2020. december 28., hétfő

záróra

Olyan, mintha napok óta vasárnap lenne, nem? Smoothie-t iszom reggelire, délig pizsamában vagyok, Reszkessetek betörőket nézünk, és délutánig nem hagyjuk el a lakást, utána pedig hatalmasakat sétálunk. Tegnap volt a születésnapom, és Dani megajándékozott a születése óta történt legkeményebb éjszakánkkal, szegénykém, nagyon nyűglődik most a foga miatt ugyanis - egy ponton kivonultam vele a kanapéra, hogy hármunk közül legalább Barni tudjon aludni. Utána már megnyugodott, de én nem tudtam aludni, illetve pár perceket csak, össze-vissza álmodva mindenféle káoszt, meg végül hajnalban, mikor sikerült őt visszacsempésznem az ágyába, én pedig visszamásztam Barni mellé a miénkbe.

Délután, miután besötétedett, és elkezdett esni valami hó-szerű dara, melegen bebugyoláltuk magunkat meg a Miniatűrt is a babakocsijába és kisétáltunk Óbudára, a Szentlélek térre. Gyönyörűen ki van világítva, nagyon hangulatos a szobrokkal, a megvilágított épületekkel meg a fényekkel. Most nincsen karácsonyi vásár, de egy szuperkedves kávézót találtunk (Vasmacska), ahol lehetett forralt bort kapni - úgy tudom, pont tegnap óta tilos alkoholt fogyasztani közterületen, úgyhogy míg lehúztam a két deci forró italt, végig rettegtem, hogy majd valami fogdában kell töltenem az éjszakát. Úgy képzelem, hogy majd később, mikor már nem kell babakocsi Danihoz, hanem (maszk nélkül) csattog velem mindenhova, a Covid pedig majd csak egy rossz emlék lesz, törzsvendégek leszünk mindenféle hasonlóan cuki helyeken, ahova betévedünk a játszótérre meg a Duna-partra menet, névről ismerjük majd a többi törzsvendéget meg a mosolygós baristákat, akik tudják majd, hogy hogyan iszom a kávémat, Dani pedig a kakaóját, vagy ki tudja, mit szeret majd.

Na de egyelőre tél van, és én igyekszem kihozni azt, ami kihozható ebből az időszakból. Ma megettem az utolsó adag halászlét, és nem kérek több bejglit sem - egyébként nagyon bejött, hogy totál nem a kajálásról szólt ez az időszak, legalábbis mennyiségi szempontból, Barni simán partner olyasmiben is, hogy mondjuk narancsot vacsorázzunk, vagy a Francziskából rendeljünk kecskesajt salátát ebédre. 

25-én Vácon voltunk, nagyon-nagyon minimálban ünnepeltünk, és nem is aludtunk ott, egyszerűen a saját ágyamat akartam, meg azt hiszem, Daninak is sok ez a rengeteg vendégeskedés. Úgyhogy este, miután leraktuk őt, kiraktuk az új, gyönyörűséges, 500 darabos puzzle-t, amit Barnitól kaptam, illetve másnap fejeztük be. Nagyon élveztük, de maradt 4 db a végén, ami egyszerűen sehogy sem illett sehova, de végül nem álltunk neki szétszedni és újra próbálkozni, elengedtük, szerintem kisgyerek mellett ez is szép teljesítmény volt. 


Gyönyörű, ugye? Fogok még ebből a sorozatból venni másik grafikát is. 

És ha akartok egy kis könnyed utó-karácsonyi hangulatot, kijött a norvég Új barát karácsonyra/Home for Christmas 2. évada a Netflixen, annyira cuki, tökéletes volt így a két ünnep közé. 

20 megjegyzés:

  1. Húúúú ezzel engem ki lehetne idegelni. Még így is hosszú percekig néztem hol lehet a hiba a puzzleban, de persze nem látni.
    De tényleg gyönyörű!
    Ja és a címet látva azt hittem bezárod a blogot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Evidens hiba biztosan nem volt benne, erőltetni nem szoktuk a darabokat. És nem:) 2020 zárórája ez.

      Törlés
  2. Én a puzzle látványától ideges leszek :-))) szegény gyerekeimmel sem szoktam játszani, mert nem bírom. Viszont tesóm szereti, szóval ez milyen márka? Mert szép!

    Játszótérre menet jövet tuti nem sikerülne nekem a kávézó :-))) Táskámban víz a 2 gyereknek, nekem, sós rágcsa, édes rágcsa, gyümölcs, váltóruha, pelus a kicsinek, homokozó cucc, és néha kezemben a kismotor, ha úgy dönt a kicsi, hogy inkább gyalog jön vagy ölben. Plusz kb 2 korty kellene a csokiból, kakóból, teából, aztán hozzad anya azt is:-)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az van ráírva, h Animal Puzzle.;) A Pozsonyi (úti) Pagonyból van, gondolom, az ő webshopjukban megtalálod.

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm, kedves, hogy megnézted nekem!

      Törlés
    3. Kürti Andrea illusztrátor gyönyörű munkája. D-Toys a márka azt hiszem. Mind csodás!

      Törlés
    4. Ó, köszönöm, így már meg is találtam!

      Törlés
  3. Szegény Dani (is), hajrá a fogakhoz!
    Neked utólag is boldog szülinapot :) és jó lenne, ha a Covid már csak emlék lenne, igen...

    VálaszTörlés
  4. A Vasmacska nagyon jó hely! Kedvesek, jó a hangulat és a kávék-sütik, plusz van néhány kedves helyi lakos állatuk, akiket lehet szeretgetni. És kutyabarátok is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most is volt állatmenhelyes jótékonysági vásár bent!

      Törlés
  5. Ez a puzzle nagyon te vagy!
    A sorozatot nagyon kedvelem, vegigporgettem 1-2 nap alatt...:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szerettem a Szentlelek teret, mikor még Óbudán laktam. Olyan rég volt, de még most is tud hiányozni, nagyon szerettem ott lakni. Mondjuk asszem mindenhol szerettem lakni 🙂.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem! Milyen érdekes, hogy 2 6 sávos út és egy lakótelep fogja közre, mégis varázslatos kis terecske. A Kobuci is szuper.

      Törlés
  7. Én is direkt karácsonyra hagytam a sorozat új évadját. :) Nekem az első jobban tetszett, de tényleg tökéletes agykikapcsolós chill volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, hát igen, nem a sztoriért szerettük:)

      Törlés
    2. Hanem a föszereplö csajért, aki Mamintire hasonlit? :)

      Törlés
  8. És isten éltessen sokáig, boldog szülinapot kívánok!

    VálaszTörlés
  9. Gyonyoru ez a puzzle <3 A hianyzo darabok meg nagyon buddhista mindfulness elengedes-feladvany :D accept the imperfection/vulnerability of life, etc. A Home for Christmas annyira tunemenyes! Azok a hygge szobak, kotott pulcsik, havas utcak, sapkak, kesztyuk; szinte a dolgok illatat is erezni. A sztori tenyleg kb egy vallranditassal er fel, de a hangulataert meg evekig elneznem az ujabb epizodokat karacsonyi szunetekben.

    VálaszTörlés