napjaink

Egyáltalán nem csodálkozom, mert mindketten végtelenül kiegyensúlyozott, chill arcok vagyunk: nagyon nyugis gyerekünk van. A kórházban szinte egyáltalán nem hallottam sírni, jobbára odaraktam magam mellé az ágyba, és úgy aludtunk együtt két etetés között. Itthon is vagy alszik, vagy eszik, most kezd már kicsit többet ébren lenni, de figyelek, hogy észre vegyem, ha már picit ébredezik, vagy cuppog, és ha olyankor felveszem, tisztába teszem és kicsit cukiskodunk, akkor simán eljutunk a szoptatásig sírás nélkül. Arról meg már nem is beszélve, hogy nagyon mélyen és hosszan alszik, éjjel simán alszom két darab fél-1 órás ébrenlét mellett 8 órát, szóval tök szuper, Barni felébred, ha kelek Danihoz, de aztán simán visszaalszik és nem zavarjuk. Napközben meg oké, a szoptatás leköt, de mellette már mindent csináltam, még a körmeimet is kilakkoztam, még a lábujjaimon is. 

Szerintem a szoptatás is szuperül megy, sőt, már fejek is, eredetileg kaptam egy kézi mellpumpát, aztán inkább vettünk egy hiperszuper elektromos mellszívót, ami életem egyik legjobb befektetése volt, és óriásit dobott az életminőségemen (meg a melleimén is). Amúgy nagyon sokat foglalkoztam a szoptatással már a szülés előtt is, olvastam, videókat néztem, találkoztam, és azóta is folyamatosan forródróton vagyok egy kedves olvasómmal, aki szoptatási tanácsadó (imádlak, Zsófi!), aki/ami nekem rengeteget segített, időnként már csak a megerősítés is jólesik, hogy aha, ügyesek vagytok, tök jó ez így, ne izgulj, ne méregesd stb. Meg volt még egy mélypontom ezzel kapcsolatban, még a kórházban, úgy éreztem, hogy valamit nem csinálok jól, hogy nincs tejem, és akkor beszéltem egy barátnőmmel, aki a kétségbeesésemet hallva felhívott, elmondta, hogy higgyem el, a gyerek nem hal éhen, és majd a 3. nap beindul a dolog, csak szoptassak szorgalmasan, mint eddig is, és az a beszélgetés megnyugtatott és átlendített a mélyponton (köszönöm, Andi!), meg hát úgy is lett, a harmadik nap a melleim átváltottak 75G-re, és azóta nem aggódom. Nagyon látom a bukkanókat, hogy hol lehetett vona feladni, mert nyilván nem könnyű, fájt stb, a kórházban pedig minimálisan (sem igazán) segítettek, pedig szerintem erre fontosabb lenne rákészülni, mint magára a szülésre. Például a szobánkban is volt egy fiatal, 3. gyerekes nő, aki szeretett volna szoptatni, de nem volt sikerélménye, egyszerűen feladta, hogy ő nem szenved, adjanak neki tápot, pedig esküszöm, csak egy kis kitartás kellett volna, meg valaki, aki időt szán rá, támogatja és segít neki. Ott bent pedig csak annyit mondtak neki, hogy anyuka, próbálkozzon még, de ennyi - nem csoda, hogy óriási frusztrációt okoztak neki ezzel, nagyon stresszelt, szerintem alig várta, hogy felpattinthassa a Milumil dobozt. Mindegy, értitek, nem muszáj szoptatni, de ha valaki szeretne, akkor tök jó lenne, ha kapna segítséget - ami egyébként ma már abszolút elérhető, csak kérni kell. Szerintem ez egyedül nekem sem ment volna.

Barni rengeteget segít, elképesztően jó, hogy itt van velem. Emlékeztem, hogy még nagyon-nagyon régen mondta, hogy hát ő minden ilyesmitől undorodik, ha majd egyszer lesz gyerekünk, a pelenkázás az enyém lesz - most simán átpelenkázza a fullosan betojt gyereket, büfizteti, szórakoztatja, míg elkészülök a szoptatásra, engem pedig a végtelenségig kiszolgál, öltözteti, mos, tereget, bevásárol, kiválasztja a ruháit, és a fiókokban is ő rendezte el a bébiruhákat (love you, Mr. OCD). Az első pillanattól azt csinálom, hogy ha valamiben többször asszisztált már, egy idő után megkérdezem, van-e kedve kipróbálni, és az is oké, ha nem, megvárom, míg eljut oda magától, hogy ő csinálja. Annyira jó látni, hogy mennyire szerelmes a fiába, naponta többször elmondja, hogy köszöni, hogy megszültem neki ezt a kis csodát, és hogy a világ legboldogabb emberévé tettem. Ma egyébként reggel elvittek a kórházba varratszedésre, majd ketten felmentek a nagyszülőkhöz fél órára és kicsit cukiskodtak együtt, míg én elkészültem - volt nála lefejt tejecske, amit használt is egyszer arra, hogy megnyugtassa az ébredező gyereket, és iszonyúan élvezte, hogy ők ketten bandáznak meg krúzolgatnak, én meg tök nyugiban ittam egy bambit meg olvasgattam egy kávézóban, míg összeszedtek. 

Úgy érzem, hogy tök jó lesz ez így. 

Légyszi, ne adjatok tanácsokat!!! Kösziiii. 💜