2020. május 20., szerda

meet the parents

Valahogy egyre rosszabbul alszom, ma 3 után sikerült felébredni, és onnantól semmit, annyit forgolódtam, hogy még Clarával, a másik nagy hétalvóval is dumcsiztam kicsit úgy hajnal 4 körül. Mindez azért volt szívás, mert ma anyuékat láttuk vendégül, apu kicsit szerelgetett ezt-azt, lettek új polcaim a konyhában, főztem nekik ebédet, aztán meg átmentünk B szüleihez, és megesett a nagy bemutatkozás. Nem találkoztak eddig, pedig Barni anyukája már annyira szerette volna megismerni anyuékat, hogy megosszák az örömüket, meg ment a mindenfélék küldözgetése, anya lekvárt küldött, szörpöt, savanyúságot, B szülei pedig kolbászt, hurkát, vadhúst. Nagyon jó volt egyébként, azonnal megtalálták a hangot, kb 5 perc múlva egymásra is néztünk Barnival, hogy mi akár mehetünk is, haha. Annyira meg voltak illetődve mindannyian, hogy puszival és öleléssel köszöntötték egymást, mi meg ott álltunk, hogy DE KORONAVÍRUUUS, de akkor már mindegy volt. 

Na szóval a lényeg, hogy nem tudtam így aludni délután, de nem is akartam, mert most a legyünk ébren sokáig projekt van, hogy hátha akkor jobban alszom, így most szárad a csodás fukszia színű lakk a kezemen, először március közepe óta (láttátok, hogy van már Essie a DM-ben?). 

Tegnap otthon aludtam Vácon, a bátyáméknál bandáztam, dinós könyveket kellett nézegetni a legkisebb unokahúgommal, közben meg megbeszéltük a sógornőmmel a szülés meg a szoptatás csínját-bínját, remélem, nem traumatizáltuk a kiscsajt ezzel egy életre (így is kérdezte, hogy tudom-e, hogy a nőknek a nunijukon jön ki a kisbaba, és ez undorító, itt igyekeztem meglepődött arcot vágni). A CSOK-nak köszönhetően van egy fél új házuk, minden gyerkőcnek új szobája. 

Egyébként még mindig az a tapasztalat, hogy az, hogy terhes vagyok, mindenkiből, de tényeg, mindenkiből kiváltja, hog a világon mindennel kapcsolatban tanácsot adjon, de ez az egész sztori nekem annyira intim, minden részlete, hogy én csak anyu tanácsait akarom, a sógornőimét, a barátnőimét, meg a nemrég szült ismerős lányokét (akiktől én kérem, hogy meséljenek el mindent), nekik viszont iszom a szavaikat, és nagyon jólesik őszinte, nem kertelő, hozzám közel álló történeteket hallani - és így egyébként már egészen konkrét kép alakult ki a a fejemben a szüléssel kapcsolatban, ami számomra nagyon-nagyon megnyugtató, már hogy mit és hogyan szeretném, ha oda kerülök. És egyébként Miától olyan szuper listám is lett, magyarázatokkal, linkekkel, mindennel együtt, hogy azóta már majdnem mindent sikerült ki is pipálni róla. 

A kiskutyi pedig azóta tök jól van, boldog, hogy sokat vagyok otthon, mondjuk a bundanyírással most egyelőre nem tudom, mi legyen. 

14 megjegyzés:

  1. Annyira igazad van. Az első terhesség alatt csak anya véleménye, tanácsa, tapasztala érdekelt, pedig mindenki nyomtatta a sajátot. A második alatt meg már pláne.

    VálaszTörlés
  2. Én nem is értem, velem lehet a baj, de nekem kb senki nem akart tanácsot adni. Nyilván sok nőnek előjöttek az emlékek, és elmesélte, de kb, hogy amikor erettsegizel, mindenki elmondja róla a saját poenjait, de tanács jellege nem volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ezt éreztem én is, ha valaki mondott is valamit, a rosszindulat soha fel nem merült bennem.

      Törlés
    2. De hát számomra is egyértelmű, hogy mindenki a legnagyobb jóindulattal mondja meg a tutit:). Már beszéltünk itt erről, a kommentek kapcsán is, én nem szívesen beszélek erről mindig mindenkivel (lásd ez a poszt, h kb mindenki csak erre reagál), van akit nem zavar (sőt), hogy mindig ez a téma, nem vagyunk egyformák.

      Törlés
  3. A nem alvás sajnos azért van, hogy felkészítsen bennünket a szülés utáni időszakra-)) Bocsi! Sajnos bármennyire is jó kisbabával áldja meg az embert a sors, azért sok-sok álmatlan éjszakája és nappala lesz...
    Én egyébként szerettem meghallgatni mindent, még ha akkor azt is gondoltam, hogy húú, ez marhaság... soha ne lehet tudni, hogy mikor ugrik be valamilyen megoldhatatlannak tűnő helyzetben az a marhaság, ami pont segíthet-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én is hallottam de szerintem simán csak azért van mert annyira mindenedet nyomja már a baba.

      Törlés
    2. sose aludtam annyit, mint az elmúlt hetekben, akkor most nekem nem fog felkelni sose a gyerekem? :D kétlem...
      érdekelni amúgy engem is érdekelnek a sztorik, de a kéretlen tanácsoktól meg az ilyen rejtetten ítélkező kérdésektől, hogy "de nem gondolod, hogy jobb lenne, ha ...-t (nem) vennél neki?" rosszul vagyok.

      Törlés
    3. Vera a legzesfigyelore gondolsz?
      :-))

      Törlés
    4. Ez eszembe se jutott! :D De most, hogy mondod... :D

      Törlés
  4. Nagyon cukik a szuleitek. Olyan jo, mikor a csalad tobbi tagja is birja egymast.

    VálaszTörlés
  5. szerintem szülés után ez még inkább így lesz, mármint a gyerekneveléshez meg szoptatáshoz stb IS ért mindenki. ráadásul valamiért a random szembejövő is azt hiszi, hogy rá is tartozik, hogy hogyan szülted, hogyan táplálod, hogyan neveled, mikor jön a következő... a gyerek közkincs :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja ja. Nekem meg a biztositasi ugynok is kifogasolta hogy miert nem szoptatok. Ma meg siman azt mondom ha felmerul, hogy en is 2 eves koraig szoptattam es mindenki elhiszi.

      Törlés
    2. Az még hagyján, hogy a gyerek közkincs, de a melled meg a hüvelyfalad is az :D

      Törlés
  6. Lehet egy tanacsom? :D vigyel szarazsampont a kh b a :)
    Amugy en tok jo tanacsokat kaptam szules utan, pl a fiam nagyon siros baba volt, a szomszed lany mondott egy trukkot hogy altassuk ( olben nem tudtam az ikertesoja miatt)

    VálaszTörlés