nem akarok beleszólni

Azt hiszem, nekem az a legnehezebb az anyuka-szerepben, hogy lehetetlenség mindenkinek megfelelni. Itt már tényleg annyira nehezen írok le bármit (meg egyébként IRL is iszonyúan meggondolom, hogy kinek mit mondok), mert ha elmesélem, hogy alszik, nem fáj a hasa, akkor dicsekszem és nagy az arcom, ha meg elmondom, hogy ma pont nem aludt jól, most épp valami nehéz, akkor panaszkodom, pedig amúgy nekem milyen könnyű, ha tápszert vagy cumit adok a gyereknek, és megpróbálom kicsit beleilleszteni a mi életünkbe, pl elviszem magunkkal ide-oda, akkor szar és önző anya vagyok, ha elmesélem, hogy nekem ezzel a gyerekkel csodás, és tök szépen elvagyunk, és _nekem_ ez vele nem nehéz, akkor nemes egyszerűséggel hazudok - vagy értitek, BÁRMI újság van, előre hallja az ember a véleményeket. Igazából nem értem, miért foglalkozom bárkivel, miért akarok mindenkinek megfelelni, miért hagyom, hogy ráüljön az itteni mondandómra, de hát ez van, a 80-as évek gyermeke vagyok, anyukám úgy nevelt, hogy jó kislány legyek. Pedig hát tényleg, f@sznak se kell, hogy mindenki szeressen (pardon my French, de tényleg).

Mindenesetre abban, hogy tudjak nevetni ezen az egészen, a többi anyukán, de főleg magamon, nagyon sokat segít ez a három csaj, köszönöm nekik, hogy vannak. 💜