So it's official: I'm a witch

Tudom ám, hogy úgy vagytok vele, hogy hagyjuk már ezeket a mindenféle uncsi molnárilonka-kalandokat, meg a fotókat, mi van a vizslás fiúval? Ugye? Tudtam én. Én viszont úgy vagyok vele, hogy mindent megosztok veletek, amiről úgy gondolom, hogy ide, a blogomra való. A többi viszont maradjon az én titkom.

Ma az volt, hogy elmentünk kettesben bringázni, már egész későn, 7 körül indultunk, és jó volt, nagyon jó tekerni, meg dumálni, ő teljes mértékben profi bringás, jön mellettem végig, tartja a (gondolom számára vicces) tempóm, dumálunk száguldás közben, rögtön lereagálja, ha valaki megjelenik szemből, és totálisan levesz ezzel a lábamról (avagy mi kell a nőnek). Imádom. <3

És mikor elindultunk, mondtam neki vigyorogva, hogy mivel már itt van, elárulhatom, hogy csak azért hívtam, hogy ha megint leesne a láncom, legyen, aki megszereli nekem, és ne az én kezem legyen csupa olaj. Ezen jót nevetgéltünk (amúgy tényleg nem szokott leesni a láncom, becsszó). Elmentünk Verőcéig, megnéztük a telkemet, üldögéltünk a teraszomon (tudjátok, majd a lottó ötös), majd mivel zseniális volt az idő, úgy gondoltuk, tovább indulunk, elmentünk Nagymarosig. És akkor odaértünk, és a legvégén egy visszaváltásnál leesett a láncom, de esküszöm, nem direkt csináltam. De hogy esett le! Beszorult két tárcsa közé úgy, hogy se előre, se hátra, nem akart mozdulni. Aztán végül negyed órás izzadás után megszerelte, teljesen le kellett szedni a láncot, de nem viccelek, csuklóig olajos volt mindkét kezén, és azt mondta, ilyen szerencsétlen láncbeszorulást ő még nem látott. Én meg vágtam a bűnbánó kiskutya szemeket, mert ha nem adom elő magam induláskor, akkor oké, de így konkrétan boszorkánynak éreztem magam, meg hát ő is gyanakodva pislogott felém. 

Azért hazaértünk, már töksötétben, és kurvajó volt, és a végén fröccsöztünk nála (most először nála, annyira cuki lakása van, megőrülnek az ablaka alatt a tücskök, és van kádja), ebből gondolom, hogy talán nem haragszik. Annyira.