we love you, Banjole

Barni munkájában nekem az a legnehezebb, hogy nem lehet előre tervezni. Mesélte, hogy volt olyan régebben, hogy pont kint dolgozott a reptéren, és látta felszállni azt a repülőt, amire amúgy volt jegye és rajta ültek a haverjai is, csak nem tudott vele elmenni, mert épp úgy alakult a munkája. Így aztán esélyem sincs nyaralást foglalni előre, jó áron. Tavaly amúgy nem is voltunk sehol, mondjuk pont pénzünk sem volt, mert minden fillérünket elköltöttük a lakásra meg a felújításra.

Na de idén megint úgy tűnt, hogy nem tudunk nyaralni menni, vagy hát de, mehetünk a Balatonra, jobbára Danival kettesben, aztán Barni meg csatlakozik amikor tud. Úgy két hete mégis elkezdte mondogatni, hogy talán el tudna szabadulni 4-5 napra a következő héten és elgurulhatnánk hármasban Horvátországba. Hiába nyomultam, nem mert ezt mondani, hogy biztos, hogy menni fog, csak ez a talánozás ment, én meg tök szomorú voltam, mert elhúzta előttem a mézes madzagot, de szinte biztos voltam benne, hogy végül nem fog összejönni. Aztán egyik nap telefonon beszéltünk, ő bent volt az irodában, megint feljött a téma, átment az egyik feletteséhez és elkéredzkedett, ő meg simán mondta neki, hogy oké, no problemo. 

Na de long story short, foglaltam szállást kb 3 nappal az indulás előtt, és tök jót találtam szuperjó helyen és nem 70 meg 100 ezer volt éjszakánként, hanem egész oké áron volt, kicsit gyanúsnak is találtam, de tényleg hibátlan volt. Pula déli részén voltunk egy Banjole nevű faluban egy pofás kis öbölben. Nem csináltunk semmi különöset, délelőtt kimentünk valamelyik közeli, árnyékos strandra, pancsoltuk a tökéletes hőmérsékletű vízben, szendvicset és gyümölcsöt ebédeltünk a vízparton, délután vacsiztunk valahol, este meg sétáltunk, nézegettük a hajókat, éjjel meg óriásiakat aludtunk. Szuperjó volt, iszonyúan intenzív és fárasztó, de mégis tökéletesen ki tudtunk kapcsolni az itthoni mókuskerékből. 

Nem volt valami nagy gasztroélmény az út, pedig azt gondoltam, hogy csodálatosakat fogunk enni én meg majd két pofára tömöm magamba a halacskákat, de meglepően sok fagyasztott sültkrumpliba meg száraz csirkemellbe futottunk bele. Dani alig evett valamit, Barni csitított, hogy nyugodjak meg, negyven fok van, ő sem éhes tök jó, ha szőlőt eszik, szendvicset, fagyit meg dinnyét, így elengedtem. Egyik este Barni elvitt minket egy olyan étterembe, amilyet én csinálnék, ha éttermem lenne. Egy kicsi, családi vállakozás volt, árnyas, lugasos kertben és a teraszon elszórva asztalok. 5 fajta halétel és 5 fajta húsos fogás, 3 fajta köret, meleg, ropogós kenyér, minden friss és tökegyszerű, helyi borok, imádtam. Daninak vittünk egy kis foglalkoztató füzetet meg filceket és tök szépen elüldögélt velünk, ami jó is volt, mert a többi asztalnál is voltak gyerekek, és rájuk szólt a staff, amikor felálltak és mászkáltak a vadregényes kertben, vissza kellett ülniük az asztalokhoz. Ez mennyire szar amúgy? Ha nekem lenne ilyen éttermem, tutira csinálnék a kölyköknek egy kis sarkot, mindenfélével, amivel lefoglalhatják magukat, a gyerekes szülőknek is kijár, hogy nyugodtan megvacsorázhassanak. 

5 éjszakát voltunk, hétfőn jöttünk haza, Dani nagyon nyűgös volt visszafelé a 7 órás úton, aztán szerencsére aludt is. Kettesben Barnival szerintem egy percet sem voltunk, de tegnap elvittem Danit Vácra, és este kicsit bepótoltuk. Olyan gyönyörű Horvátország, irigylem őket a rengeteg tengerpart miatt, olyan szívesen élnék ilyen helyen, és mindez 6-7 órányira tőlünk.