sunshine

Szóval ahhoz képest, hogy azt gondoltam, hogy elmegyek végleg betegszabira, és majd olvasgatom a terheskönyveket, meg terhesjógára járok, ugyanúgy dolgozom itthonról, mint eddig, csak most nincs vége a napomnak 2-kor. Mert a gyerekek egész nap írogatnak és kérdeznek és nem értenek dolgokat, ki kell javítani a leadott feladataikat, ami ugyancsak sokkal lassabban megy, mintha egy piros tollal csinálnám, ki kell találnom és össze kell raknom a következő napot stb. Igyekszem befejezni délutánra, de sokszor még olyankor is le kell ülnöm valamelyik gyerek ügyét megfejteni, segíteni valamelyik kollégámnak, megtartani egy videó konferenciát, mert valamit meg kell beszélni stb. Persze, ez az adott helyzet van most, nem is lenne ezzel semmi gond, ha nem az lenne a cél, hogy végre a bébire, saját magamra, meg Barnira tudjak kicsit koncentrálni, ami most kb kevésbé sikerül, mint eddig, iskolába járás mellett. 

Mindenesetre mikor végre felállok a gép elől, muszáj kicsit levegőre, napra menni, amit nem olyan könnyű teljesíteni, ha közben távol is kell maradni az emberiség többi részétől. Már rájöttünk, hogy ha itt maradunk Budapest könyékén, mint pl a Hűvösvölgyi reptéren, akkor itt mindenütt aránylag sokan vannak, viszont a Dunakanyarban a Duna mindkét oldalán ismerünk egy csomó olyan helyet, ahol tudunk nyugiban sétálni egy hosszút, vagy fetrengni a pokrócunkon valami elhagyatott vízparton. Ma úgy készültem, hogy aránylag korán el tudjunk indulni, csomagoltam kaját, és Zebegényben a Duna-parton, egy kis eldugott részen töltöttük a fél napot. Szinte nem is láttunk embert, sütött a nap teljes erőből, még a pocakomat is megnapoztattam egy kicsit, annyira jó energia volt a csendet meg a vízcsobogást hallgatni és kártyázni. Pár órára elfelejtettem, hogy nem tudom, hogy lesznek a dolgok, fogalmam sincsen, hogyan fogok terhesgondozásra járni vagy szülni, hogy nagy valószínűséggel nem lesz egy darabig esküvőnk, hogy nem mehetünk a Balatonra, mert ott is túl sok az ember, és hogy igazából azt sem tudjuk, mi lesz a világgal a következő néhány hónapban.

Akkor indultunk haza, mikor kezdtünk fázni, eképesztően jó, hogy mióta kész az autópálya, fél óra alatt itthon lehet lenni. Itthon sütöttem egy quiche-t, aztán szerintem én be is ájulok az ágyba. Hétvégén igyekszem magam utolérni a sulis dolgokkal, meg alszom és olvasok sokat.