2017. december 30., szombat

surprise, surprise

Na hát azt nem gondoltam volna, hogy az év utolsó hete lesz az év legjobb hete, szinte semmilyen szempontból nem hasonlít arra, ahogy 2017 telt. Semmi nem úgy alakult erre az időszakra, ahogy terveztem, nem pihentem, alig aludtam, alig ettem, keveset voltam itthon, nem néztem sorozatokat, nem olvastam. Mégis, valahogy minden a helyére került, minden csupa izgalom és szeretet lett. 

Indult ugye úgy, hogy épp karácsony előtt lett ez a fiú, ami egy random, kötelezően letudandó randinak indult, de aztán teljesen váratlanul nagyon jó lett, és találkoztunk 26-án is, együtt töltöttük szinte az egész napot, elvitt kirándulni, csavarogtunk, ettünk. És aztán úgy alakult, hogy együtt töltöttük a következő napot is, úgy, hogy reggel megjelent és hozott reggelit, meg egy nagyon vicces ajándékot... Ugyanis akkor volt a születésnapom, amitől kicsit féltem, mert ilyenkor nem annyira ér rá senki, a családom meg be van oltva születés- és névnapok ellen. Arról meg már nem is beszélve, hogy 40 lettem, és hát láttam én már nőt zokogni a 40. születésnapján, oké, mondjuk nálam ez a veszély nem állt fenn. Katával megbeszéltük, hogy este felugrom hozzá koccintani, de ennyi. Na és szóval végül ez a fiú, akivel kétszer találkoztam előtte, olyan napot rittyentett nekem, csak azzal, hogy készült, itt volt velem, és elhalmozott a kedvességével és az odafigyelésével, hogy akkor sem végezhetett volna jobb munkát, ha ezer éve együtt vagyunk, és úgy ismer, mint a tenyerét. 

Aztán este, miután elment, felmentem Katához, amihez nem volt kedvem, mert fáradt voltam nagyon, de persze tudtam, hogy jó lesz vele lenni egy kicsit és dumálni, ne üljek már otthon egyedül a születésnapom estéjén. Bicajjal mentem, játszós ruhában. Bementem, anyukája nyitott ajtót, panaszkodtak mindketten, hogy milyen fáradtkák, beléptem az ebédlőbe, és nem hittem el, amit láttam. Ott volt az összes itteni barátom, az asztal tele kajákkal és innivalókkal, mindenki kezében égett egy csillagszóró, és elénekelték nekem, emit el kell ilyenkor. Nem tudom elmondani azt az érzést, ami bennem volt akkor, hogy totál nem számítasz rá, és akkor egy másodperc alatt egy kurvanagy zsák mély, igazi, durva szeretet ömlik rád. Kb csak így hápogtam még egy fél órán keresztül a meghatottságtól, de a puszik és az ölelések után, hogy lefoglaljanak, a kezembe nyomtak egy nagy papírtáskát, amiben volt 39 darab ajándék, 39 figyelmesen megválogatott meglepi csak nekem: borok, fülbevalók, sk nyakláncok, kitűzők, füzetek, színező, sk lekvár, tea, fűszerek, édességek, pénztárca, egyedi és mögöttes jelentéssel bíró apróságok. Nem tudom hányszor mondtam el aznap este, hogy awww, de elképesztően durva érzések játszódtak le bennem. A 40. ajándék pedig egy polaroid kép volt, amit Kata anyukája készített rólunk, ahogy ott állok a 40. születésnapomon csordultig eltelve a barátaimmal. 

35 megjegyzés:

  1. ezt még olvasni is elképesztően szuper, hát még átélni! <3

    VálaszTörlés
  2. Jaj, istenem, ez szuper!!!
    (Emlékszem a sírós 40 éves nő sztorijára...)

    VálaszTörlés
  3. Hát, ezen meghatódtam! Fantasztikus barátaid vannak, és örülök, hogy ilyen jól alakult az év vége. :) <3

    VálaszTörlés
  4. awwwww <3
    boldog szülcsit :)
    és szerintem te a túrót vagy negyven :D Inkábbb hullámzol a 16, a 22 és 28 között, csak amikor le kell nyugtatni valakit meg tanácsot adni vagy problémát megoldani húzós helyzetben, max akkor lehetsz ennyi ;)

    VálaszTörlés
  5. Isten eltessen boldogsagban, baratsagban, szerelemben!

    VálaszTörlés
  6. Ez fantasztikus!!
    Csodas barataid vannak, gratulalok
    Es a srac is....hmmmm
    Jo volt olvasni, boldog szulinapot Neked!!
    Es boldog uj evet is kivanok, boldogsagban!!

    VálaszTörlés
  7. Isten éltessen!! (kicsit pityeregtem :) <3

    VálaszTörlés
  8. Nagyon boldog szülinapot, Milonka, pont ilyet érdemelsz! :)

    VálaszTörlés
  9. Dejóóóo!!! Én is szeretnék egyszer egy ilyen szülinapot :-)
    Boldog születésnapot!!!

    VálaszTörlés
  10. Dejóóó! Boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  11. Utólag is Isten éltessen Milonka!☺ Kívánom,hogy a jövő év legyen nagyon boldog és szerencsés számodra!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon boldog szülinapot kívánok! :) Sok-sok ilyen szuper hetet és élményt Neked jövőre is!

    Hála neked, most újra átélhettem az én 40. szülinapomon érzett érzést, amikor hasonló módon leptek meg engem is. Hozzád hasonlóan semmit sem sejtettem, egyszerre ámuldoztam, nevettem és potyogtak a könnyeim a meghatottságtól. A legboldogabb szülinapom volt. :)

    VálaszTörlés
  13. Isten eltessen,kedves Milonka❤️

    VálaszTörlés
  14. Boldog szülinapot! Legyen nagyon szuper a 2018, minden alakuljon úgy ahogy szeretnéd. Nekem a harmincadik szülinapomra lepett meg a férjem egy ilyen bulival. Semmit nem sejtettem róla, szuper érzés volt.

    VálaszTörlés
  15. aaaa ez nagyon szuper lehetett! megérdemelted!

    VálaszTörlés
  16. Ez így mind nagyon szuper és menő és tök jó! Sok boldogságot! :)

    VálaszTörlés
  17. Boldog szülinapot! És Boldog Új Évet, Milonka! :)

    VálaszTörlés
  18. Kirázott a hideg :))
    Boldog szülinapot!!

    VálaszTörlés