you smell like gingerbread and chimney

Nagyon szeretem a finom illatokat, magamon, a pasimon, másokon, meg a lakásunkban is. Bírom ezeket a pálcikás lakásillatosítókat, de egyrészt jó drágák, másrészt nehéz igazán jót találni, ami nem olyan, mint egy wc illatosító. Amikor ide költöztünk, a Zara Home-ban találtam egyet, ami csodálatos és vissza-visszatérek hozzá. Nagyon finom, kicsit egzotikus, mély zöld illat, mindig mindenki megkérdezi, hogy mi ez a finom illat és honnan lehet beszerezni, még a pasik is. Ez az: 

Idén vettem még egyet, a bazsalikomot tettem a felső szintre a könyvespolcra, a nappaliba pedig a Gingerbread került, ami egy nagyon jól eltalált, édes, kicsit citrusos, édes, mesebeli illat, a Harry Potterből képzelnék így el egy cukrászdát:

És az a durva, hogy olyan jó illatok voltak még egy csomót tudtam volna venni. Isteniek mind. Mutatom (Dolly, figyelj!):

 

És a kedvencem, kémény-illat, ISTENI, nem konkrétan füst illatot, hanem egy téli, havas esti kisvárosi utcán sült gesztenye evés-illatot képzeljetek el, miközben füstölnek a kémények, ez is ilyen mesebeli, Harry Potteres nekem:

ITT találtok mindent.

kedves kis barátaim ❤️

És az is milyen jó abban, hogy napokig nem volt internetem, hogy holnap nem győzöm majd elolvasni a rengeteg bejegyzést, amiket szorgosan gyártottatok az elmúlt napokban -milyen jó, hogy még mindig ennyien itt vagytok. ❤️ Én meg igyekszem szépen becsatlakozni. 

overthink much?

A legdurvább viszont az volt a pár napos kis elvonulás alatt, hogy én olyan szintű szorongásrohamokat kaptam, amilyet szerintem még sosem. Cickafark blogger, vagyis Anna mesélte a múltkor, hogy digitális detoxot tartott, és hogy durva szorongás lett az eredménye - nekem ez annyira fura volt, hogy de hát hogy függ össze a kettő - erre most én is megtapasztaltam. Órákig voltam ébren éjjel agyalva a világ dolgain (meg a sajátjaimon persze), kezdve azzal, hogy majd biztosan most szakad le valamelyik agancsos szarvaskoponya, felnyársalva valamelyikünket, és végül annyira behúztam magam a mindent túlgondolásba, hogy nem értettem, hogy hogy tud egyáltalán bárki aludni, amikor az történik a világban/Magyarországon stb, ami. Szörnyű volt, szerintem még sosem volt ilyen élményem. 

Ráadásul meglátogatott minket Barninak egy főiskolai barátja, akit nagyon szeretek én is, és mesélte, hogy 40 éves elmúlt és nem bírja elhinni, hogy egyedül van, és hogy neki sosem lesz gyereke, családja. Mesélt a szüleiről, hogy az apukája egész életében alkoholista volt (de pár éve teljesen tiszta), hogy milyen borzalmas volt a gyerekkora így, és hogy sok dolgot erre vezet vissza - hiába jár hosszú évek óta pszichológushoz, szed gyógyszert, hogy ne legyen depressziós, sosem tud igazán jól lenni. 

Meg volt a gimiben egy kolléganőm, egy azóta nyugdíjas, stílusos, gyönyörű, okos, minden fontos ügy mellé kiálló nő, akinek most meghalt a harmincas lánya. Bele sem bírok gondolni, mi történhetett, és hogy hogyan megy tovább ilyenkor az ember. 

És helyettük is szorongtam éjszakánként, hogy micsoda sorsok, életek - remélem, legalább ők tudtak aludni. Végül elővettem a telefonom mégis és Two Dots-t játszottam rajta, amit évek óta nem, és az segített annyira kikapcsolni az agyam, hogy el tudtam aludni. Mennyire lehetek függő? 

Továbbra is durva refluxom van és ég a gyomrom nagyon, nyilván ez is összefügg az agyalással, nagyon át kell gondolnom az étkezésem (meg a plusz 6 kilót rajtam), le kell csatlakoznom a kajákkal a fiúkról. Csodálatos volt hazaérkezni, kipakolni, ittam egy csomó gyógyteát és azonnal kisimultam - remélem, aludni is jól fogok. 

Jaaa, és ami még szerintem összefügg a szorongással: a Breaking Bad-et nézzük, ami borzalmas, simán el tudom képzelni, hogy átragad rám a sok szar, ami velük történik. Mondjuk gondolhatnám azt is, hogy ehhez képest nekem mennyire nincsenek problémáim, nem?

Voltunk a Balatonnál is egyik nap, ott mondjuk nem szorongtam 

❤️

a few days OFF

A Bakonyban töltöttünk két napot a vadászházban. Ez egy nagyon fapados kis lak az erdő közepén, de van fürdőszoba, icipici, mindennel felszerelt konyha, cserépkályha, meg az egész apró lakóhelyhez képest hatalmas üvegablakok az őszi lombokra - mindez az erdő közepén. Térerő az nincs semmi, ami nagyon meghatározza az itt töltött időt, hiszen max fényképezni érdemes elővenni a telefont. És talán ez a legjobb ebben a helyben,  meg a forró cserépkályha előtt üldögélés a fotelban. Mondjuk így nem is tudtam kitenni a posztokat, de ennél nagyobb baj ne legyen. 

Mesebeli kirándulásokat lehet tenni  lehet minden irányban. Van a közelben egy hely, ahogy kiér az ember az erdőből, végtelen szántóföldeket és mezőket lehet látni, ameddig a szem ellát. Eddig mindig láttunk szarvasokat és őzeket, ami nem csak Daninak hatalmas élmény, hanem nekünk is. Fel szoktunk mászni a magaslesekre, én meg nagy csokor mezei virágot szedek mindig, megmásszuk a szalmabálákat, nagyon jól ki tudunk kapcsolni. 

Nekem mindig rengeteg készülődést jelent, ha jövünk, hogy hozzunk elég kaját, hogy ne itt kelljen főzni, és persze itt se bolt, se étterem nincs, Várpalota van a legközelebb, oda kell beautózni, ha bármi kell. Még otthon csináltam vadast életemben másodszor, de az első olyan régen történt, hogy nem is emlékszem, hogy sikerült. Ez most finom lett, megint azt csináltam, hogy összefésültem 3 receptet meg Anyu tanácsait, és végül kuktában főztem, mert úgy 3 óra helyett 45 perc alatt készült el. 

Ez egyébként Barni öccsének a birodalma, ő a vadász (meg ugye az apósom is vadászott), elég nagy kosz van és borzasztóan zsúfolt az egész, mert a családban mindig az van, hogy ha valami már nem kell, akkor “vigyük le a vadászházba”, aminek meg is látszik az eredménye. Meg hát a falat trófeák borítják, amitől engem a hideg ráz, de egyrészt ez egy vadászház, mit várok, másrészt én is marhából főztem vadast, nem karfiolból, nem akarok álszent lenni. De hát mégis, elképesztő számomra, hogy vannak emberek, akiknek az a hobbijuk, hogy állatokat ölnek. Amikor itt vagyunk (nagyon ritkán, nyáron voltunk itt utoljára Barni anyukájával) mindig előtör belőlem az inger, hogy egy durvát takarítsak és hazavigyek mindent kimosni, de igazság szerint semmi értelme nem lenne, mert ennek a helynek az a funkciója, hogy vadászatkor legyen hol aludni, és eszerint is lenne legközelebbre megint jól lelakva, hiába mélytakarítanám meg csinosítgatnám. 

Danit végig kellett szórakoztatni, olvastunk, rajzoltunk, legóztunk stb vele felváltva, ráadásul rosszul is aludtunk mindketten, mert az ágyak nyilván nem valami kényelmesek, figyelni kell a cserépkályhára, meg fura kis hangok vannak, mintha a szúk sikítoznának a ruhásszekrényben, szóval nem annyira tudtuk kipihenni magunkat, de jó volt kicsit kiszakadni a civilizációból. Majd akkor szeretnék jönni megint, amikor esik a hó, nagyon vágyom rá, hogy onnan, a forró cserépkályha mellől nézhessem, ahogy hullik a hó, hogy kiránduljunk a téli erdőben és hóembert építsünk az ablak elé.