summertime sadness

A héten valahogy nagyon furán éreztem magam kaja, ízek, étvágy meg közérzet szempontjából is, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy mi van, ha... Annyira minden jel arra mutatott, hogy még Barninak is elmondtam, aki egyből repdesett, reggel, ébredés után pedig csináltam egy terhességi tesztet. És negatív volt. 

Pont egy éve próbálkozunk, bennem azért volt némi dilemma, hogy szeretnék-e másodikat, de időközben megerősödött bennünk az érzés, hogy szeretnénk egy kistesót, meg hát végre lesz sok helyünk is hamarosan. És nem gondolom, hogy rá vagyunk görcsölve a témára, de most úgy éreztem, hogy nagyon örülnénk, szuper lenne az időzítés, meg nem is tudom... Most először kicsit csalódott vagyok. Nyilván tisztában vagyok az esélyeinkkel, de Dani is tök gyorsan összejött, meg hát a remény hal meg utoljára. 

Emlékszem, hogy még a terhességem előtt volt, hogy arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy lever a víz: elmúltam 40 éves, basszus, lesz valaha gyerekem? Vagy ez nekem a kusza magánéletem és a sikertelen házasságom miatt nem adatik meg? Lemaradtam róla? Most ilyen érzések nincsenek bennem, Dani ott szuszog néhány méterre tőlünk, de azért úgy tűnik, a második után is lehet vágyakozni.

Nagyon nyár végi hangulatom van, nem esik jól a meleg, szörnyű látni a természetet, hogy ki van száradva minden, hatalmas a part, alig van víz a Dunában is. Dani imád itthon lenni, autózik, vonatozik, sarazik a kertben, locsolja a növényeket a kis kannájával, pancsol a medencében, legtöbbször nem is akar sehova menni. Nem mondom, hogy különösebben bánom, de ez egy kicsit bezár engem is, mert így én is itthon töltöm a legtöbb napot. Az unokahúgaim iszonyúan kamaszodnak, nem nagyon érdekli őket Dani, nincs kedvük átjönni, vagy lemenni a partra, hiába hívom őket, fáradtak, nincs kedvük. Ők voltak az egyik ok, amiért sajnáltam, hogy elköltözünk, hogy velük keveset fog találkozni Dani, de már látom, hogy amúgy is kinőnek a babázásból. 

A nyár végét jelzi az is, hogy leérett a füge, soha nem látott mennyiséget szedtünk le heteken keresztül minden nap,  egy idő után anyukám becsöngetett a gyerekes házakba az utcában és mindenkinek több kiló mézédes fügét vitt pár naponta, remélem, szeretik és nem kidobták. Anyu fügelekvárt is ipari mennyiségben főzött, kicsit olyan lett, mint valami nagyon különleges, sűrű, illatos méz, sajtok mellé csodálatos, a közeljövőben minden ismerősömnek viszek majd ajándékba. 

Nagyon nagy, mozdíthatatlan, nehéz nyugalom van most bennem, közben meg érzem, hogy hatalmas változások előtt állunk és hamarosan fenekestül felfordul az életünk, kicsit mintha vihar előtti csend lenne bennem. Biztosan nehéz lesz bizonyos szempontból, de közben meg iszonyúan várom és tudom, hogy ránk fér a változás.

Láttam valamelyik nap a Pinteresten egy hangulatos őszi fotót egy kabátos lányról, és hirtelen kedvet kaptam az őszhöz, a hűvöshöz. Köszönjük, hosszú, forró nyár, lassan mostmár búcsúzhatsz.