2016. november 14., hétfő

Hétvége, hééééétvééége

Jaaaaaj de jó volt a hétvége. Persze nem sikerült kipihennem-kialudnom magam, de annyi minden történt, tele vagyok élményekkel, hogy az kompenzál, csak közben meg délutánra úgy éreztem, meghalok, ha nem alhatok, de most azonnal. Szombaton megnéztük a haverjaim koncertjét, a 8. kerületben volt egy pincehelyiségben, kb mintha egy próbateremben lettünk volna. Én nem annyira bírom az ilyen szűk, szedett-vedett helyeket, mint például a Cöxpont volt régen, már ha ismertétek - a pincébe vezető szűk lépcső miatt mindig az az érzésem, hogy valami gáz van, hát esélyünk nincs a túlélésre. De aztán szuper volt a hangulat, Phoebe sütött egy csomó sütit, fahéjas meg kakaós csigát, meg valami citromos sütit, lerakta egy asztalra a bejárat mellé, és ahogy bejöttek az emberek, mindenki kapott egy sütit, és jóízűen majszolták, miközben bólogattak a zenére. Katona Klári csinálta, mikor még koncertezett, hogy saját maga sütött sütiket, és azzal várta a rajongóit, nekem az annyira szimpi volt, vicces volt ez is, valahogy olyan családiassá tette az egész koncertet - amúgy is az volt, de így méginkább. És még az is jó volt ebben a koncertben, hogy ilyenkor mindig ott van mondjuk 12-14 ember, akik nagyon közeli (ha nem A Legjobb) barátaim, meg még egy pár ismerős, és jó érzés, hogy bárhol koncerteznek a srácok, számunkra ez olyan, mintha egy hangulatos, élőzenés házibuliban lennénk.

Utaztunk is a hétvégén egy csomót, nagyon szeretem ezeket a roadtripeket, ha rajtam múlna, és lenne egy csomó pénzem, vennék egy szuperjó autót, és mindig mennék, itthon, meg külföldön is. Főleg így, egy vicces, helyes útitárssal óriási kaland ez. Meglátogattuk Tony családját, most találkoztam velük először, és persze ez mindig izgalmas, mert attól, hogy kedves egy fiú, és közel áll a szívedhez, a családja még nem feltétlenül kell, hogy az legyen. De nem féltem, mert nagyon jó előérzetem volt, és be is jött, mert mindenki csupa szív és lélek, nagyon kedvesen fogadtak, jól éreztem magam - ráadásul olyan ebédet kaptuk, mintha valaki szólt volna nekik előre, hogy mik a kedvenc ételeim: sült kacsacombot kaptunk párolt lilakáposztával és tört krumplival. Szerintem én jó emberismerő vagyok, (kivéve persze, ha a saját pasijaimról van szó, de hátha egyszer abban is szerencsém lesz már), szóval szerintem jó lesz ez az egész. Az mondjuk vicces volt, hogy meghívtak, hogy jöjjek el karácsonykor, amin viccelődtünk is utána a pasimmal, hogy ha már nem leszünk együtt akkor, lehet, hogy fura lesz neki, hogy én jövök a családjához karácsonyozni, de így járt, meghívtak és kész.

Egyébként ma majdnem lett egy szabad délutánom, de megint értekezlet volt tanítás után, szombaton pedig szalagavató lesz - olyan rövidkék a hétvégék, és akkor még ez is. Ma pihenni fogok. Szeretném végre megnézni a Válást, esküszöm, fogok rá találni időt. Bár most egy óriási, kiadós alvást sokkal fontosabbnak érzek, 9-kor 8-kor szigorúan ágyba fogok kerülni, és rendkívüli módon kialszom magam. De komolyan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése