Life as such

Barni már elindult dolgozni, én is ébren vagyok már 5 óta, mint minden reggel, de most kivételesen rákényszerítettem magam, hogy felkeljek, beágyazzak, lezuhanyozzak és felöltözzek. Ahelyett, hogy a meleg duplatakaró alatt rejtőzködnék a világ elől míg Dani fel nem ébred, és reménykednék benne, mert ott valahogy lehetségesnek látszik, hogy ma minden rendben lesz. 

Pedig nincsen sajnos rendben semmi. Barni apukája nem tért vissza, az intenzíven van lassan 3 hete, a szíve rendben, de nem tud sokáig meglenni lélegeztetés nélkül, és nem tért vissza a tudata szinte egyáltalán. 

Mondanom sem kell, hogy ez nagyon kemény és mindenkit megvisel. Olívia mesélte tegnap, hogy egy ismerős párnak mondta valaki, hogy szép és jó, hogy különösebb konfliktusok nélküli a párkapcsolatuk és smooth sailing az életük, de a nehézségeket igazán akkor fogják megtapasztalni, ha kívülről jönnek a problémák, például a szülők lesznek betegek. És hát tényleg.  

Ma egy kicsit pozitívabb mindsettel ébredtem, Barni is az szokta mondani, hogy az élet megy tovább, és most én is úgy érzem, hogy össze kell szednem magam és csinálni. Örülni, nevetni, élni.