2024. december 17., kedd

BOLDOG mindenképpen

Végül Barnit megműtötték tegnap, ma hazajöhetett, itt alszik mellettem a kanapén, míg én ezt a bejegyzést írom. Várni a folyosón, hogy vége legyen a műtétnek, ott ülni még sok óra után is, mikor azt mondták, hogy egy óra lesz az egész, nem tudni, hogy mi van, hol van, aggódni, a legrosszabbat elképzelni - nekem még sosem volt ilyen élményem, nagyon rossz volt. Ma délelőtt elment érte a kis barátja, Andris, és hazahozta, ebéddel vártam őket. Nagyon jó érzés volt, hogy újra itthon van, ő is elmondta sokszor, hogy mennyire jó itthon lenni. Hármasban ebédeltünk Andrissal, nagyon bensőséges, kicsit ünnepi volt. Szeretjük ezt a fiút nagyon, mindenkinek kívánok legalább egy olyan barátot, mint amilyenek ők ketten egymásnak. 

a felniket figyeld (a kis családunkat én rajzoltam megrendelésre, ő színezte)


Tudom, hogy mondtam, hogy elengedek mindenféle elvárást a karácsonnyal kapcsolatban, de olyan szinten ömlik rám mindenhonnan a tökéletes karácsony ígérete, a nyomás, hogy milyennek kell lennie, és bár ennek tudatában vagyok, mégis nyomaszt, stresszel, szorongok tőle. Ti ki tudjátok ezt kapcsolni? Hogyan kell?

mottóm, nektek is kölcsön adom

2024. december 14., szombat

itt kell élned, hogy elhidd

Megfogadtam, hogy írok másról is, de nem tudok. Tegnap volt egy hete, hogy Barninak eltört a kulcscsontja, és még nem műtötték meg, talán hétfőn. Csütörtökön reggel bevittük a kórházba, azzal, hogy megműtik. Semmi nem maradhatott nála, se pénz, se telefon, se ruha, mindent haza kellett hoznom (talán mert nem vállalják a felelősséget, ha ellopják, vagy nem tudom), egy szál alsógatyában, bekanülözve várt egész nap, majd este 8-kor mondták, hogy nem műtik meg mégsem (a műtő előteréből tolták vissza), mert 1. nincsen steril tálca az egész épületben, 2. a fém eszköz, amit be akartak rakni neki olyan szar minőségű volt, hogy a doki azt mondta, ő ezt nem teszi be. De Viktor tudott parádézni ott aznap, és ennek örömére öltönyt csináltattak a biztonsági embereknek. 

Úgyhogy megint itthon szenved, borzasztóan fáj neki,. Amúgy nem is miatta vagyok ki, mert vele majd lesz valami, és majd így vagy úgy rendbe rakják, de lent, ahol a hordágyakon a félpucér, lepedővel letakart idős nénikék várakoznak egyedül, meg a hajléktalanok, akiket nem is tolnak be a váróba, hanem kint hagyják őket a hidegben, mert ugye büdösek... És ilyenből 20-30. Tudja, sejti az ember, hogy ez van itthon, de amikor látod is ezt, azt borzalom. Szívfacsarodás. 

2024. december 12., csütörtök

aprés ski III.

Vasárnap jöttünk haza, én vezettem, kicsit több mint 4 óra volt az út. Barni kapott kint fájdalomcsillapítót, de így is nagyon rosszul viselte az utazást szegény. Hétfőn délután jutottunk el dokihoz, magán úton, újabb röntgen, ott mondták neki, hogy annyira összecsúszott a törött csont, hogy meg kell műteni, két nap múlva, szerdán meg is lehet a műtét. Még jó, hogy ott ültem mellette, és böködtem, hogy kérdezzen már rá az anyagiakra, mert ő az a típus, aki csak utólag szembesült volna a számlával, ami másfél millió forintról szólt volna. Körbetelefonáltunk és futottunk még néhány kört, és végül holnap megműtik őt egy állami kórházban, TB-re, már nagyon várja, legalábbis azt, hogy túl legyen rajta és rálépjen a gyógyulás útjára. 

Én meg azt hittem, hogy hazajövünk, Dani megy oviba és így Barni tud pihenni én meg intézni a dolgaimat, de kiderült, hogy az egész ovit elsöpörte a fosós-hányós vírus, szinte kivétel nélkül mindenki elkapja, aki jár, és a szülőket, sőt, az óvónőket is ledönti. Barni közölte, hogy egy fosás-hányás őt most megölné, így nem vittük oviba Danit, egész héten itt volt velünk. Barni nyilván nem tudott vele játszani, az életéért küzd, szóval az idő 90%-ában én próbáltam lekötni. 

Nem ez életünk legkönnyebb időszaka, de hát ez van. Annak örülök, hogy nyugis karácsonyunk lesz, bár tudom, hogy szinte minden rám marad majd, de legalább Barni rá lesz kényszerítve, hogy kipihenje magát. Az a tervem, hogy kérek segítséget a nehezebb dolgokban, tojok majd mindenféle felénk támasztott elvárásra, és úgy lesz, ahogy nekünk jó. 

2024. december 11., szerda

aprés ski II.

Csütörtökön reggel már tudtuk, hogy Lulu, Dani kis barátnője olyan beteg lett (tüdőgyuszi), hogy nem tud jönni síelni velünk sem ő, sem az anyukája. Végül, hogy ne vesszen el az összes befizetett pénz, az apukája és a nővére jött el csúszni. Hó útközben nem volt semmi, így aggódtam is, hogy mi lesz így, de a pályák havasak voltak. Jót vacsiztunk, aludtunk egy nagyot, reggel megszereztük a bérelt cuccokat és kimentünk a hóra. Danival együtt be voltunk iratkozva a saját kis tanfolyamainkra, és lelkesen, jó hangulatban csúsztunk, Dani a kis törpék között, én meg 4 másik lánnyal, Barni elment csúszni Lulu apukájával meg a lányával. Nekem gyorsan visszajött minden és nagyon élveztem az egészet, ráadásul elkezdett zuhogni a hó és gyönyörű volt minden, a hegyek, a hütte, a felvonók, a ski in ski out szállodánk, igazi Last Christmas hangulatom volt. 11-kor volt vége mindkettőnk tanfolyamának, megbeszéltük, hogy Barni addigra visszajön, hogy átvegye Danit, hogy én még síelhessek kicsit szabadon. 

Nem jött oda 11-re, ami nekem nagyon rosszul esett, mert ő szuperjól snowboardozik és szokott is, és ez most tényleg arról szólt volna, hogy Dani és én is megtanuljunk. Összeszedtem Danit, ekkorra elfáradt, fázott és nyűgös volt, levettük a cuccainkat és visszamentünk a szobába, közben próbáltam hívni Barnit de nem vette fel, majd felvette de nem hallott, majd küldött üzenetet, hogy a hüttében van. Ekkor már majdnem felrobbantam dühömben, hogy kösz baszdmeg, ráadásul ő sosem késik sehonnan, mindig lehet rá számítani, bezzeg most, mikor kicsit jól érezhetném magam, nem volt ott, amikor megbeszéltük, szóval vérig voltam sértődve. Visszahívott, mondta, hogy a hüttében ül, és azért nem jött oda, mert elesett. Én ekkor még nem gondoltam semmi komolyra.

Megjelent fél óra múlva, és tényleg elesett, méghozzá úgy, hogy ordított a fájdalomtól minden mozdulatra, úgyhogy elég hamar arra kellett tippelnünk, hogy eltört a kulcscsontja. Bennem váltakozva hullámzott a düh, az aggódás és a megoldásra való törekvés, hogy most valamit csinálni kell. Danit átvették tőlünk a szervezők, és fél óra múlva már a kocsiban ültünk a kórház felé csúszkálva a hegyi szerpentineken a zuhogó hóesésben - nagyon ellentmondásos élmény volt a csodálatos alpesi tájban autózni a vacogó, fájdalomtól nyögdécselő Barnival, miközben vissza kellett fognom magam, hogy ne rakjak be valami hangulatos karácsonyi playlistet. 

Nagyon jól jött a bajban mindig előkerülő nyugodtságom, hidegvérem és józan eszem, mert kb magán kívül volt a fájdalomtól. Terelgettem és intéztem mindent, megröntgenezték, kapott egy rögzítőt és elengedték - csúnyán eltört a kulcscsontja, szerencsére volt biztosításunk, bár azt mondták, az alapellátás uniós állampolgárként alap jogon jár nekünk. Végül nem hajlandó azonnal hazajönni, nagyon nagy bűntudata volt, hogy elhozott minket és így tönkretette az utazást, hiába ellenkeztem, végül maradtunk még két napot, ő nyögdécselt az ágyban, mi meg Danival síeltünk. Voltak szép pillanatok, Danival ülni a felvonón, síelni a szép tájban, nézni a naplementét a hegy tetejéről, látni, ahogy cukin tanul síelni és táncolni vele a hütte előtt a hóban a retro slágerekre - ezek olyan első élmények volt, amiket sosem fogok elfelejteni, de közben meg borzasztó volt látni, hogy Barni szenved, meg aggódni, hogy mi lesz most. 

Egyik este elszabadultam egy órára, végre beültem a hüttébe, kikértem két forralt bort (nem egyszerre), írtam a support lányoknak, elengedtem a tartást és kicsit végre átadhattam magam az elkeseredésnek. 

folyt. köv. 

2024. december 2., hétfő

aprés ski

És a legdurvább, hogy Dani még mindig beteg, azaz "beteg", vagyis szörnyen taknyos, így ma sem viszem oviba - szenvedéseim folytatódnak. Volt hétvégén Anyuéknál, ott aludt kettőt, mi meg próbáltunk pihenni. Pénteken találkoztam Pillával, együtt ebédeltünk a Kis Parázsban, azután sétáltunk és megnéztük a karácsonyi vásárokat. Szerintem mi (mármint mi, magyarok) már egyáltalán nem vagyunk célközönség, tekintve az árakat, meg a hangulatot is, nekünk legalábbis nem jött át kicsit sem a karácsonyi fíling. De legalább mi Pillával dumáltunk kicsit, megosztottuk egymással a jó dolgokat meg elnyüszögtük a nyüszögnivalókat, ahogy barátnők között ezt kell. 

Barnival este sorozatot néztünk (még mindig a Breaking Badet, ennyi évadot, te jó ég, ráadásul kevés időnk van, lassan haladunk, és olyan nyomasztó), szombatra pedig felírtunk magunknak egy csomó tenni- és elintéznivalót. Nem keltünk korán, lezuhanyoztam, megreggeliztünk, majd elővettem a síruháimat, mert nemsokára síelni megyünk, le kellett csekkolni, hogy minden rendben van-e velük. Én kb 20 éve nem síeltem és most megdöbbenve konstatáltam, hogy oké, hogy minden feljön rám, csak épp aláöltözni meg levegőt venni nem tudok bennük. Mivel, ahogy a gyakoriságból is látszik, nem vagyok egy nagy síelő (pedig még Chamonix mellett is éltem, milyen butaság volt nem síelni így visszanézve), nem akarok egyetlen alkalomért drága sícuccokat venni, felhívtam egy barátnőmet, és ő adott kölcsön gatyót, kabátot, szemüveget, kesztyűt, bukót. Izgulok és félek kicsit, hogy milyen lesz, de azért van bennem lelkesedés is, mert szuper, hogy Dani is elkezdi, ráadásul ott lesz a kis barátnője, Lulu, meg a szülei is, szóval jó a jó társaság ígéretes programmá teszi az utat. Mondjuk nagyon szerettem volna sokat edzeni előtte, hogy aránylag jó formában legyek, mikor megyünk, de mióta beteg, nem jutottam el. Beiratkoztam egyébként sítanfolyamra, mint újrakezdő, szerintem jót fog tenni. 

Barnival ez egy olyan program lesz, amihez hasonlóban még sosem volt részünk együtt, ő szokott járni snowboardozni, de a barátaival - mondjuk ő sem volt már évek óta. Ő iszonyúan laza, kedves, cuki és segítőkész, emiatt tudom, hogy jó lesz a síelés nagyon, akkor is, ha nekem kb újra meg kell tanulnom síelni. Amikor anno elkezdtem, az akkori pasimmal az már nagyon a kapcsolatunk vége volt, meg ő meglehetősen önző is volt, én már nagyon nem voltam boldog, és ez így mind eléggé rányomta a bélyegét a havas programjainkra. Így viszont, Barni mellett nagyon várom, hogy milyen lesz. Mondjuk a múltkor, mikor voltunk egy drum&bass buliban és nagyon táncoltam, kattogott a térdem. ha már egy kis táncolástól kattog, nem tudom, a síeléshez mit fog szólni, haha. Reméljük a legjobbakat. 




nátha, ikea és egy hosszú hét

Na hát nekem a múlt hét egyáltalán nem jött össze, Danival kettesben voltunk végig mert beteg volt, és ha hagyott egy kicsit élni, akkor inkább mindenféle hasznos tevékenységet folytattam, mint például pakolás, főzés, teregetés. Jól elvoltunk, de nehéz volt, mert amúgy jól van és rengeteg energiája van, csak 10 percenként telefúj egy zsepit. 

Kicsit kímélő üzemmódba raktam magunkat, illetve főleg magamat, egyik nap a helyi étteremben menüztünk, másnap pedig elmentünk az Ikeába körülnézni, kiválasztani az új gardrób ajtaját meg ebédelni. Danival nagyon jó ikeázni, mert mindent megnéz és imádja a gyönyörű, kiállított enteriőröket, pont mint én, kipróbálja a foteleket, megbeszéljük, hogy melyik nappaliban laknánk szívesen stb. Nem úgy, mint Barni, akit már érkezéskor a hideg verejték ver le az egész programtól, legszívesebben menne célirányosan a termékért, amit kinéztünk, és már ott sem lenne, de ezt nem teheti meg, mert én is ott vagyok és hobbim a végtelen nézelődés az ikeában, ugye. Ő kb végigszáguld mindenen anélkül, hogy jobbra vagy balra nézne, levágja az utat, ahol lehet (!?), és sosem bírom rávenni, hogy kivárja velem a sort és nyugiban megebédeljünk. De ő most nem volt ott velünk, Danival viszont az is szuperjó, hogy simán kivárja a hosszú sort és nyugiban üldögélve belapátolja az 5 darabos húsgolyót krumplipürével meg a szószokkal (közben óvatosan igyekszik a pürébe beleszúrt svéd zászlót kikerülni, mert az nem dőlhet fel), bár mindig megállapítja, hogy a borsó nem ízlik neki, mert száraz. Kis gourmet babám. Kapott macskás párnát, amin pont olyan macsek van, mint Ruha, az alvós plüsscicája, én meg kaptam gyönyörű, virágos bögréket, amiket rögtön másnap egyetlen mozdulattal sikerült is összetörnöm. Mindkettőt.



Amikor végeztünk, most először megengedtem neki, hogy kicsit bemenjen a játszóházba, én meg addig beültem a pihenőszobába (mert ilyen is van ott), és a Bambit néztem (amit gyűlölök, mert annyira szomorú), mert az ment a képernyőn. Pár perc múlva benéztem, és láttam, hogy egy olyan korú kislánnyal, mint ő, a legnagyobb harmóniában rajzolnak együtt, hancúroznak a gumilabdák között, meg dumálnak folyamatosan, mintha ezer éve ismernék egymást. Végül több mint egy órát volt bent, én már nagyon nyűgös voltam a bambis kényszerpihenőtől. 


2024. november 27., szerda

merry miszmösz

Kitaláltam, hogy írjunk képeslapot a családnak, mert sajnálom, hogy Dani életéből ez teljesen kimarad, levelet írni, várni és kapni. Néztem a Pinteresten ötleteket, én megrajzoltam őket, Dani kiszínezte. írtunk kis üzenetet, Dani aláírta, elvittük a postára és ő adta fel. Nagyon szeret rajzolni, így iszonyúan élvezte, de igazából én is. Szerintem csütörtökön-pénteken megkapják a címzettek, remélem, mindenki nagyon fog örülni, és majd mi is kapunk esetleg választ, szuperjó lenne. Közben bejelentkezett néhány barátnőm, hogy ők is szívesen kapnának-küldenének karácsonyi üdvözletet, úgyhogy most hirtelen nagy levelező projektben találtuk magunkat, annyira jó. 


na ne már

Fuu, egy-egy ilyen hétvége után azért mindig eszembe jut, hogy le a kalappal a gyerekeiket egyedül nevelő anyukák és apukák előtt. Jól elvoltunk egyébként, Dani egészen sokat játszott és rajzolt egyedül míg én a dolgomat csináltam, délutánonként aludtunk, picit volt a szomszédban is. Hétfőn nem mentem edzeni, elintéztem egy csomó dolgot, szerencsére, mert keddre Dani iszonyúan náthás lett, így nem vittem oviba. Napközben átjött az anyósom, hogy vigyázzon rá ameddig tanítok, éjszakára viszont  belázasodott Dani, szóval ennyit a hetünkről. Ma már nem lázas és rendkívül jókedvű, reméljük, gyorsan sokkal jobban lesz, mert pénteken szeretne menni Vácra, meg nekem is lenne programom, meglátjuk. Addig pedig végtelen kirakózás, rajzolás meg mesenézés vár ránk, csinálunk kókuszgolyót, meg hasonló izgalmas programokat tervezek.

Nekem amúgy nagyon sokszor eszembe jut, még akkor is, mikor beteg, főleg amikor fekszünk délután az ágyunkban a besötétített szobában a meleg lakásban és ott szuszog mellettem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy biztonságban tudhatom, hogy nem kell mennünk, menekülnünk, hogy be tudom fizetni a számlákat, hogy tudok kaját venni és van konyhám, ahol főzhetek, nem kell albérletről albérletre vándorolni, tudunk meleg vízben zuhanyozni minden nap, Dani tud óvodába járni. Hogy ezek a dolgok természetesek az életünkben. De azért most nagyon rám férne egy nagy alvás meg egy masszázs. 

2024. november 23., szombat

szombati kedvesek

A nap híre, hogy elkészült a fürdőszobánk. A burkoló egy nagyon szerény, korrekt és végtelenül kedves pasi, az első szaki nálunk, akinek nincs nagy arca és nem vetít, csak szépen csinálja a munkáját. Danival kicsit össze is barátkoztunk vele, szerintem ő is jól érezte magát nálunk. Fél órával azelőtt fejezte be, hogy a tesómék megérkeztek, így nem volt időm foglalkozni vele, meg ma még úgysem lehetett használni, de már megbeszéltem Danival, hogy reggel kicsit játszik a szobájában, és addig én kisuvickolom a visszakapott fürdőszobánkat. 

Dani nem aludt délután, így este 5 perc alatt kidőlt. Barni Szlovéniában van az öccsével és az anyukájával, így van kicsit időm egyedül lenni, tévézni és blogolni az ágyban. Most hétfőn kezdődött a Konyhafőnök, letöltögetem, hogy tudjam nézni reklámok nélkül, remélem, jó lesz, eddig bírom, Kaszás Kornél és Tóth Szilárd nagyon cukik, meg én a Zét is imádom, bármilyen sok is. Vicces amúgy, hogy ő is itt lakik a faluban. Ja és a Legyen ön is milliomost is nézem, az is egy időutazás, mondjuk azt nem értem, miért kell celebeket beültetni játszani a hétköznapi emberek helyett, szerintem úgy sokkal szerethetőbb lenne. 

Kérdeztem Danit, hogy mi volt a legjobb a napban, és mondta, hogy az, hogy itt voltak a bátyámék. Tényleg az volt! Ebédeltünk, sétáltunk egy nagyot a faluban, aztán meg óriási hancúrt csaptak Dani szobájában. Jó nap volt nagyon. 



2024. november 22., péntek

hohohó

Azt még nem is meséltem, hogy tavaly, karácsony előtt egy nappal bent voltam a városban, mert Kata itthon volt és volt rám egy pici ideje, beültünk a Tejmadárba és kicsit dumáltunk. Direkt nem autóval mentem, mert lehetett tudni, hogy lehet, hogy esik majd a hó, gondoltam, majd tömegközlekedem szép nyugodtan. Hűvösvölgyben még beugrottam a Lidl-be dolgokért, banánt vettem meg narancsot, jó nehéz volt a szatyrom, majd a zuhogó hóban felültem a buszra, ami majd az utcánk sarkán rak le, emlékszem, eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy nem nekem kell vezetnem a buszt az addigra már egészen komoly hóban. Elindultunk, Hűvösvölgyben sima a terep, ott nem is volt gond. Viszont a körforgalom után emelkedik az út, elég nagy forgalom volt, és az előttünk lassan guruló autó meg-megállt. Párszor el tudott indulni a busz, de hallottam, hogy a buszsofőr hangosan káromkodik,  és én is éreztem, hogy kipörögnek a busz kerekei, aztán megindult a busz oldalra, ahol ahol a szalagkorlát mögött mély árok van. Ekkor már a lélegzetemet is visszatartottam, annyira feszült voltam, és az egész buszon mindenki néma csendben ült. Majd megálltunk, és a sofőr mondta, hogy ő innen nem mozdul, mert nem kívánja az árokba küldeni a buszt. És hogy kurva anyjukat a nyári gumival közlekedő sofőröknek, és nem érti, hogy miért nem sózzák az utat időben, hiszen tudták, hogy az a szakasz életveszély ilyen időben, miért csak utólag tesznek valamit? 

Kinyitotta az ajtókat, páran leszálltunk, de pl. az idősek ültek tovább a buszon. Elkezdtünk gyalogolni az amúgy meseszép, puha hóval borított erdőben, mert Adyliget még messze volt, az autók kerülgették a buszt a sötétben, mert persze ott csak 2x1 sáv van, és emelkedő, én cipeltem a jó nehéz szatyraimat, és teljesen szürreálisnak találtam, hogy most ez történik. Felhívtam Barnit, aki otthon volt Danival, hogy nyugi, nem kell értem jönnie, majd valahogy jövök. Egyáltalán nem pánikoltam, nyilván nem voltam boldog a helyzettől, de én, ha baj van, teljesen nyugodt tudok maradni, másokat is megnyugtatni és csak a megoldásra koncentrálni, meg én a szerencsémben is hiszek (joggal). Tapasztalatból tudom, hogy bár ritkán van rá szükség, ez egy nagyon nagyon hasznos és jó tulajdonságom, nem egyszer fordult elő velem (és a velem lévőkkel), hogy egy szörnyen rémisztő helyzet végül csak egy közepes nehézséggé töpörödött általa. 

Ahogy gyalogoltunk miközben fél méterre tőlünk vánszorogtak-csúszkáltak az autók az emelkedőn fölfelé, kitettem a kezem, hogy lestoppoljak valakit. Kicsit később az egyik autó megállt, kiszállt egy fiatal pasi, az anyósülésről a hátsó ülésre dobált néhány vadászpuskát, és intett, hogy üljek be. Vadászatból jött, és nagyon profin vezetett a csúszós úton, mondta, hogy ennek speciális technikája van, ha úgy vezetsz, ahogy logikus lenne, nyomod a pedált tövig, akkor kipörög a kerék és kicsúszol. Pár perc múlva, hamarabb, mint ahogy a busz hazaért volna, már ki is tett a sarkon, Barni nem is értette, hogy kerültem haza olyan hamar, mikor ő halálra izgulta magát a hívásom után. Utólag olvastam, hogy a buszt több órával később, valamikor éjjel sikerült kimenteni a hó (és a csúszós út) fogságából, az utasokért jó fej nagykovácsi(i) terepjáró tulajok gurultak el. Ott és akkor ijesztő volt ott ülni az árok szélén csúszkáló buszon, de utólag csak vicces sztoriként szoktam mesélni, ami történt. 

Na és ma reggelre vártuk a burkolót, de felkeltem, és láttam a falu oldalán, hogy hajnalban pont ugyanott fordult keresztbe az úton egy busz, ahol tavaly velem is. Vajon miért nem sózzák előre az utakat ott, ahol ez fixen megtörténik? És vajon mit gondolnak azok az autósok, akik nyári gumival indulnak útnak havazás idején?  






hólapátoló segédmunkás a reggeli első fröccsével

2024. november 21., csütörtök

there'll be snow

Fürdőszoba update: a héten nem jött senki, szét van kapva a fürdőszoba és reménykedünk, hogy nem örökre feledkeztek meg rólunk. A takarítónőt is lemondtam múlt héten, de ma már muszáj összekapnom a lakást, hiába van az, hogy a fürdőszobai cuccokat (fiókokat, szekrényt stb) a lakás különböző pontjain kerülgetjük, nem halogathatom a takarítást. A lenti szintet már összeraktam, rend van, szelektáltam is egy csomót meg a port is letörölgettem, most megebédelem a maradék bolognai spagetti-cukkinit, aztán felporszívózok és felmosok. Annyira szeretem, mikor ilyen szép rend és tisztaság van. 

Aztán meg gyors zuhany és indulhatok is Daniért, megyünk be a városba megint, mert van a Deák téren egy életnagyságú LEGO villamos, és hát azt meg kell nézni. Bár most gyönyörűen sütkérezik a napocska, holnap, ha minden igaz, esni fog a hó. Dani nem megy oviba, hívtam a bátyámékat, hogy kuckózzanak be velünk, tök jó lenne együtt főzni, társasozni, meg kicsit havazni. Remélem, eljönnek. 

Biodóm

Tegnap elmentünk a Biodómba a fényművészeti kiállításra (nevezzük így, ha már ők így nevezik, én leginkább egy kicsit kreatívabb középiskolai rajzóra-projektet tudok így elképzelni. Vannak vicces részei, például hogy végigsétálsz egy folyosón és olyan, mintha pirosan (lilán, sárgán) világítana a cipőd, vagy volt egy nagy papírmasé (vatta?) felhő, amiből fény-eső esik. Van egy vízesés, ami kicsit tényleg olyan, mint egy vízesés, de igazából csak fényesés, rá van vetítve a zuhogó víz. A legjobban az tetszett, oda vissza is kellett menni mert Dani annyira élvezte, hogy sétálsz-szaladgálsz a vízesés előtt, és a földön minden lépésedre hullámzik az odavetített fény, pont mint a víz, leköveti a mozgásodat. Amúgy voltak még papírmasé figurák, amikbe bele volt téve 1-1 lámpa (őket a Kolorádóról ismerheti az odajáró közönség), meg kis dombok (szerintem sitthalmok) letakarva ponyvával, rávetítve valami minta. Jaa és egy nagy, világító pók pet palackokból. Mindez 6000 forintért fejenként (nekünk ingyen jegyünk volt). Szerintem ha van egy rendezvény, és azt megszínesítik ezekkel a fény-izékkel, tereket, épületeket fényfestenek meg, az szerintem izgalmasabbá teheti magát a rendezvényt és kurvajó. De ez így nekem parasztvakítás.

Amúgy a legszomorúbb ebben az egészben az, hogy maga az épület, a Biodóm, egy mesebeli, zseniális tér, kb így képzelem el a Jurassic parkot (ami nagy kattanásom), medencék, óriási akváriumok, nagy terek,  üveg folyosók, amiket teljesen körbevesz a víz stb, mindez óriási buborékok alatt rengeteg zölddel, tényleg egy hatalmas, fantáziavilág helyszíne lehetne az egész (annak is tervezték), és most a dzsungel, a vízesések, az állatok, halak meg cápák helyett kb a vízbe vetítik a halakat meg világító papírmasé figurákat nézhetünk. Ez az egész az Eden Project másolata (lenne/kellett volna lennie), ami Conwallban, Angliában található, és már kétszer is jártam ott. Azt mondják róla, hogy a világ nyolcadik csodája, és tulajdonképpen egy óriási, lélegző üvegház és füvészkert. Trópusi és mediterrán klímát hoztak létre a kupolák alatt, és a növények így természetes életközösséget alakítottak ki egy olyan helyen, ami amúgy nem természetes környezetük. Az Eden Project oktatóközpont is, meg mindenféle szuper dologra használják, és látogatók millióit vonzza minden évben - nem csoda hát, hogy rajongok ezért a helyért, és nagyon lelkesedtem, hogy Budapesten is épül egy hasonló, ráadásul nálunk nem csak növényekben, hanem állatokban is gondolkodtak. De nem, itthon (how surprising) valahova elfolyt a Biodómra költött sok milliárd forint nagy része, így csak félig készült el, a kormány nem ad rá több pénzt, úgyhogy most jobb híján nézegethetünk benne kivilágított papírmasé figurákat, meg világíthat pirosan a cipőnk. 

Dani mondjuk nagyon élvezte, de én sírni tudnék. 

Eden project:






Biodóm:


















Amúgy látom, hogy látványosnak tűnik, de ez egy üres betonépület fényfestéssel. Épp hogy lézengnek a látogatók.

2024. november 20., szerda

foci, fényművészet és főzelék

Vasárnap éjjel arra ébredtem, hogy Barni rohan kifelé, mondom mi van, jól vagy? Hányingere van, mondta, és már hallottam is, ahogy kidobja a taccsot. Előtte már órákig nem tudott aludni, annyira rosszul érezte magát. Utána kicsit megkönnyebbült, elaludt, de én nem tudtam visszaaludni, végül hajnal 4-kor lementem, lezuhanyoztam, hajat mostam, aztán meg már indult a nap. Valami vírust szedett össze szegény,  jól le is gyengítette két napra. Szerencsére mi nem kaptuk el, rajta meg gyorsan átment. Viszont azóta nem bírom kialudni magam, minden éjjel van valami, pedig ma hajnalban azt álmodtam, hogy New Yorkban csavarogtunk (minden ősszel oda vágyom), nem annyira örültem, hogy fel kellett ébrednem a nagy utazásból. 

Dani elkezdett fociedzésre járni. Beszéltünk már róla, hogy kellene valami mozgás, amit szívesen csinál, talán a szorongását is oldaná, de nem gondoltam volna, hogy végül tényleg eljutunk és élvezni is fogja, pedig egy nehéz nap végén volt az első edzés, de a nyűgösség sem vette el a kedvét attól, hogy focizni menjen. Egy nagyon helyes, kb 20 éves srác tartja az edzést és nincsenek nagyon sokan a gyerekek. Nem láttunk be a terembe, hogy mi történik, de iszonyúan leizzadt és nagyon lelkes volt (mármint Dani, nem az edző). Az elején még nyüszögött, hogy hát mi is menjünk be, de félidőben, meg mikor kijöttek inni, azonnal demonstrálta a gyakorlatokat, aztán meg úgy futott vissza, mintha világ életében fociedzésre járt volna. Annyira örülünk!

Ma délután pedig bebuszozunk-villamosozunk a városba ovi után, talán kicsit karácsoni vásározunk is (vannak már olyanok?), valahol találkozunk Barnival, aki munkából jön, és megnézzük a fényművészeti kiállítást a Biodómban. Dani iszonyúan izgatott, én meg örülök, hogy hétköznap is programozunk kicsit. 

Főzelékes Ferinek meg megjelent a Főzelékbibliája, nagyon szeretném karácsonyra! 


2024. november 19., kedd

dance, baby, dance

Úgy tűnik, hogy két naponta tudok leülni kicsit írni, akkor viszont igyekszem két posztot is itt hagyni. Pénteken tényleg eljutottunk a Kraak&Smaakra, ami egy igazi feel good zenekar, diszkóba hajló, nagyon táncolható dalokkal, nem is csoda, hogy a közönség 80%-a lányokból (nőkből) állt. Nem volt jegyünk mert nagyon hamar sold out lett a buli, de én sosem aggódom ilyen esetben, mindig van, akik bepunnyad és el akarja adni a jegyét. Én erre a ticketswap alkalmazást használom, be lehet állítani, hogy érdeklődsz egy eseményt iránt, küld értesítést, ha valaki felrak egy jegyet, rákattintasz, apple pay-jel kifizeted és tiéd a jegy (pdf formátumban). Nem kell írni, hogy én kérem, egyezkedni, átutalni stb, automatikusan megy minden. Volt már, hogy Barni punnyadt be egy éjfél után kezdődő buli előtt, fáradt volt, nem volt kedve elmenni, feltettem a(z amúgy nagyon drága) jegyét kicsit olcsóbban, lefeküdtünk aludni, és reggel láttam, hogy valaki megvette. Annyira jó az az oldal. A Kraak&Smaak-ra is így vettem, bár észnél kellett lenni, mert láttam, hogy 370-en várnak jegyre, azonnal kellett kattintani, mindezt kétszer, mert ugye kettő kellett. 

8-kor kezdődött a koncert az Akváriumban, autóval mentünk be a Moszkváig, leraktuk a kocsit és onnan metróztunk, hazafelé taxival jöttünk. Barni sört ivott, én meg 3 aperolt spritzet, nem is emlékszem, mikor ittunk bármit, főleg nem együtt. Ott pedig, ahogy megbeszéltük, találkoztunk Chillag bloggerrel, most először, pedig nagyon régóta olvasom és imádom őt, és tényleg olyan volt, mint egy kis régi baráttal találkozni, annyira érdekes ez a blogger-közösség. Jót táncoltunk, annyira jó volt végignézni, a mi korunkbeli, felszabadult, csupa jókedv közönségen, nem egy hajnali metró-hangulat volt, na. A legjobb pedig talán az volt, hogy 11-kor már ágyban voltunk, mint a nyugdíjasok, de mi már csak így szeretünk bulizni. Megbeszéltük, hogy majd megyünk még daytime partikra, legjobb lenne, ha a gyerekeket is lehetne vinni. 

És a szettem, az ezer éves ruhám meg a nagynéném kistáskája: