Bonjour!

Úgy kezdődött a mai nap, hogy lesétáltunk a lépcsőn, kiléptünk az épületből, léptem kettőt, és hasraestem, úgy, hogy a megérkezéskor az orrom úgy egy centire volt a földtől, bár ekkor már rázkódtam a nevetéstől - komolyan, olyan vagyok, mint Panka, az ovis unokahúgom, lejött az összes lazúr a tenyeremről, meg a térdemről is. 

Aztán úgy folytatódott, hogy villamos helyett Bubival mentem a Nyugatiba, elkísért a fotós is, ő a saját bringáján, és a híd közepén hátranézett, hogy nézd, milyen gyönyörű a vár, minden ablaka csupa arany - de én akkor már rég azt figyeltem. Ha arra jártok kora reggel, nézzétek meg ti is, csodaszép, köszi, L. Lidérc.