken szuloi felugyelet alatt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt marad anyuékkal, igen, de nem a világ végére megyek, szerintem hétvégente itthon leszek a vidéki rezidencián:).

      Törlés
  9. Örülök, hogy ilyen jól alakul minden dolgod!

    VálaszTörlés
  10. Varhato volt h tortenik ilyesmi Veled, mert hivatastudatbol tanitasz es igazi pedagogus vagy. Bevonzottad magadnak mind a munkaban mind a parkapcsolatban, amire vagytal. Nem alkudtal meg. Ismeretlenul is a legjobbakat kivanom Neked/Nektek!

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok! :) Ha valaki, akkor - az itt olvasottak alapján - te igazán megérdemled, hogy egy szuper suliban taníthass, ahol több lehetőséged lesz kibontakozni! Sok örömet és sikert neked az új munkához, az új városhoz, az új lakáshoz - és a régi pasihoz! :) Izgalmas éved lesz (van)! :)

    VálaszTörlés
  12. Én is itt vigyorgok, hogy ez milyen jó, gratulálok!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon örülök neked!! :)

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok, nagyon ügyes vagy!!

    Közel van hozzátok a suli, mennyit kell majd utaznod?

    VálaszTörlés
  15. Azta, gratulálok! Ez csodás hír a nyár elejére, így igazán ki fogod élvezni. Nagyon örülök! <3

    VálaszTörlés
  16. szerintem a 2018 az egyik kedvenc éved lesz, sok sikert ehhez az új kalandhoz :) és persze sokat blogolj az új élményekről ;)

    VálaszTörlés
  17. Woooooow! De joooooo es persze gratula :-)

    VálaszTörlés
  18. De jó hír! :) Sok sikert hozzá, és élvezd ki minden pillanatát a nyárnak és aztán majd az iskolaévnek is.

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok, megérdemlitek egymást a sulival (is)! ;)

    VálaszTörlés
  20. dejóóóóóóóóó <3 szerelem, új munka, szerelem, új lakás, szerelem, awwww
    (igen, ilyen intelligens hozzászólásra futja csak tőlem, de tökre örülök :))))) )

    VálaszTörlés
  21. Ez aztán a sikeres év! Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  22. Gratulálok, szuper :) Azt megkérdezhetem, a házadnak mi lesz a sorsa?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen:). Megtartom, úgy tervezzük, h hétvégente itt leszünk.

      Törlés
    2. Legjobb megoldas, hetvegi meleg feszek ����������

      Törlés
    3. Jaj, ez de jó! Minden szépet és jót nektek!

      Törlés
  23. Szuper! Jól kezdődik a nyári szünet. 🌻🌻🌻

    VálaszTörlés
  24. Gratulalok Milonka! A blogod igazan boldogsagvadasz lett :)

    VálaszTörlés
  25. Nagyon klassz
    "Uncsi videki tanarneni", bocsi, de rohognom kell.....
    Nagyon sok sikert kivanok!

    VálaszTörlés
  26. ez de jó! éljen az univerzum arany keze! gratulálok és hajrá :)

    VálaszTörlés
  27. milyen jó! egy izgalmas, új fejezet kezdődik!!! nagyon örülök neked :)

    VálaszTörlés
  28. Nagyon örülök ennek a jó hírnek (az összeköltözésnek leginkább).

    VálaszTörlés
  29. Aww, Milonka! Ez aztán a kaland! :)

    VálaszTörlés
  30. Gratulálok és sok fantasztikus élményt neked :) ❤

    VálaszTörlés
  31. Mindig, ujra es ujr visszaadod nekem a remenyt, h ha az ember onmaga marad es megprobal kiegyensulyozottan elni, akkor megerkeznek az eletebe a vagyott dolgok, feladatok, helyzetek is. Ugyhogy koszonom, es nagyon szuper nyarat az izgalmas, uj tanitos idoszakodra pedig minden jot. Szuper lesz(el)! :-)

    VálaszTörlés
  32. nagyon szépen köszönöm mindenkinek!!! ♥

    VálaszTörlés
  33. Nagyon örülök nektek, drukkolok az új helyhez! ❤

    VálaszTörlés
  34. kedves milonka! egyrészt én is örömmel olvasom, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok. másrészt, hogy az önző végénél fogjam meg a dolgot: nem vált most kiadóvá a szeretett, sokat fényképezett otthonod? :)

    VálaszTörlés
  35. Kivanom, hogy erezd ott (suliban es lakasban egyarant) nagyon jol magad!

    VálaszTörlés
  36. De jó! Mennyi izgalom, újdonság! A legjobbakat kívánom. :)

    VálaszTörlés
  37. Ezt csak most olvasom...nagyon szuper hír! :)) ♥

    VálaszTörlés
  38. szuper döntés, gratulálok, ez már kijárt neked, csudajó lesz minden! ☺️ de jó!

    VálaszTörlés
  39. Nagyszerű hír, nagyon ügyes vagy, és bátor, hogy nem félsz a változástól! Kíváncsian várom az új kalandokat!

    VálaszTörlés
  40. Csodálatos<3 nagyon örülök minden hírnek, gratulálok!

    VálaszTörlés
  41. Jaj, mi nyaraltunk, csak most próbálom behozni a lemaradást, de ez igazán csodás hír, gratulálok! Szívből kívánom, hogy érezd jól magad az új munkádban és otthonodban! 😊❤️

    VálaszTörlés