2020. augusztus 26., szerda

bébiposzt - the way we are

A gyerekünkkel nagyon könnyű együtt élni. Gondolom, ehhez kell, hogy ő nyugis és jó természetű, meg az is, hogy én nem feszülök semmin, Barni meg nagyrészt rámhagyja, hogy kitaláljam, hogyan csináljuk a dolgokat, és örül, hogy nem kell feszülnie neki se. Este 7-kor megfürdetjük a babát, amit imád, utána mindketten megszeretgetjük,  megszoptatom, és valamikor este 8 és 9 körül stabilan elalszik. Körülbelül 7 órát szokott aludni, van, hogy egy órával kevesebbet, van, hogy többet. Ez azt jelenti, hogy 3-4-5 körül kel, általában felébredek, mikor mocorog vagy cuppog, tisztába teszem és kiköltözünk a kanapéra, ott lefekszem mellé, megetetem, és együtt visszaalszunk, Barnit hagyom aludni. Van, hogy visszacsempészem az ágyába, vagy ha nagyon hulla vagyok, a saját ágyunkba. Ideális esetben lezuhanyozom és elindítom a napot, míg alszik, de sokszor nem alszik annyira vissza, hogy le tudjam tenni, olyankor együtt kelünk, aztán találok magamra időt, mikor találok. 

Szóval nagyon jól alszik éjjel, még soha nem ébresztett a 6-7-8 óra alatt, de cserébe sokszor nappal viszont egyáltalán nem alszik. Van, hogy igen, ma például már aludt vagy két órát, de teljesen kiszámíthatatlan. Én mondjuk ezen nem görcsölök, ő így is boldognak tűnik, éjjel alszik sokat, nappal meg tud pihenni, mikor szoptatom. Nem hasfájós. Egyre többször elvan egyedül is, olyan 15 perceket, nézegeti a forgó bizbaszt a kiságy fölött, vagy engem, ha magam mellé teszem, kézben pedig egészen sokáig nyugis, mással is, nem csak velünk. 

A hordozókendő egy csoda, ha beleteszem, azonnal elalszik, tudok olyankor főzni vagy pakolászni, és úgy egy másfél-két órás sétát is végigalszik benne. Az elején szerette a babakocsit, most viszont már nem, legtöbbször sír benne, míg el nem alszik, ha kiveszed, akkor boldogan nézelődik. 

Van még egy csomó minden, amin dolgozunk, kísérletezünk, hogy hogy lehetne jobban, hogy mindhármunknak jó legyen. Igény szerint szoptatom, ami nekem tök jó, mert egyrészt nagyon szeretem ezt a nagyon intim összebújást, másrészt nem vagyok egy túlságosan szervezett ember, és így nem kell időt nézni meg szarakodni a táppal, hanem bármi van, nyűgös, éhes vagy sír, csak a mellemre rakom és már elégedett is mindenki. Nyilván ez azzal jár, hogy sokszor rá vagyok kényszerítve, hogy mindent félretegyek és csak üljek és szoptassak, bár dolgom lenne, de én úgy vagyok ezzel, hogy ő egyszer ilyen pici, ez a pár hónap csak az övé, ha ő erre vágyik, rajtam nem múlik, ha meg el kell mennem valahova, etetés után olyan 2 órát legtöbbször elvan. A hétvégén Barni anyukája és a nagynénje megpróbáltak meggyőzni, hogy mennyivel könnybb lenne nekem, ha csak 3 óránként szoptatnék, és nyilván értem is miért mondják, de ebből nem engedek, nem is nagyon magyarázkodtam, csak elmondtam, hogy nekünk ez így jó. Ha esetleg lesz még egy gyerekünk, akkor meg ezen gondolkodom akkor.

Főzni, sütni,most már tudok, ha eltervezek valamit, akkor az általában összejön. Bevásárolni Barni szokott, hetente egyszer elmegyek vele, meg szombat reggel a piacra egyedül. A takarítás olyan, hogy sajnálom rá az időt, de közben meg nagyon zavar, hogy koszos az ablak, ráférne a hűtőre egy takarítás vagy pormacskák szaladgálnak. Barni most nagyon sokat dolgozik és iszonyúan stresszel, és bár sokszor itthon van, nincs szívem mondani neki, hogy mossa már le az ablakot. Így részleteiben csinálom meg a dolgokat, vagy ha alszik a baba, akkor gyorsan ketten nekiállunk. Nagyon jó lenne egy takkernő (vagy takkerférfi), de olyan pici és zsúfolt a lakás, hogy nem hiszem, hogy ezt bárki szívesen elvállalná.    

És persze a lényeg: Dániel, a Miniatűr. Iszonyúan cuki, imádjuk. Én nem vagyok az a típus, aki sokat mesél a gyerekéről, vagy fényképeket mutat anélkül, hogy ezt bárki kérné, de Barnival rengeteget ömlegünk egymásnak, hogy mennyire jó ez az egész, és hogy életünk legjobb döntése volt ez a kicsi ember. De tényleg. A fotókkal meg a nagyszülőket spammeljük.

Ha van olyan babás dolog, amit nem meséltem el, és kíváncsiak vagytok rá, kérdezzetek bátran.

34 megjegyzés:

  1. Szerintem mindneki attól tart hogy a lakása milyen rendezetlen és koszos, (ezért takarít az ember takker előtt ^^), de szerintem nagyon jó ötlet lenne egy takarítónő ilyen pici babas lakásba, legalább ahogy írtad egy ablakpucolasra. Itt Németországban gyakori hogy újdonsült szülőknek egy takarító utalványt adnak,es akkor kijön egy takaritocegtol egy ember egy napra mondjuk. Anyway nagyon jó olvasni hogy mennyire idilli az életetek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolod? Milyen szuper támogató rendszer ez! Lehet, hogy teszek egy kísérletet, ha találok rá valakit. Egyébként most visszaolvastam, és érdekes, hogy ebből az jön le, hogy idilli, persze, sok jó van benne, de azért a mi babánk is sokszor nyűgös, én estére hulla vagyok, Barni meg csupa szressz a munkája miatt. Köszönjük azért! ❤️

      Törlés
  2. Nagyon jó olvasni a boldogságodat :) Szoptatásügyben meg folyton változik a "divat" az én gyerekeim között 7 év van, az elsőt 3 óránként szoptattam, folyton feszültem, ha csúszott, hogy fel kéne ébreszeni, vagy ez nem fér bele az időbe, az nem fér bele satöbbi, a másodiknál az igény szerinti szoptatás dívott, el nem tudom mondani mennyivel jobb volt úgy (nekem) és mivel nekem jobb volt, a leánynak is, hisz nyudodt voltam, nem feszültem semmin. Mindenféle tanács nélkül gondoltam ezt leírom (most a leány anyuka már és ő is igény szerint szoptatott :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút értelek. Off: neked már unokád van??? Én olyan 26-28-nak szoktalak képzelni. :))

      Törlés
    2. Mondjuk én a második gyerek igény szerinti bármit (szoptatás, altatás) nem teljesen értem. Mármint én sem nézem az órát sose, de sztem hha van egy ovis korú másik, akkor elég nehéz csapot-papot otthagyva (játék, program, közlekedés, etc) minden nyikkanásra mellre tenni a kicsit.
      Mondjuk egy 7 éves biztos jobban tűri, hogyha várni kell, vagy felfüggeszteni valami tevékenységet :). Én a hisztiminimalizálás elve mentén csinálok mindent is. A nagy se boruljon ki és a kicsi se szenvedjen hiányt.

      Törlés
    3. Hát akkor te is igény szerint csinálod, csak kettő igénye szerint:), bár gondolom, néha a két igény ütközik.

      Törlés
    4. Hjah, csak nekem vadember mind a kettő. Barnit is arra “kondicionáljuk” h igya meg a tejet, bárhonnan is jön. Szerencsémre működik és az apja is meg tudja etetni hha havaria helyzet van. :)

      Törlés
    5. 50 vagyok, el kell gondolkodnom a hozzá(d)szólásaimat illetően :)

      M.Gray, nemigen volt közlekedés mikor született, családi ház, séta az oviba babakocsival, játék a kertben, szoptatás a kertben, játék a nappaliban és így tovább, abszolúte jó dolgunk volt, se internet, se tévé, csak zene, mesélés, közös bevásárlás, közös főzés. Nehéz volt, de internet hiányában mindenre volt idő :)

      Törlés
  3. Tök szuper volt ezt olvasni, jó hogy nagyjából ki tudjátok magatokat pihenni éjjel. Én továbbra is mindig úgy tartom hogy bár a szoptatás biztos sok idő, de közben meg a baba csöndben van és jól érzi magát, én gyerekem meg hiába ivott csak 10 percig, utána kézben üvöltött 1,5-2 órát és azalatt úgysem lehetett semmi sem csinálni csak aggódni meg szenvedni. Ezzel együtt én is szoptathattam volna - ha bírtam volna a fájdalmat, dehát nem bírtam, és ezen már túl vagyunk. Egyébként azt nem értem a 3 óránként szoptatásban hogy most akkor ha éhes és üvölteni kezd vársz? és ha meg alszik de letelt a 3 óra felébreszted? Vagy azt gondolják hogy összességében kevesebb idő telne el szoptatással ha 3 óránként lenne? Végülis ez inkább attól függ hogy mennyi időt tölt a baba az evéssel, nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most, hogy így kérded, nem tudom, miért jó 3 óránként etetni:).

      Törlés
    2. Azt olvastam valahol, hogy az egyik magyarázat arra, hogy miért kell 3 óránként etetni Franciaországból ered, ott régebben (és talán most sem igazán) nem volt divat szoptatani, az arisztokraták körében főleg nem, így kiadták a gyereket szoptatós dajkáknak, akik ezzel jól keresték és sok gyereket bevállaltak. Emiatt lett egy szabályozás, hogy csak annyi gyereket vállalhat, ha belefér hogy mindegyiket meg tudja etetni 3 óránként
      Lehet persze,hogy ez baromság, de simán el tudom képzelni, hogy igaz lehet...

      Törlés
    3. Hát nem tudom, mert a PIC-en is 3 óránként etették a babákat, kötve hiszem, hogy ez lenne az oka.

      Amúgy nekem kétségeim vannak az igény szerinti szoptatást illetően, vagyis persze az én gyerekeim is igény szerint ettek, amikor éhesek voltak, de én nem raktam őket mellre minden sírásnál, mert meggyőződésem, hogy nem mindig azért sír, vagy nyűgös a gyerek, mert szopni akar. És mellre tétel nélkül is megoldottuk ezeket a helyzeteket. Így aztán elég hamar rá is álltak egy ütemre, amiben láss csodát kb. 3 óránként ettek. :)) (Ami persze nem órára pontos, néha 2,,5 óra néha meg 4). És azért jó, mert sokkal jobban lehet tervezni. Főleg, ha nem egy gyerek van már, hanem 2, 3, vagy éppen 4. És el kell menni oviba, suliba, főzni kell 5-6 emberre, vagy tanulni kell.

      Törlés
    4. Én úgy tudom, hogy az 50-es, 60-as évek Amerikájából jön a 3-4 óra: az asszonyoknak vissza kellett menni dolgozni a gyárakba és ennyi időnként kaptak szoptatási szünetet. Mondjuk azt a részt passzolom, hogy a csecsemők hogyan kerültek a gyárba meg az anyjukhoz, de biztos már akkor is volt daycare...

      Törlés
    5. De közben megiszol egy pohár vizet, eszel egy almát... meg a babáknál ez nem _csak_ a táplálkozásról, az éhségről szól.

      Törlés
  4. Egyébként én az 5 éves elmúlt gyerekemről is naponta mondom a Férjemnek, hogy nézze már meg hogy lehet egy kislány ilyen szép. És akkor a gyerek szól, hogy Mami nem szeretem ha erről beszélsz. De babakorban még ez nem fogja zavarni úgyhogy 1000x elmondhatod...:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pont így szoktam kérdezni a férjemet, hogy hogy lehet egy gyerek ilyen gyönyörű??? 🥰

      Törlés
  5. Úristen ezt annyira jó volt olvasni :))) végig mosolyogtam.
    Picit irigy is vagyok hogy nekem ez nem adatott meg, de jó érzés hogy vannak ilyen babák, és most ezt elhitetted velem újra hogy ilyen is létezik, köszönöm :)

    VálaszTörlés
  6. Nahát, ezek a Danik ezek szerint jó alvók! :)) Nálunk is 6-7 óra az éjszaka és utána még kb 2, de nappal is alszik azért elég sokat, bár egyre rövidebbeket. Ebéd után szinte mindig megbízhatóam két órát, az nekem is minőségi pihenés :D Érdekes, ezt a babakocsis dolgot több anyukától hallom, hogy a babájuk nem szereti, a mi Danink nagyon, és vagy érdeklődve nézeget belőle, vagy békésen alszik. Vajon min múlik??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En a nagyobbikkal csomot mentem anno, napkozben kb csak babakocsiban aludt. A kicsi gyuloli, a mozest is, az autos hordozot is. Balatonra menet elore kellett tennem az anyos ulesre es fogni a kezet h ne sirjon. Nem tudom, hogy min mulik, de csomo baba utalja hha nem lat ki, vagy nem latja a szuleit.

      Törlés
    2. Hát de hogyne látna ki, ha a hátán fekszik, mást se csinál, mint fölfelé meg oldalra meg ránk nézeget :))

      Törlés
  7. Nekem még most is 2,5 évesen elalszik a babakocsiban, ha épp alvás időben megyünk valahova vele. De pici kora óta sokat mentem vele városba, vásárolni stb, megszokta. Barátnőm kisfia viszont nem viselte el a mózest. Majd lecserélte a hordozóra és tádámm, már kilátott a gyerek és nem üvöltött a babakocsiban. Próbáld ki a hordozóba sétáltatni, hátha. Az biztos, hogy az éjszakai alvás a legnagyobb kincs. Én most tettem le aludni, reggel 7-ig csend lesz :) Szoktál Daninak énekelni már? Biztos megnyugtatja. Én inkább megkímélem a gyereket a hangomtól :P :P

    VálaszTörlés
  8. Férfi részről csak annyit tudok hozzátenni, hogy 5 év gyerekezésből a kisebbiknek az első pár hónapja volt a legtutibb. A nagy már átaludta az éjszakát, a kicsi pedig nem sírt, csak nyögdécselt, így fel sem ébredtem, simán megvolt a 8 óra alvás :).

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól hangzik ez így, pont így képzeltem hogy így fogjátok majd nyomni💕

    VálaszTörlés
  10. Engem peldaul erdekelne, milyen ruhai vannak. :D Akar csak a ruhakrol neha foto, gyerek nelkul, honnan vannak. Ket lany utan elegge meg vagyok love az oltoztetest illetoen, es probalok inspiraciokat gyujteni. En is szeretem a semleges, pasztell szineket, a nem tul "fius" vagy tul "lanyos" ruhakat, de eddig meg egy darabot se vettem harmaskanak, annyira nem talalok az izlesemnek megfeleloeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is a Tescóban meg a HM ben vásárolunk gyerekruhát, mint mindenki más, ezért a mi gyerekünk is pont ugyanúgy néz ki, mint a többi kisbaba. Csupa Batman és Mikiegér. Vannak amúgy jók, nekem a Tesco jobban tetszik, ha mélyebben a zsebedbe nyúlsz, akkor vannak iszonyúan vagány szettek, farmer kantáros gatya meg ilyesmik, mi nem bírtuk ki, és beruháztunk pár ilyesmire. Meg kaptunk rengeteg gyerekruhát egy barátnőmtől, akinek három fia van, és sokat éltek külföldön, na azok a cuccok tényleg egyediek, nagyon nagyon cuki színek meg minták, de olyasmit nem látok itthon sajnos.

      Törlés
    2. 2 kicsi fiam van, azért írok ruhaügyben. Szóval Aldi, Lidl főleg, néha H&M meg Tesco, de az már főleg a nagy 5 évesnek. És turi.

      Törlés
    3. A Tescobol az elso gyereknel vasaroltam meg, es tenyleg cukik voltak, de akkoriban azok sajnos rettentoen kinyultak par mosas utan (az ujszulott cuccoknal meg nem szamitott, amit par hetig hordtak, inkabb mar olyan 8-9 honapos kor utan vettem eszre). Lehet, hogy az azota eltelt evekben valtoztattak az anyagbeszerzesen, majd raprobalok megint, hatha...
      Na igen, kulfoldi ruhakat mi is rengeteget kapunk, raadasul tok sikkes, francia markak, imadom oket, de hat az ismerosunknek is csak lanyai vannak, o meg nagyon kis franciasan oltozteti oket, szoval ugrottak az unisex ruhak. :DDD Sajnos azok a markak tenyleg nincsenek itthon. :(

      Törlés
    4. +1 H&M (tudom, nem engem kérdeztél). Ott szuper állatos meg uniszexebb, egyszínű/csíkos dolgok is vannak, nem csak Mikiegér/Batman. Igaz, én főleg online rendelek tőlük, lehet, hogy ott más a kínálat, mint a boltokban.

      Törlés
    5. Abszolut H&M-parti vagyok en is, magamnak is foleg ott szoktam, a lanyoknak is, de most mintha alig lett volna kinalat a boltban, mikor nezelodtem. Na, megnezem majd online, hatha ott tobb minden van.

      Törlés
    6. Az Okaidiban szerintem jok a fiucuccok, legalabbis a baba-meret, ugy ket eves korig. Utana nekem mar nem annyira jott be, egyre komorabbak a szinek es unalmasabbak a mintak. A meretre kell figyelni, mert a francia meretezes elter az altalanostol.

      Törlés
  11. En nagyon szeretnek a next oldalarol rendelni, de meg nem matekoztam ki, mekkora meretbol es h tervezzem. Sok ruhat kaptunk ajandekba, igy kicsit azt is ki kene talalnom, pontosan mit vegyek :D de nagyon szep holmik vannak. Igaz a lanyokat nezem, de uditoek a meglevokhoz kepest.

    VálaszTörlés
  12. Én többször rendeltem a nexttol, egy héten belül ideért, szépek, lassan bolyhosodnak, méretezésben a fiaim rá pont jók mindig (hónapokban van megadva). Ha okosan válogató, olcsóbb, mint a HundM, amivel nincsenek ennyire jó tapasztalataim

    VálaszTörlés
  13. Hát ez a poszt ❤️ Édes kis Miniatűr, jó olvasni a boldogágotokat! :)
    Én teljesen bébimentes közegben mozgok, de ennél az igény szerinti táplálásnál jobbat el sem tudok képzelni. Hát nem ez a természetes? Ha éhes, eszik, ha álmos, alszik, azért baba, nem? Meg, amúgy, ébresszen fel egy alvó dedet a hétördög. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ennél jobban nem is lehetne megfogalmazni :))

      Törlés