Bezzeg

Ezt ma kaptam, és ezek nem jó hírek... De ezek szerint tud róla, hogy küldtünk, küldtetek pénzt és biztosan nagyon jólesik neki, hogy tudja, gondolunk rá, nincsen egyedül a bajban, és legalább emiatt nem kell (annyira) aggódnia. Köszönöm, hogy így összefogtatok! Én időnként érzek utálkozást, gonoszkodást a blogger szférában, és nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy ha kell, azért össze tudunk állni. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb az üzeneteinket is megkapja - most, mivel mozgásképtelen a keze, nem tudja használni a telefonját sem. 

Köszi mindenkinek nagyon! ❤️

such a perfect day

Mivel én nem dolgozom, Barni meg sokszor hétvégén is, időnként fogalmam sincs, hogy milyen nap van. A hétfőt még szoktam tudni, mert hétfőn mindig kicsit lájtosabb napot tartok magunknak, nem szervezem túl, és kicsit szomorkodom-ácsingózom Barni után, meg a vasárnapot, mert vasárnap délután a város meghal egy kicsit (ahogy Zorán énekli, nagyon szeretem azt a számot), meg én egész nap úgy nézek ki, mint aki akkor kelt ki az ágyból, és még nem itta meg az első kávéját, és bármit csinálok, ezen nem tudok változtatni, nem tudm, miért van ez. Ezt most azért mesélem, mert ahogy visszanézek, fogalmam sincs, hogy melyik nap történtek velünk a dolgok, amiket el akarok mesélni. 

A lényeg, hogy volt itt nálunk Marcipán. Barni is nagyon örült, hogy jön, mert volt kedve találkozni valamelyik barijával (aki pont osztálytársa volt Marcipánnak áltiban, milyen kicsi a világ), de mindig bűntudata van, hogy minket egyedül hagy itthon. Szóval ő is elment meginni két sört, mi meg itthon bandáztunk Danival. Én úgy voltam vele, hogy ez a kis baba ilyenkor délután szépen önállóan szokott játszogatni a labdáival meg a játékaival, rendszerint tojik a fejemre, mi meg közben majd Marcipánnal iszunk egy pohár bort, rendelünk kaját, meg beszélgetünk. Természetesen azonnal bilibe lógott a kezem, mert ahogy megneszelte, hogy vendégünk van, Dani azonnal úgy döntött, hogy őt ma szórakoztatni kell, és nélküle mi ne csináljunk semmit. Úgyhogy mindent úgy kellett csinálni, hogy közben a Babuci is jól érezze magát - én tudom, hogy a nagyobb gyerekeket vendégség, vagy nagy beszélgetések esetén képtelenség lerázni, és a legkomolyabb performanszokat épp olyankor tolják, de hogy egy majdnem-egy-éves is ki van élezve erre, ezt nem tudtam. Na szóval nagyon érdekes volt úgy megbeszélni Az Élet Nagy Dolgait, hogy közben Kerekecske-Gombocskáztam, talpat csikiztem meg Kisvakondot meséltem. 7-re befutott Barni is, megfürdettük Danit, letettük, rendeltünk pizzát, ami 90 (!) perc alatt ért ide jéghidegen, újrasütöttem, és néhány limoncello mellé elpusztítottuk. És végre zavartalanul tudtunk beszélgetni és iszogatni az erkélyen.

Ja, és kaptam Marcipántól színes maszkokat, amiket lelkesen passzintok a ruhámmal: 

thingz milonka likes

Annyi minden kavarog bennem, egy csomó olyan dolog, ami nem biztos, hogy megér egy-egy külön posztot, de azért szívesen elmesélem. 

• megkönnyebbültem: ma megkaptam a második oltást. Felkeltünk korán, 8 előtt leadtam Danit a nagymamájának, negyed óra múlva pedig már be is oltottak, senki nem volt előttem. Eddig semmi mellékhatás, már azon kívül, hogy fáj a karom, meglátjuk, mit hoz az éjszaka. Ma beszéltem anyuval, és a tesómat, meg a sógornőmet is beoltották: nagyon megkönnyebbültem, hogy mindenki megkapta a családból, úgy örülök.
• nem értem: a múlt héten elmentem fodrászhoz (ugyanazon a napon, mint Cicza és Pillanat bloggerek, és nem is beszéltünk össze), és tök határozottan mondtam Gergőnek, hogy meg akarom növeszteni a hajam, elöl viszont vágjon rövidebb tincseket az arcom körül, nem frufrut, de hogy legyen kicsit kerete az arcomnak. Semmilyen kétségem nem volt. Aztán hazajöttem, és azóta is teljesen ki vagyok akadva, hogy ezt hogy gondoltam? Miért? Néhány random, rövidebb tincs lóg az arcom körül, kiesnek a fülem mögül, semmit nem lehet velük kezdeni, sehogy sem áll. Sírok. 
• nagyon finom: az aldiban 2000 ft egy üveg limoncello. A mélyhűtőben kell tárolni, hogy igazán fagyos és sűrű legyen, iszonyúan finom. Kértek?
• szuperzöld: tegnap Barni már kora délután hazaért és elvitt minket a gyerekorvoshoz, ő is bejöhetett velünk, ami szintén nagyon Covid-előtti hangulatú volt. Utána vettünk egy epres frappét a Starbucksban, majd letelepedtünk a Mechwarton a fűre a parkban - teljesen fel van újítva az egész, van két menő játszó, edző-pálya (vagy mi), közösségi kertek, meg olyan csodálatosan puha, zöld fű, hogy azt hiszed, hogy erre tuti nem lehet rálépni, és aztán meglátod, hogy ki van írva, hogy gyere, ülj le a fűre, és egyél egy fagyit, hagyd kint egy kicsit a valóságot. Nem tudom, mit szívott, aki ezt megfogalmazta, de én is kérek, nagyon bejön az üzenet. Dani mondjuk nem érti a fű koncepcióját, retteg tőle (meg a lufiktól is), ő egyelőre marad a pokrócnál (ami szerencsére mindig van nálam), de nekünk nagyon bejött az új Mechwart. Meg a fű.
• perfect Wednesday: mára semmit nem terveztem az oltáson kívül. Nagyon jó napunk volt, semmi különös, de mégis. Barni hazaért hamar (ahogy írtam, már sokkal lazább a munkája), rendeltünk ebédet, aztán mondta, hogy tudna egyet aludni, nagyon korán kelt. Mondom óóó, semmi akadálya, és már bújtam is be az ágyba a kisbabával. Több, mint két órát aludtunk mindhárman, annyira jólesett. Az elmúlt napokban én találkoztam egy csomó mindenkivel, ma pedig Barni ment el vacsorázni a fiúkkal Wang mesterhez. Nekik van egy hatosfogatuk, és sajnos nagyon megtépázta a barátságukat a karantén, meg az, hogy mindenki nagyon más élethelyzetben van: van, akinek már nagy gyerekei vannak, megfáradt kapcsolata, életközépi válsága, válik, új kapcsolata van a válás után stb, és akkor ott van Barni, kiegyensúlyozottan, aránylag friss kapcsolattal, egy 10 hónapos, nagyon várt kisbabával. Egy barátja van, aki hasonlóan jól van, mint ő. Remélem, hogy mindannyian vissza fognak találni egymáshoz.  

Meg Bezzegről akartam mesélni még egy kicsit. Ma megint ráírtam a tesójára, hogy hogy vannak, van-e újság, szokta mondani, hogy nyugodtan keressem. Már a múltkor mesélte, hogy Bezzeg covid osztályra került, mert kontakt személy lett, és pozitív lett a tesztje is. Onnan szerencsére kikerült, és jól van ilyen szempontból. Bezzeg tesója nem nagyon beszédes, kedvesen válaszolgat a kérdéseimre, de magától nagyon keveset mesél - na és ma azt írta, hogy képzeljem, Bezzegnek nagyon sokat javult a beszéde, és már kicsit tudja mozgatni a fejét. Én ezen meghökkentem, mert nem tudtam, hogy ilyen nagy a baj, én azt hittem, hogy csak a karját nem tudja használni, de szó szót követett, és kiderült, hogy teljesen lebénult, és egyelőre nem nagyon van javulás. Az első stroke után írt még a blogjába, amit ti is olvashattatok, de utána volt még további (talán több is?), ami után sokkal rosszabb állapotba került, meg is műtötték. Ha jól értem, aggódnak, hogy lesz még további stroke, mert hogy nem nagyon tudják, mitől voltak, ezért nem engedik haza, vizsgálják. Tudom, nagyon rossz hírek ezek, főleg, hogy ilyen sok idő eltelt már, de drukkoljunk neki együtt, és megint kérem, hogy ha van köztetek olyan, aki megteheti, hogy anyagilag segít neki, hogy kicsit nyugodtabban tudjon gyógyulni, az küldjön neki újra, én nagyon köszönöm. 

itt a nyár

Csütörtök este Vácon aludtunk, én már reggel lementem Danival, Barni este jött utánunk. Nagyon szeretek mostanában elautózni Vácra, mert végig mindenütt repceföldek vannak, és annyira gyönyörű így az út, kifejezetten nehéz a vezetésre koncentrálnom közben. Május végéig kell kiürítenünk a váci házat, és mondtam Barninak, hogy nem akarom ezt az utolsó pillanatra hagyni, legyünk túl rajta, hogy ha esetleg kell második kör, vagy marad még valami, akkor legyen még elég időnk elintézni. Ő pedig nem totojázott, kérdezte, hogy jó-e nekünk most pénteken, mert van rá embere, és persze jó volt. Úgyhogy péntek este korán odamentek Apuval, és nem hazudok, két óra alatt teljesen üresre kipakolt(att)ák a kis csapattal a házat, egy élet lenyomatát. Én nem akartam ott lenni, mert úgy éreztem, hogy ez lesz az egész folyamatnak a legszomorúbb része, és biztos vagyok benne, hogy Apunak is nehéz volt, de túl vagyunk rajta, üres a ház, lassan új gazdája lesz. 

Utána elmentünk a bátyámékhoz, nagyon régen láttuk őket. Mikor kinyitotta a tesóm a kaput, kérdeztem tőle, hogy vegyünk fel maszkot? Mire mondta, hogy miattunk ne, mi be vagyunk oltva. Anyuékat is most öleltük meg először tavaly március óta. Közben persze nehéz teljesen nyugodtnak lenni, de az, hogy szépen, lassan a családomat is visszakapom, az nagyon jó érzés. 

Szombaton meg a lakást prezentáltuk, voltam piacozni (spárga szezon!!!), este pedig Marcipánördöggel teraszoztunk egy kicsit. Nagyon fura volt, mert csodálatosan meleg idő volt, és mikor 5-kor leültünk, még kellemes idő volt, de aztán úgy fél 7 körül egyszerűen vacogni kezdtünk, nem segített sem kabát, sem pokróc. Kicsit aggódtam is, hogy megfáztunk, otthon gyorsan beálltam egy hosszú, forró zuhany alá, az nagyon-nagyon jólesett. 

Vasárnap délelőtt pedig dolgozott Barni, úgyhogy miután Dani felébredt a délelőtti alvásából, Marcipánnal átsétáltunk a Margit hídon, péksütiztünk egyet, megnéztük az Országház környékét, és még az Aldiban is tartottunk egy mini-bevásárlást. Eredetileg az Artizánba akartunk menni, de mire odaértünk, bezárt. Így egy másik, radom az utunkba eső pékség elé ültünk le, én vaníliás bucit ettem Danival felesben, annyira finom volt, hogy hoztam haza még kettőt, egyet Barninak, egyet pedig magunknak uzsira. Mintha diós is lett volna kicsit, és a cukorral megkaramellizálódott a külsején, fú, most is összefut a nyál a számban, ahogy eszembe jut. 

Délután pedig Barni öccsénél voltunk, aki most nagyon lelkes és boldog az új barátnőjével, akit próbál integrálni a társaságba, így sütögetett kicsit nekünk, meg néhány kollégájuknak. Nem akartam Danival sokáig maradni, gondoltam, mi majd jelképesen megjelenünk, aztán otthagyom Barnit, hadd barátkozzon, de aztán nagyon sokáig készült a kaja, Dani jól érezte magát, mi meg jót beszélgettünk, úgyhogy 6 körül jöttünk el, Barni 8-ig maradt. 

Kicsit olyan volt ez a hétvége, mint régen, nem tudom, mikor történt velem utoljára ennyi minden 3 nap alatt. Teljesen feltöltődve indult a hétfőm, ráadásul a héten minden napra van valami terv, ami megint nagyon jó érzés - bár nem mind mulatság, ma például dokihoz vittük Danit, holnap pedig én kapom meg a második oltást. Mindenesetre soha rosszabb időszakot. 

francziska Olíviával

ma a doktornénitől hazafelé elindítottuk az epres frapuccino szezont, ezen elolvadtam. 

az erkélyünk legújabb dísze, B kollégájától kaptuk. annyira örültem neki!
állítólag teremni is fog. rajtam nem múlik, össze-vissza dédelgetem.

friends are back

Képzeljétek, ma Mia bloggerrel vacsoráztam. Mikor megérkeztünk az étteremhez, 20 fok volt és sütött a nap, 2 perc múlva viszont beborult és hideg szél kezdett fújni, úgyhogy inkább beültünk a belső részre, majd amikor 2 órával később kijöttünk, esett, kb 5 fok volt, és tövestül csavarta ki a fákat a szél (jó, ezt nem, de majdnem). Úgyhogy én hivatalosan is elkezdtem azon dolgozni, hogy újra legyen szociális életem, hogy újra jókat beszélgessek a barátaimmal, és hogy történjenek dolgok - merthogy már egy éve nem történik semmi velünk, észrevettétek? 

Megtelt a telefonom memóriája teljesen, és már két napja azon dolgozom, hogy feldolgozzam az elmúlt 3 év telefonos fotóit, töröljem, ami nem kell, és szépen elraktározzam valami biztos helyre a gyöngyszemeket - fú, nagyon utálom ilyenkor az Apple-t, elképesztő, hogy mennyire nem felhasználóbarát. Na de belefutottam az épp 3 évvel ezelőtti képeinkbe: 2018 május 5-én Olív, Juc, Pilla, Annalight és én a hajón voltunk Lick the Click-en, mojitoztunk, táncoltunk és hamburgert ettünk. Mutattam ma nekik, és kicsit beszélgettünk arról, hogy mindenkivel mennyi minden történt akkoriban, rossz dolgok is persze, de jöttünk-mentünk, találkoztunk mindenkivel, bulikba meg dolgozni jártunk, ahogy Annalight fogalmazott ma: nem ugyanabban a székben ültem egyfolytában. Jaj, nem akarok a pandémián vekengni megint, de tényleg, szürreális látni azokat a boldog, bulizós fotókat. 

Na de a lényeg, hogy nagyon jót ettünk és beszélgettünk Miával (aki mesélte, hogy annyira régen járt már bárhol, hogy mielőtt elindult, megkérdezte a pasiját, hogy szoktunk borravalót adni, vagy hogy is volt ez régen? :D), és már a vacsi és a kimenőm vége felé jártunk, mikor Barni rámírt, hogy Dani már alszik. Még sosem hozta le az estét úgy, hogy nem voltam ott, vagy hogy ne én altattam volna legalább részben, és egyszerűen csordultig lett a szívem, ahogy ezt a sort olvastam - úgy örülök, és Barni is nagyon boldog. Mérföldkőnek ez mindhármunk számára, én azt szeretném, ha mindent meg tudnának csinálni nélkülem is, és az altatás talán a legérzékenyebb pont volt eddig. Nagyon jó érzés volt hazaérni és látni, ahogy Baba Úr békésen szuszog a frissen felhúzott, nagyfiús ágyneműjében (le kellett cserélni a régit, mert már egyfolytában kilógott alóla minden irányban). Mondjuk az, hogy most alszik, nem jelenti azt, hogy éjjel nem kell majd kelni hozzá, úgyhogy én gyorsan le is fekszem aludni. 

                                                            

hétvége

Barni meg szokta kérdezni, hogy mit szeretnék csinálni hétvégén - igazából legtöbbször van már egy csomó programunk, csak tudni akarja, hogy kell-e még bepréselnünk közéjük bármi mást. Mondtam, hogy lenne valami: nagyon szeretnék valami napsütéses teraszon ebédelni vele. Szombaton délelőtt mutogattuk a lakást, Dani a nagyszülőknél volt, mi pedig pont délben beültünk a Pata Negrába, ami konkrétan 2 perc sétára van tőlünk, és a második randinkon is ott vacsoráztunk, szóval gyengéd érzelmeket táplálunk felé. Nyári meleg volt, sütött a nap, én egy aperol spritz-cel nyitottam, és az első 10 percben nem lehetett letörölni a vigyort az arcomról, olyan hangulata volt a hosszú bezártság után ott ülni a picike asztalnál ketten, felszabadultan beszélgetni és elvonatkoztatni a mindennapjainktól. Én általában nem rajongok a tapas-os helyekért, de most annyira jó kombinációkat sikerült választani, isteni finom volt minden. 

Amúgy meg... Barni itthon volt, jöttünk mentünk, nagyokat aludtunk hármasban, finomakat ettünk, ma pedig kaptam virágot a fiúktól. Nagyon-nagyon jó volt. 

a laki

Már áruljuk a lakást. Ahhoz képest, hogy most nyomatékosan beleírtam, hogy ne hívjanak ingatlanosok, rengeteg ilyen hívást kaptam, de most már kedvesen, de határozottan lerázom őket. Még olyan is volt, hogy valakivel megbeszéltem, hogy eljön szombaton megnézni a lakást, majd miután leraktuk, gyanús lett egy mondata, hogy pont ilyen lakást keres, visszahívtam, és tényleg ingatlanos volt. Pont ilyet keresett, csak nem magának, mondjuk miért nem mondja, egy ponton úgyis kiderül, nem? Viszont általában fiatal lányok érdeklődnek és jönnek megnézni (majd hétvégén), úgy örülnék, ha nem valami gazdag befektető venné meg, hanem olyan valaki, akinek legalább annyi örömöt szerez majd, mint nekünk. 

És ezzel a lendülettel magunknak is elkezdtem lakásokat nézegetni. 

Kisnyuszi cukiskodik

Ezt a két könyvet kaptuk Andristól:

Mindkettő kemény kartonlapos könyv és kicsit interaktív, segíteni kell például elaltatni a kisnyuszit, meg kell simogatni a hátát, rá kell adni a pizsóját, betakargatni, megvakargatni a fülét, jó éjt puszit adni neki, lekapcsolni a villanyt stb... Nagyon cuki. Ezt az alvósat ma végig is néztük elalvás előtt, és nagyon tetszett neki, még puszit is adott neki. Annyira cuki kisnyuszi ő is, én pedig annyira élvezem ezeket a közös cukulásokat. 

good day, sunshine

Nagyon jó napunk volt, nem tudom, ez összefügg-e azzal, hogy megint kutyaszarba léptem, igazán szerencsés vagyok. Nem tudok elképzelni annál undorítóbbat, mint hogy letakarítsam a cipőm talpáról, ráadásul ez rendkívül gyakran megesik velem, gondolom, nem nézek a lábam elé, mea culpa. Mindenesetre őszintén remélem, hogy van a pokolnak egy külön kis bugyra fenntartva azoknak, akik nem takarítják el a kutyájuk után a cuccot. 

Ahh, pedig nem is akartam panaszkodni. Kitakarítottam ma a lakást és az erkélyt is, D ügynök negyed 8 óta alszik, nyitva van az erkélyajtó és finom, langyos, tavaszi eső illat jön be rajta, jó most itt lazulni. Egyedül vagyok, Barni majd úgy két óra múlva jön, de ez nem újdonság. Jövő héttől már lazább lesz a munkája, nagyon várom, de most kicsit ebbe is beletörődtem, hogy vannak ilyen időszakaink. Az mondjuk rossz, hogy Danival keveset látják egymást. Ő meg olyan szépen eljátszik egyedül napközben ha dolgom van, jön-megy a lakásban, kergeti a labdáját, olvasgat, pakolja a kis cuccait. Most, hogy tágasabb lett a laki, még jobban átlátja, látszik, hogy tök nyugodt, tudja, hogy hol vagyok, én meg időnként jövök és megsimogatom vagy megpuszilgatom, ha pedig elunja magát és szól, akkor mondom, hogy JÖVÖK, és jövök is, és akkor labdázunk, vagy megnézzük a villamosokat az erkélyen, vagy összebújunk kicsit. Egyébként mostmár akkor sem muszáj beraknom az ágyába, ha mondjuk elmegyek zuhanyozni, vagy leviszem a szemetet, nagyon jó érzés, hogy biztonságban tudhatom, és nem kell aggódnom miatta. 

Reggel írt Andris, Barni barátja, hogy itt vannak a játszón a kislányával, várják, hogy kinyisson a Pagony, van-e kedvünk csatlakozni. Én még pizsamában reggelizgettem épp, de gyorsan összekaptuk magunkat, le is zuhanyoztam, és negyed óra múlva már a homokozó szélén ücsörögtünk velük mi is. A Pagonyban én is akartam venni Daninak két könyvet, de Andris aztán nem engedte, hogy kifizessem, hogy ez az ő ajándékuk. Dani szokott tőlük ajándékot kapni, mindig szuper dolgokat, például tőlük kapta az első labdáját, ami a labdamániáját elindította. Sétáltunk még egyet, vettünk a Kolosyn kiflit, aztán mi hazajöttünk, hogy Dani aludjon. Annyira kedvesek, tényleg, hogy eszükbe jutok, de kétségbeejtő, hogy a pasim barátaival sokkal több időt töltök, mint a sajátjaimmal. Nyilván tudom, hogy az enyémek hétközben dolgoznak, de azért annyira örülnék, ha ők is bejelentkeznének időnként, hogy sétáljunk, vagy igyunk egy kávét, és nem nekem kellene zaklatni mindenkit. Egyébként itt van mellettünk a Pata Negra, ők is kiraktak számtalan asztalt, és megbeszéltem Barni szüleivel, hogy ha egyik délután valamelyik barátom ráér egy kicsit mondjuk 5-től, akkor 7-ig, vagyis fürdetésig ők vigyáznak Danira, és mi beülhetünk egy bambira, meg enni valamit. Marcipánnal már meg is beszéltük, hogy csinálunk majd ilyet, mondjuk vele a Batyin toltunk olyat, hogy elvitelre vettünk inni meg enni a Coyote-ban, és a Duna-parton betoltuk, az is nagyon hangulatos volt egyébként. 

Kedden Manka vigyázott Danira kicsit. Ő még nem tömegközlekedik, így én viszem hozzá Danit, - emiatt kicsit izgultam is, mert aránylag régen nem találkoztak, meg új hely, de vittem a kis lasztiját meg a játékait, Manka meg csodálatos a gyerekekkel, szóval bizakodtam. Csak 13 percnyi autóútra lakik tőlünk Manka a pasijával, a Pasaréti térhez közel, de nekem azért megbonyolítja, hogy autóba kell ülnöm és át kell szállítanom a babát. Végül a délelőtti alvása után vettem át, kicsit maradtam, aztán bevásároltam a hűvösvölgyi lidl-ben, majd kicsit ténferegtem, mert 2 órát akartam őket hagyni bandázni, de annyi időm már nem volt, hogy mondjuk hazamenjek valamit értelmeset csinálni. Mikor megérkeztem, kicsit olyan érzésem volt, mintha Daninak csak akkor esett volna le, hogy én addig nem voltam ott, kicsit megölelgetett panaszkodva, majd ment vissza Mankához játszani. Nagyon bírják egymást, végül csak a kapuban vettem őt át újra, addig ült Manka karjában, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nekem annyira jó érzés látni, hogy ilyen nyitott, kedves és barátságos emberke ő másokkal is. Pedig ezt pár napja kaptam Katától, és hát tényleg, szegényke, fogalma sincs, valójában milyen a világ. 

same same but different

Ma pedig bejött hozzánk Anya és Apa. Akkor jártak nálunk utoljára, mikor Dani született, és először jöttek megnézni a kis pihe-puha, 3 és fél kilós babatestét (azóta eltelt 10 hónap, és már 9 kg). Apa felszerelt egy új fénycsövet a mosogató fölé, pár hete adta meg magát a régi, és nagyon hiányzott, hogy direkt fény legyen ott. Aztán bababiztossá tettük a nappalit, meg felszámoltuk a TV állványt a TV-vel, a wii-vel, a PS-sel meg a routerrel, na meg az állvány mögött lévő vezetékeket. Így teljesen máshová került a TV, meg magasabbra is, rögtön megállapítottuk, hogy el kellene forgatni a kanapét, meg kicsit átrendezni a szobát. Mondtam, hogy majd hétvégén, ha Barni itthon lesz, átrendezzük, de rögtön rávágták mindketten, hogy dehogy, csináljuk meg most. Nagyon röhögtem, én ugyanilyen vagyok, ha kitalálok valamit, azonnal kell, Barni halogatós típus, de én pl lakáspimpeléssel az ötlet megszületése után egy percet sem bírok várni. Kicsit ilyen kényszermegoldás lett, de meglepően jó, és ami a legjobb, hogy megnyílt a tér két irányba is, így Dani könnyebben tud krúzolgatni a konyha és az erkély felé is, meg nagyobb lett középen a hely. Nagyon élvezem, Barni mondjuk a fotók alapján kicsit kételkedőnek tűnt a telefonban, de hát mit várjon az ember valakitől, aki leelbaszottszabásavan-ozza a világ legszebb felsőjét. Neki is tetszeni fog egyébként, tudom, bár ő nem annyira könnyen fogadja a változást. Anyuéknak töltött paprikát főztem, iszonyúan finom lett, és az erkélyen ebédeltünk, annyira jó volt. Úgyhogy a terasz szezont ezennel megnyitottuk mi is. 

Holnap délelőtt a bébiszitter lány fog vigyázni Danira egy kicsit, és ha minden igaz, Barni is hazajön holnap este (ma megint vidéken dolgoznak/alszanak), szóval most jó napjaink vannak. A vasárnap csodás volt, végre hármasban töltöttük, annyira szép idő volt, pihentünk meg csavarogtunk, mondjuk csak itt a kerületben. 

Rossz hír viszont, hogy a hűtőnk kuka, vagy megfagynak benne a dolgok, vagy nem hűt. Azért veszítettem el tegnap a türelmem, mert valamelyik nap megfagyott benne az eper, majd lejjebb vettem a hőmérsékletet, és két nap múlva, vagyis tegnap ki kellett dobnom egy adag húst, mert megromlott. A hűtőben - kb mintha szobahőmérsékleten lett volna. A múltkor Dani előző nap készített püréje lett gyanús, megkóstoltam (szerencsére), és meg volt kicsit erjedve, még jó, hogy észrevettem. Szóval nem lehet normálisan beállítani a hőmérsékletet. Ez azért szar, mert ezek szerint SOS kellene vennünk egy hűtőt, de pár hónap múlva meg elköltözünk, és az új lakásba a váci lakásomból szeretném elvinni a hiper-szuper, amerikai stílusú side-by-side hűtőmet, ami ebben a lakásban sajnos nem fér el. És akkor most néhány hónap miatt vegyünk egy hűtőt? Meh. 

nonplusz

Én minden non+ kollekciót úgy nézek végig, hogy közben lepkék vannak a hasamban, annyira izgulok közben, hogy hátha szembe jön Az Igazi. Amit muszáj megvenni. Meglepő módon elég gyakran látok olyat, amiről elsőre meg vagyok győződve, hogy ez itt maga Milonka egyenruhája, muszáj, hogy az enyém legyen, aztán nézegetem néhány napig, hogy tényleg növelné az életminőségemet? Valóban nem tudnék nélküle élni? Ha végül nem veszem meg, gondolni fogok rá, hogy de kár? Aztán az esetek 90%-ban úgy vagyok vele, hogy meh, és kb el is felejtem. 

Az utóbbi időben nagyon sok szürkét és feketét hordok, Barni viszont mindig mondogatja, hogy milyen jól állnak nekem a színek, és amúgy tényleg, de legtöbbször mégis feketét veszek, az olyan felnőttes, letisztult és biztonságos. A mostani kollekciójukban viszont vannak nagyon szép világoskék darabok (az úgy nevezett királykék színt gyűlölöm, mondjuk az is van), és eszembe jutott, hogy tavaszra esetleg jó lenne egy ilyen színű ruha. Úgyhogy szombat reggel ráírtam Annalight-ra (aki szintén non+ rajongó), hogy mit szólna egy kis kirándulásra a non+ showroomba (a MOM Parknál rendelnek most), leadtam Danit a nagyszülőknél, felvettem Annát és már robogtunk is. Abban megegyeztünk, hogy mindketten el tudjuk képzelni, hogy az a bolt legyen a gardróbunk, de tényleg, én le vagyok nyűgözve az egyszerű szabásvonalaiktól, a puha, rugalmas anyagoktól és a minimál színektől, imádom. Meséltem már sokszor. 

Én végül egy kék felsővel jöttem haza, amit Barni úgy fogadott, hogy micsoda elbaszott szabása van, merthogy bő és asszimetrikus, de hozzá kell, hogy szokjon, mert szerintem én soha többé nem veszem le ezt a felsőt, amitől rengeteget nőtt az életminőségem. 

Egyébként nem csak a kaland, hanem Annával találkozni is elképesztően jó volt, nem emlékszem, mikor bandáztam utoljára bármelyik barátnőmmel. 

kedvesnek lenni menő

Az HBO folyamatosan adja a Trónok Harca összes részét, én meg időnként berakom a HBO-t háttérnek, míg mondjuk főzök, teregetek, takarítok vagy hajtogatok, és belenéztem néhány részbe ebből is. Azt mondjuk érzem, hogy elég hamar le kell cserélnem Bogyó és Babócára, mert ez enyhén szólva nem gyerekeknek való, de nem is ezért mesélem, hanem hogy érthetetlen, hogy mennyire népszerű volt, és hogy hogy szerettem én is. Pedig ennyi öncélú kúrást, kegyetlenkedést, kínzást, gyilkolást - ezt ki nézi, és miért? Nem tudom, hogy azért, mert megvisel, hogy amúgy is tele van a világ gyűlölködéssel, instant ítélkezéssel és gonoszkodással, vagy miért nem bírom ezt most, de tényleg, nagyon gáz. Jelenlegi kedvenc videómon (majd ha megtalálom, linkelem) az utcán random idős embereknek dicsérik meg a ruháját, a haját, a mosolyát, és mindenkinek egyből fülig szalad a szája. Alternatívaként szívesen nézem még nehéz sorsú, végül családba fogadott kiskutyák sikertörténeteit. Ja és nagyon várom a Godzilla vs. Kong című filmet, mivel számomra is érthetetlen vonzalmat érzek a nagy méretű képzeletbeli, vagy már kihalt lények iránt (I ❤️ Jurassic Park).

cruising

Ma pedig egy barátnőmmel és a kislányával találkoztam délelőtt, illetve elautóztunk Danival az utcájukba, ott leparkoltam az autót, és onnan sétáltunk a környéken. Végigcaplattunk a Napraforgó utcán, ami a pasaréti kísérleti villatelep, és ahol a meseszép bauhaus házak vannak, azt hiszem, már írtam róla. Kulka János is ott lakik, és bár nagyon szeretem őt, de tőle függetlenül is varázslatos hangulatú ez az utcácska. Elsétáltunk a Freyja-ig, ami nem rég nyílt itt Budán, és a croissant-jaikról híresek. Lehet, hogy már hallottatok róluk, Pesten, a Szövetség utcában is van üzletük, és most épp a Chez Dodoval van közös kollekciójuk (mármint sütik), merthogy a croissant-os srác meg a Dóri egy pár. Én most jártam náluk először, és bár régóta szerettem volna kipróbálni, voltak előítéleteim, mert gyanítom, hogy hamarosan hétvégente a sznob felső tízezer fogja teleparkolni a környéket, hogy aztán meginstázhassa a kecskesajtos croissant-ját és a flat white-ját, majd visszaüljön az autójába. De aztán megkóstoltam az eperkrémes croissant-t meg a presszó kávét, kicsit piknikeztünk a füvön, és igazából már értem a hájpot, és azt tervezgetem, hogy mindenkit elhozok ide, akit szeretek, csak nem autóval, és lehetőleg nem hétvégén. És ha erre jártok, akkor ti is nézzétek meg a Napraforgó utcát, meg a Freyja-t is.