hol is tartottam

Fejben egész sok blogbejegyzést írtam mostanában, de mire valóban odajutok, hogy legyen előttem gép, leginkább elindítok valami sorozatot. Például most megnéztem én is az Emily in Paris-t, ami annyira bugyuta, hogy szerintem egészen konkrétan kiégett az agyam tőle, viszont csodás párizsi helyszíneken forgatták, meg persze egy jó kis amerikai limonádé pont az, amire az embernek időnként szüksége van (mint anno a Gossip Girl, amit még Svájcban néztem, és vasalós sorozatból totális függéssé nőtte ki magát), nagyon nagy sztorit nem érdemes várni. 

Szóval ami a blogot illeti: gondolom egy csomó téma kiment a fejemből, de majd hátha beugranak, és szépen tudom csepegtetni őket. Valahol ott tartottam, hogy 2 hétig voltunk Vácon, és egy csomó szempontból nagyon jólesett ott lenni, főleg úgy, hogy Barni is velünk volt, még ha sokat dolgozott is közben, nem volt sem hiányérzetem, sem honvágyam, valószínűleg én már ott érezem magam otthon, ahol ott a kis családom. Nagyon sokat csavarogtunk, ott sokkal könnyebb elindulni, csak bedobom a babát a babakocsiba, és már indulunk is, nem kell liftezni meg lépcsőzni meg villamosozni (utóbbit mondjuk itt sem muszáj), meg hát micsoda meseszép idő volt. Közben anya főzött meg vásárolt nekünk, ami iszonyúan kényelmes volt, és nem tudok érte eléggé hálás lenni, persze 1-1 nap átvettem tőle a főzést, míg ők babáztak. 

Legtöbbször esténként Barni nem ért haza fürdetésre, és anya vagy apa jött segíteni. Először a vizet engedték, meg a kezem alá dolgoztak, aztán rájöttem, hogy sokkal nagyobb öröm nekik, ha a babával foglalkoznak, ők vetkőztették-öltöztették, olajozták, törölgették stb, és én csináltam a vizet, meg én dolgoztam a kezük alá. Megfizethetetlen élmény látni, hogy mennyire élvezik, meg hogy pl. mostmár a 78 éves apukám is vérprofin megfürdet egy kisbabát az elejétől a végéig. Igazi bonding volt ez a legkisebb unokájukkal. 

Azt hittem, ezek után nem lesz olyan jó hazajönni és egyedül lenni a babával, de úgy tűnik, pont elég volt ez a két hét, beléptem a lakásba, és belém hasított, hogy mennyire szeretek itthon lenni. Külön jöttünk haza, mert Barni meg szombaton is dolgozott, viszont eljött az apukája, hogy segítsen felhordani a cuccokat az autóból. Aztán megkértem, hogy maradjon még egy kicsit, és babázzon, míg én kipakolok a táskákból és elpakolom a cuccokat, fú, annyira hálás vagyok ezekért.

Vasárnap B szüleinél ebédeltünk, délutánra pedig két család is bejelentkezett, hogy jönnének babanézőbe-látogatóba. Nagyon nem volt kedvem hozzá, mert Dani is nyűgös volt meg én is, de szerencsére az egyik pár lemondta, mert a csaj egyik munkatársáról kiderült, hogy covid fertőzött. 4-re viszont jött a másik család, ők Barni barátai, két gyerekkel. Hoztak Daninak nagyon cuki Harry Potteres cuccokat, amik talán még a jövő héten jók lesznek, aztán kinövi őket. Viszont én is kaptam egy csodálatos csokrot, amit nagyon ritkán, mert Barni nem hisz a halott virágokban, csak az évfordulónkra szoktam kapni tőle, szóval nagyon örültem. Amikor megérkeztek, a lány kezébe nyomtam Danit, és végig dajkálta, nagyon jó volt úgy dumálni, hogy kicsit pihenhettem, meg egy kicsit mások szemével látni magunkat, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ebben a babázós szakaszban vagyunk, meg hogy ilyen kis nyuszifülünk született.