beach girl, zen girl

Amióta hazajöttünk a Balatonról, valami megmagyarázhatatlan nyugalom és kiegyensúlyozottság, kicsit ilyen boldogság-szerű elégedettség van rajtam. Pedig nem volt egy tökéletes nyaralás, én túl introvertált vagyok az állandó (nem belső körös) társasághoz, hogy mindig beszélgetnem kelljen, Dani is velem volt szinte folyamatosan, Barni pedig az idő nagy részében Budapesten dolgozott. De nyár van, ami nekem a természetes közegem, rengeteget strandoltunk, fürödtünk, este sétáltunk, aztán mikor felvittem Danit fürödni, már én is elbúcsúztam mindenkitől és lefeküdtem olvasni/filmezni/aludni, mikor ő elaludt. Szóval azt hiszem, nekem ennyi kell, 10 nap vízpart. Teljesen feltöltött. 

Pedig amúgy csupa szívás az élet, mióta hazajöttünk, a hűvösvölgyi lidl parkolójában meghúzták az autóm orrát (tényleg halál az a parkoló, kicsi és szűk, nem lehet elférni, ezer ilyen meghúzásos sztorit hallottam már). De várt a nő, és az első ó baszdmeg, ne már reakció után vettem egy nagy levegőt, mondtam a nőnek, hogy semmi gáz, előfordul az ilyesmi, menjen, vásároljon (én már készen voltam, a parkoló autóm húzta meg), találkozzunk fél óra múlva Nagykovácsiban, mikor mindenki lenyugodott. Így is lett, kitöltöttük a papírokat, augusztusban pedig megcsinálják Vácon. 

Ma meg pont voltam műszakiztatni az autóm, ott meg jön a szerelő, hogy mutatna valamit az autón (itt már sejtettem, hogy nem valami szuperjó dolgot mutat majd, és hát kb teljesen szétrágta a motorháztető borítását a nyest, a lerágott anyagból pedig egy szép kis fészket rakott benne, épp hogy ő nem ült ott a csinos kis halom közepén. 

Egy csomó pénz lesz megcsináltatni a szigetelést, plusz nyestriasztót rakatni bele, mert azt mondják, hogy ha egy nyest a sajátjának tekint egy autót, akkor nincs az a spray vagy kutyaszőr, ami elűzi. Úgy tűnik, szerinte ketten használjuk az autót, remélem, a költségekbe is beszáll majd. De tényleg, csak röhögni tudok rajta, hogy látványosság lett az autóm a Suzuki szervízben, és mindenkinek volt valami nyestes sztorija. Meg persze örülök, hogy a vezetékeket nem rágta meg kissé.

Arról már nem is beszélve, hogy Barninak leáll a projekt, amin 3 hónapja dolgozik, és megint sejteni sem lehet, hogy mikor lesz újra munkája. De lássuk ennek is a csinos oldalát: többet lehetünk együtt, és még talán nyaralni is fogunk kicsit együtt, amire eddig úgy tűnt, semmi esélyünk.

De most valahogy ezeken nem bírok feszülni, nem azt az időszakomat élem, mikor bármi miatt forgolódom éjjel, hogy baszdmeg, mi lesz, hanem úgy látok minden gondot, hogy hát ilyen az élet, és tök jól van így is, tudok röhögni magamon. Jó lenne ezt a zen hozzáállást megtartani, mert amúgy normál esetben remekül tudok szorongni kb bármin.