Tegnap voltam fodrásznál, pénteken felhívtam a szalont és hétfőre kaptam időpontot, szóval nem pörög a biznisz. Azonnal felhívtam Barni anyukáját, de kiderült, hogy pont dolgoznia kell, úgyhogy végül a nagypapa vállalta Danit, Barni felvitte hozzá, és onnan dolgozott, míg a nagypapa terelgette az unokáját. Örültem, hogy így hárman tudtak bandázni kicsit.
Ezer éve nem jártam a belvárosban, igazából sehova sem járok, nem is tudtam például, hogy felújítják a Nyugatit (nem pár éve is felújították, mikor Kelenföldre mentek a vonatok a Nyugati helyett?). Meg hát mennyire furcsa, hogy háztól házig maszkban kell lenni, mint valami Black Mirror részben, még a hajam is úgy mosta/vágta Gergő, hogy közben rajtam volt. Rábíztam magam teljesen, mondjuk nagy meglepetés nem ért, jó rövid lett, pedig pont nagyon nem szerettem megint, sehogy nem állt, jó érzés, hogy újra friss és formás. Igazából az lenne az ideális, akkor maradna mindig szép, ha másfél havonta levágatnám. Egyébként mintha a hajhullás is alábbhagyott volna az utóbbi pár napban, nagyon remélem, hogy ennyi volt.
Hazafelé nem siettem, azt mondták a fiúk, hogy érezzem jól magam, majd szólnak, ha baj van, úgyhogy kicsit nézegettem a kirakatokat az Andrássy úton, sétáltam egy nagyot, meg vettem husit a bolognai spagettihez, amit vacsira terveztem.
Iszonyúan jó volt kicsit kimozdulni, sajnos nagyon be van szűkülve a kis világom, nyilván így a vírus idején úgy van jól, hogy szinte sehova sem járok, de ez nem feltétlenül vigasztal. Vettem a Három Macskában kovászos kenyeret meg kakaós csigát - imádom azt a helyet a neve meg a dizájnja miatt, de az vajon fura, hogy nekem sem a kenyér, sem a csiga nem ízlett? A kenyeret ma vágtam fel, de mintha egy hetes lett volna kb, olyan kemény volt.
Pár perccel előbb értem haza, mint a srácok, kivettem Barni kezéből a kis Pockomat és jóóól megszeretgettem, már nagyon hiányzott.
A Budai Pékséget ismered? Több kirendeltségük is van Budán, naaa ott isteni a kovászos kenyér, meg a burgonyás is, rendesen vissza kell fognom magam, hogy ne egyem meg, csak úgy magában :)
VálaszTörléspersze, onnan van a legendás citromos vaníliás croissant, mondjuk kenyeret még sosem vettem ott.
TörlésA Tarka Macskában kenyeret még nem vettem, de a briós pl isteni, olyan vajas, hogy az vmi hihetetlen! :)
VálaszTörlésA Budai pékségben Marmorstein kovászos kenyér van, amit szállít házhoz a kifli.hu kvázi ingyen :) (jokenyér is van, ha valaki a kevésbé rusztikus kenyerekre bukna :-))
VálaszTörlésÓ, egy kakóscsiga.... De jó lenne:-)))
VálaszTörlésOlyan szuper lehet ha az embernek van nagypapája. Sajna nekem sem volt, a lányomnak sincs.
VálaszTörlésEgyszer Szentendrén (mikor még ott laktam brühühü) a Duna parton egy nagypapa a 3 év körüli fiú unokájával köveket dobált, és ahogy elhaladtam mellettük annyit hallottam, hogy a nagypapa így szól "na ide figyelj öregem". Ez nekem annyira tetszett hogy a 3 éves kis sráccal így dumál, annyira vagány és egyúttal kedves volt.
az a Déli volt :) (a Nyugatiból nem megy Kelenföld felé :))
VálaszTörlésNem, nem a Délire gondolok, de igaz, nem is Kelenföld volt, valahol Zuglóban volt a váci vonatok budapesti végállomása néhány hónapon keresztül (nem is a Keletiben).
Törléstenyleg? erdekes, ez nekem kimaradt valamikepp, pedig gyakran jarok ezen a vonalon.
Törlésmindegy amugy, oszinten nem kotozkodni akartam vagy ilyesmi, annyira imadlak es az elozo posztod is egy oriasi szivecske, nekem siman referencia a vilagnezeted!!!
A Városliget és a Nyugati között cserélték a vágányokat és a berendezéseket, úgy emlékszem.
TörlésHa igazán finom kovászos kenyeret szeretnél, akkor az arán bakery-t ajánlom jó szívvel a Wesselényi-Nagy Diófa sarkán.
VálaszTörlésÉs ha már arrafelé jársz/jártok, akkor a Vinyl&Woodot sem érdemes kihagyni, nagyon finomak a szendvicseik, meg persze a kávék és a sütik is. Jelenleg inkább dizájner üzletként funkcionálnak, elvitelre viszont bármelyik finomságot lehet kérni.
Az a Moominos bögre... <3
VálaszTörlés