life in general

Tegnap mostunk egy csomót, kitakarítottunk, átrendeztük a szobánkat, hogy lássuk, hogy férnénk el a bébivel, tök jól, sokkal hangulatosabb így. Olyan jó lenne elmenni bababútort nézegetni és venni (illetve ide csak egy babaágy kell, de már otthonra is készülhetnénk), örülnék, ha nem online kellene mindent. És végre a saját ágyunkban aludtunk, és nem fáj a derekam. Medzsik. Egyébként a szülők szeretnék (illetve, idézem: 'ragaszkodnak hozzá'), ha szobát cserélnénk, az övék jóval nagyobb, hangulatosabb, helyenként faborítással, beépített szekrényekkel, na és persze az ő szobájukból nyílik a szansájn-terasz, de se én, se Barni nem gondoljuk, hogy ki kellene túrni a szülőket, csak mert gyerekünk lesz. Meg egyébként szeretjük a mi szobánkat is, nagyon hangulatos, még úgy is, hogy jóval kisebb. Meg hát persze, időnként itt leszünk, de nem hiszem, hogy olyan borzasztóan sokat. Egyébként kicsit azt gondolom, hogy az, hogy megkapjuk a nagyobb, jobb szobát, kicsit elvárást is jelent, hogy hát akkor töltsünk sok időt itt, nyilván akkor, mikor ők is itt vannak, én Barni nélkül is, mikor dolgozik - én meg nagy valószínűséggel szívesebben tölteném az időm Vácon majd, anyuék mellett. Lehet, hogy túlgondolom, de maradunk a szobánkban.  

Egyébként azt hiszem, kijelenthetem, hogy kivagyunk mindhárman, már volt feszültség, puffogás, én sírtam is, mondjuk nem a fiúk miatt. Barni mondja, hogy nem muszáj itt lennünk, ha akarok, hazamehetünk, vagy elmehetünk Vácra is, tudjuk anyuéktól tartani a távolságot, meg az esküvő miatt úgyis lenne intéznivalónk, de azért kicsit fosok, hogy valamit hazaviszünk nekik, Budán valószínűleg méginkább megbolondulnánk 2 nap alatt, mert ott még ennyit sem lehetnék levegőn, napon meg vízparton, meg... Szerintem ez a helyzet mindenhol nehéz. 

Na megyek, leerőltetek egy meglehetősen rossz kávét, aztán kipróbálom, tudok-e még bicózni, drukkoljatok.

sara palacio