why?

Pár hete megérkezett a dackorszak. Nagyon egybe vágott a családi tragédiával, aminek Dani is szemtanúja volt valamennyire, így nem tudom pontosan, hogy mi is volt ez, de azóta sokkal anyásabb is, meg hát beteg is volt. Az én kis szabálykövető babám, akinél eddig figyelni kellett arra, hogy ha valamit kérünk, hogy ne csinálja (pl. ne nyomogassa a szirénázó mentőautó gombját a kocsiban utazva, mert megőrülünk tőle), akkor azt egy idő után oldjuk fel, mert különben soha többé nem csinálja, na ez a jólnevelt kisfiú olyan hisztériás rohamokat kapott napi többször, sokszor, bárhol, bármikor, és olyan szinten feszült neki mindennek és mindekinek sírva, ordítva, mintha kicserélték volna. Nem mertem már elindulni vele sehova, mert nem lehetett tudni, hogy mikor/hol makacsolja meg magát, és rendez olyan jelenetet, hogy esélyem sincs bármit elintézni vele. A fura az, hogy néhány hét után lecsengett ez, nem mondom, hogy már nem ellenkezik, de tök jól meg lehet vele beszélni a dolgokat. 

Ezzel a lendülettel bele is csúsztunk a MIÉRT? korszakba. Én egy nagyon türelmes ember vagyok, de azért az, hogy tényleg, mindent, mindent meg kell indokolni, az nagyon kemény, bármit válaszolsz, arra is rákérdez, hogy de az miért van úgy. Nyilván nem kell tudományosan megválaszolni, hogy miért süt a nap, miért kell megtankolni az autót, vagy miért szereti ő a túrós táskát, de a nap nagy része így is azzal megy el, hogy az ő kis érdeklődését próbálom, próbáljuk kielégíteni.