egyél még

Teljes vasárnapi hangulatban telik a nap, mondjuk a tegnapi is nagyon hasonló volt, jobbra-balra dőlés, napozás a teraszon, kaja, kártya stb. Reggelire csináltam bundit a srácoknak, amíg fát hordtak, ebédre meg túrós és lekváros palacsintát, amit csak bekevertem és Barni kisütötte, a vacsifelelős szerencsére nem én vagyok. Én már azon is kivagyok, hogy hármunkra kell kitalálnom, mit együnk, meg hogy a plusz egy fővel megjelentek az elvárások is, a mi kettőnk ízlését/étvágyát annyira jól managelem. Meg hát minek mindig főzni, főleg húsvétkor, mikor itt vannak a tojás és sonkahegyek. Meg hát az is, hogy ez nem a saját konyhám, nem könnyű lereagálni, hogy zöldségkrémlevest akarok csinálni, és nincs leveskocka, bolt meg nincs, vagy hát úgy tekintek rá, hogy nincs, igyekszem abból gazdálkodni, amit hoztunk. Nem irígylem azokat, akik nem tudom, X gyereket meg pasit etetnek most minden egyes nap.

A dokim megnézte nekem a cukorterhelésem eredményét, és a laborral együtt hibátlan lett, úgyhogy innentől fogva nem nagyon vagyok hajlandó aggódni semmin. Mondjuk persze, érzem, hogy nem mindegy, hogy mikor mit eszem, de mostanra szerintem szépen kitapasztaltam, hogy hogyan érzem jól magam. Az étvágyam továbbra is nagyon pici, kb ilyen féladagokat bírok enni, de szerintem ez nem baj. Barni családjában mondjuk dívik ez a 'de hát alig ettél valamit, miért nem eszel még, egyél még', amit érthetetlen módon a fiúk is tolnak, és így tizenötödszörre főleg érthetetlen, általában már nem is reagálok ilyenkor, csak nézek bambán, hogy ne kelljen már megint mentegetőznöm. Annyira tudom ilyenkor a saját családom kicsit hippi élni és élni hagyni filozófiáját értékelni, nekem anyukám egyszer el szokta mondani, hogy vegyetek, amennyi jólesik, és pont, vagy csak annyit mond, hogy főztem X-et, ott van a hűtőben, ha kértek, szolgáljátok ki magatokat.