off

Ma egy hónapja volt az esküvőnk, akkor csodálatos, meleg, napsütéses nyár volt, ma pedig sapkában, kabátban hintáztunk a kislányokkal meg Danival a parkban. Nagy küzdelem volt bennem azzal kapcsolatban, hogy rakjak-e ki fotókat a facebookra, mert nem szoktam, meg az az elméletem, hogy az esküvői fotók az mindig uncsi kéretlen tartalom (itt látok valami mintázatot, az esküvőnkről is azt gondoltam, hogy biztosan púp mások hátára). De Kata (ő csinálta a fotóinkat) szerint nem az, ez ilyen bulváros info, ami érdekli az embereket, hogy milyen volt a ruha, meg a helyszín, meg nem tudom, meg a mi esküvőnk úgyis kicsit rendhagyó volt, úgyhogy ma végül engedtem a nyomásnak és raktam ki párat. 

Nagyon örülnék még néhány hétnyi napsütéses ősznek, Vác csodaszép ilyenkor. Bár az októberi hangulatról nekem mindig New York jut eszembe, annyira szerettem ott lenni, az első pillanattól az utolsóig otthon éreztem magam, és bár csak 5 napot töltöttem ott, minden évben ilyenkor elfog utána a sóvárgás. Nagyon szeretnék utazni, igazából bárhova. Nagyon ingerszegénynek érzem most a környezetemet, és bár szeretem a kis életünket, a játszótérre járást, a nagy sétákat, a bicajozást, az itthoni játékot, a főzést, de tudom, hogy iszonyúan feltöltene, ha elmehetnénk egy kis időre valahova. Az egyik ismerős két éve elrepült Sri Lankára a másfél év körüli kislányukkal, kibéreltek egy tengerparti apartmant, és ott lazultak 3 hétig. Számomra (a gyerekes repülőutat leszámítva, az pokolnak tűnik) ez (lenne) a tökéletes nyaralás gyerekkel, mert a nagyon komoly városnézős-csavargós típusú utazás nekünk még nem lenne opció. Bár igazából a Barni annyit dolgozik, hogy egy hosszúhétvége Zebegényben sem az, szóval nem is tudom, mit álmodozom, csak a bilibe lóg a kezem. A múltkor beszéltük Katával, hogy esetleg meglátogathatnám őt Párizsban, egy hétvégét simán megoldanak nélkülem a nagyszülők Barnival együtt. Nagyon lenne kedvem lelépni és világot látni kicsit.